2015. szeptember 19., szombat

TMR: átlagos jegyárak és költségek, jelentős emelkedés Clevelandben és New Yorkban

A Team Marketing Report idén is elkészítette felmérését az NFL csapatoknál. Vizsgálták egyrészt az átlagos jegyárakat, másrészt az általuk összeállított fogyasztói kosár árát stadiononként.

Az átlagos jegyárak terén viszonylag nagy stabilitás volt jellemző, hiszen 20 csapatnál nem történt változás. Kilenc esetben nőtt az átlagár, legnagyobb mértékben Clevelandben, a Browns jegyeinek átlagára 27,55 %-kal növekedett. Szintén jelentős volt a változás a Giantsnél, a Panthersnél és a Lionsnál. A New York Giants a 10 %-ot meghaladó emelkedés miatt átvette az első helyet a Dallas Cowboystól ezen a téren. Jelentős volt az átlagár csökkenése a Vikingsnál, míg a Rams és a Bengals esetében kisebb csökkenést tapasztalhattunk. Az NFL szintű átlagár a tavalyi 84,43 dollárról 85,83 dollárra nőtt, ez 2,1 %-os emelkedést jelent.


A jegyárak mellett az FCI (Fan Cost Index) taglalásánál a TMR egy fogyasztói kosár árának változását is vizsgálta. A fogyasztói kosarat úgy alakították ki, hogy egy átlagos négytagú család igényeit lefedje. A kosár elemei ennek megfelelően: négy belépőjegy átlagáron, két pohár sör, négy pohár üdítő, négy átlagos méretű hot dog, egy autó parkolási költségei, két programfüzet és két, akár felnőtt méretre is állítható sapka. Itt már nagyobbak voltak a változások. A listavezető továbbra is a 49ers, amely tavaly vette át az első helyet, hiába volt kis csökkenés, továbbra is a legdrágább a Santa Clarában található Levi's Stadium. Jelentős emelkedésével a dobogóra került a Giants, amely a Cowboyst követi a listán. Ugyan 12 csapat esetében nőttek az árak, jelentős emelkedés a Giants mellett csak a Lionsnál és a Brownsnál találkozhattunk. Clevelandben a jegyárak emelkedésének fontos szerepe van abban, hogy a kosár elemeinek ára összességében 52,72 dollárral nőtt. Az árak hét együttesnél csökkentek, közülük Pittsburghben és Kansas Cityben érezhető leginkább a hatás. Továbbra is a Jaguars mérkőzéseinek látogatása a legolcsóbb egy átlagos család számára. Az NFL szintű átlagár 478,59 dollárról 480,89 dollárra nőtt, mindössze 0,5 %-os emelkedést mutatva.

2015. szeptember 16., szerda

QB szerződések: Eli, Rivers és a többiek

A figyelmünk ezúttal az irányítók szerződéseire szegeződik, fókuszban Eli Manning és Philip Rivers kontraktusának meghosszabbítása lesz. Mindkét QB-nak a szezon végén járt volna le a szerződése, de a hosszabbításokkal már nem kell a jövőjükért aggódniuk.

Mindkét megállapodáshoz a mintát Ben Roethlisberger márciusban kötött szerződése szolgáltatta, amely 99 millió dollárról szólt öt évre, a garantált tartalma pedig 65 millió dollár volt. Nézzük meg kicsit közelebbről ezt a kontraktust is.


Roethlisberger 65 milliós garantáltjából aláíráskor 32 millió dollár vált biztossá, 33 millió volt feltételes. A 32 biztos érték a 31 milliós aláírási bónuszból (öt évre könyvelve évi 6,2 milliós értéken) és az 1 milliós idei alapfizetésből állt. A mérkőzések során jár Bennek idén 203.125 $, amely kiadja az összesen 3,25 milliós roster bónuszt. A 2016-os szezon harmadik napján válik a jelenlegi sérülés esetére garantált tételből teljes garantálttá a 17,75 milliós alapfizetés, és ugyanez történik egy évvel később a 12 milliós összeggel 2017-re. A szerződés további jellegzetessége az utolsó két év, évente egy összegben kifizetendő 5 milliós roster bónusza.

Rivers esetében a fő számok teljesen egyeznek Big Ben számaival, a szerződés itt is öt évre 99 millió dollárt eredményez, és a garantált is 65 millió dollár. A struktúra azonban kicsit más:


Az aláíráskor garantált összeg itt 37,5 millió dollár, míg később további 27,5 millió válik teljes garantálttá a jelenlegi sérülés esetére garantált tételből. A 37,5 milliós összeg a 22,5 milliós aláírási bónuszből (öt évre könyvelve évi 4,5 milliós értéken), és a 2015-ös 15 milliós alapfizetésből áll. 2016 harmadik napján válik teljes garantálttá a 2016-os 16,5 milliós bér, 2017 harmadik napján a 14 milliós bér 11 milliós része. Itt is jelentkezik az utolsó két évben az 5-5 milliós roster bónusz, amit Roethisbergernél láthattunk. Rivers elküldése az alacsonyabb aláírási bónuszok miatt kisebb cap hitet eredményez, mint Roethlisbergernél. Big Ben elküldése 2018-ban még 12,4 milliós, Riversé viszont csak 9 milliós cap hittel járna. Ugyanez az utolsó évre Roethlisbergernél 6,2 millió, Riversnél 4,5 millió.

Eli Manning kontraktusa épül az előző két egyezségre, a szerződéshossz (öt év) és a garantált tartalom (65 millió dollár) hasonló, azonban a teljes érték kissé magasabb, 101,5 millió dollár. Az újabb 100 millió feletti érték azt jelenti, hogy Eli a második NFL játékos, aki két ilyen szerződést kötött karrierje folyamán. Michael Vicket követi a QB a 100 milliós klub kétszeres tagjainak rövid listáján. Egyúttal Eli éves átlagérték alapján átvette a vezetést Joe Flaccótól, ebben a kategóriában most már ő az első évi 20,3 milliós átlaggal. A rekordot a hosszabbítás során hozzáadott tételek átlaga terén továbbra is Aaron Rodgers tartja 22 millióval, Eli megállapodása a 4 hozzácsapott évre 84 millió új tartalmat biztosít, ami 21 milliós átlag. Nézzük a struktúrát:


Eli esetében ugyanakkora az aláírási bónusz, mint a Steelers QB-jánál, Ben Roethlisbergernél, 31 millió dollár (öt évre könyvelve évi 6,2 milliós értéken). És szintén jellemző az elsőéves szignifikánsan alacsonyabb bér. A 31 milliós aláírási bónusz és ez az 5,5 milliós alapfizetés adja az aláíráskor teljes garantált 36,5 milliós tartalmat. A 2016-os év harmadik napján válik teljes garantálttá
a jelenleg csak sérülés esetére garantált 2016-os 17,5 milliós alapfizetés. 2017-ben hasonlóan működik a 13 milliós alapfizetés 11 milliós része. A feltételes garantált így 28,5 millió dollár. A 2017-es év rész garantált tartalma mutatja a hasonlóságot a Rivers egyezséggel. Eli szerződésében is szerepel az 5 milliós roster bónusz az utolsó két évre. A Giants QB-jának szerződése tartalmaz azonban csak workout bónuszt a három megállapodás közül. Eli elküldésének sapka költségei teljesen megegyeznek Ben Roethlisberger elbocsátásának hitjével.

Nézzük meg ennek a három szerződésnek az összevetését, kiegészítve két fontos idei megállapodással, Cam Newton és Russell Wilson hosszabbításával:


Az egyik legfontosabb mutatóban, a garantált érték %-ában a teljes értékhez képest megelőzi a három taglalt szerződést Russell Wilson megállapodása. A Seahawks QB-je az egyetlen, akinek a szerződésének negyedik éve is rendelkezik potenciális garantált tartalommal. Az első három évben járó összeget tekintve 68,5 és 65 millió között kereshet négy QB is, a listavezető Eli Manning ezen a téren. A legtöbb pénz az első évben Philip Riversnek jár és övé az első hely az első három évben járó összeg teljes értékhez viszonyított arányát tekintve is.

Végül érdekességként lássuk a szezont kezdő QB-ként indító irányítók szerződéseinek fő számait:

2015. szeptember 14., hétfő

Forbes: 1,97 milliárd dollárt érnek átlagosan az NFL csapatai

A Forbes Magazine a mai napon publikálta 2015-ös listáját, amelynek keretében az NFL csapatokat érték alapján rangsorolja. A lista élén a helyzet változatlan, továbbra is Cowboys az NFL legértékesebb csapata, immár 4 milliárd dollárt ér a franchise. A Patriots és a Redskins követi őket a sorban. Bár a pályán nem, üzletileg hatalmasat lépett előre a 49ers, amely immár az NFL ötödik legértékesebb gárdája, értéke tavalyhoz képest nem kevesebb, mint 69 %-kal nőtt, elsősorban új stadionja hatalmas bevételeinek köszönhetően. A növekedés általánosan jellemző, egyetlen csapat értéke sem csökkent, a legkisebb növekedést 23 %-kal a Bucs produkálta.. Míg tavaly a Rams csupán 930 milliós értékkel kullogott a lista végén, idén az utolsó Bills is 1,4 milliárd dollárt ér. Egy NFL együttes átlagos értéke 1,97 milliárd dollár. Az átlag emelkedése 38 %-os tavalyhoz képest. A csapatok összértéke jelenleg 61,9 milliárd dollár, míg a 2011-es CBA megkötésekor ennek kicsit több mint fele, 31 milliárd dollár volt.
A listavezető Cowboys és a második Patriots a világ top öt sportcsapata közé is befér, az első és a harmadik helyet foglalják el jelenleg. Második a Real Madrid (3,26 milliárd dollár), negyedik a New York Yankees (3,19 milliárd dollár) és ötödik az FC Barcelona (3,16 milliárd dollár).

Az NFL csapatok teljes rangsora érték alapján:


A ranglisták értékei 1991-től 2015-ig szintén elérhetőek a blogban.

2015. szeptember 13., vasárnap

A napi fantasy játékok evolúciója és az NFL szezon

Akik eddig nem találkoztak a napi fantasy játékokkal, azokhoz is biztos, hogy eljutott az NFL szezont megelőző hetekben a DraftKings és a FanDuel kampánya. A fantasy sportok eddig is részei voltak az NFL-t és az észak-amerikai sportligákat körülvevő miliőnek, milliók játszottak eddig is egész alapszakaszon, vagy rájátszáson átnyúló játékokat. Nem hiába rendelkezik minden valamirevaló média oldal saját fantasy oldallal. A napi fantasy játék és a két említett cég azonban viszonylag új keletű. A FanDuelt 2009-ben, a DraftKingset 2012-ben hozták létre. A sok kisebb kezdeményezés közül ez a két cég kezdte el elérni a piac azon szegmensét, akik pénzben szerettek volna játszani, és nem voltak hajlandók arra, hogy egy egész idényen át irányítsák csapatukat. Így jött létre a napi fantasy, amelynek során egy nap alatt lehet valakiből gazdag ember. Jelenleg csupán az USA és Kanada állampolgárai játszhatnak ilyen játékot a jogi és adózási kritériumok miatt, azonban a jövő akár a globális terjeszkedést is lehetővé teheti. 

A FanDuel és a DraftKings a kezdeti lassú térnyerést egy hatalmas üzletté változtatta a 2014-es MLB és NFL szezon során. Annyira meggyőző számokat mutattak, hogy a Yahoo is bejelentette, elindítja saját napi fantasy oldalát, amely ma már működik is. A nagy fellendülés és a Yahoo erejének fenyegetése nagy lépésekre ösztökélte Jason Robinst (CEO, DraftKings) és Nigel Ecclest (CEO, FanDuel). Tárgyalásokat folytattak sportcsapatok vezetőségével, különös tekintettel itt az NFL-re fókuszáltak. Ma már a két cégnek a 32 NFL csapatból 28-cal van szponzori megállapodása. Vannak olyan stadionok az NFL-ben, ahol egy külön standot, vagy helységet kapott a napi fantasy, és jelentős reklámfelületeket is kapnak a csapatoktól a vállalkozások. 2015 nyarán következett az újabb lépés. A FanDuel július elején jelentette be, hogy 275 millió dollárt halmozott fel, amelyet elsősorban olyan nagynevű vállalkozások befektetésre szakosodott leányvállalataitól szereztek, mint a Google (Google Capital), a Time Warner és a Comcast Group, valamint jelentős a KKR & Co részesedése is. Ezek a vállalkozások tőkebefektetésekre fókuszálnak, a későbbi nagy értéknövekedésre spekulálva. Pár héttel később a DraftKings állt elő 300 millió dolláros bevételével, amelyet elsősorban a Fox Sports mögött álló Twenty First Century Fox Inc-nek köszönhetett, de megjelent itt befektetőként az NHL, az NBA, a Madison Square Garden, a Raine Group és a Wellington Management is. Szezonkezdetre ezek az összegek még növekedtek is, 426 millióra a DraftKingsnél, 363 millióra a FanDuelnél. Ez az összeg alapozta meg azt a reklám hadjáratot, amellyel jelenleg minden, amerikai televíziót, médiát, de még a twittert böngésző magyar is találkozhat. A DraftKings az elmúlt egy hétben 21,5 millió dollárt költött TV-ben való reklámozásra, a FanDuel pedig 9,5 milliót. Az első összeggel a DraftKings a legnagyobb pénzköltő ezen a területen, megelőzve a 15 milliót költő GEICO-t és a 14,5 milliót beruházó Universal Picturest. A FanDuel értéke is olyan magas, hogy megelőzi az összes autógyártót, sörgyártó céget és gyorsétterem láncot. Természetesen a nagy költekezés azért következett be, mert a héten kezdődnek a 2015-ös NFL szezon mérkőzései. Emellett a DraftKings és a FanDuel megnyerte magának a média képviselőit is. Adam Schefter, Jay Glazer, Mike Florio és megannyi NFL-ről tudósító riporter invitálja meg twitter követőit saját ligájába. A reklámkampányok, szponzori megállapodások, egyéni promóciós szerződések természetesen jelentős összeget emésztenek fel, éppen ezért nem is annyira meglepő, hogy egyelőre a két vállalkozás egyike sem nyereséges. Azonban ez a befektetőket és nagybankokat sem zavarja. A gigantikus térnyerés következménye az, ami miatt a pénzpiaci szereplőket is nagyon érdeklik a vállalkozások. Nem elhanyagolandó tény, hogy míg a napi fantasy során a két cég körülbelül 85 millió dollárnyi tétet gyűjt majd össze az NFL szezon első hétvégéjén, addig Las Vegasban a fogadóirodák ennek körülbelül 40 %-ára számíthatnak! Ez is az oka annak, hogy a nagybankok mindkét cég értékét már 1 milliárd dollárnál magasabbra taksálják. Természetesen meg is jelentek verzióikkal a nagyobb üzleti sikerek elérése érdekében. Mindkét céget megkörnyékezték már a fúzió lehetőségével, további tőkebefektetők bevonásával, sőt, részvénykibocsátással (IPO) kapcsolatban is. A jövő jelenleg nagyon rózsásnak tűnik a vállalkozások számára.

Két olyan fél van, akiknek annyira nem nyeri el a tetszését a napi fantasy, a fogadóirodák és a vesztes felhasználók. Mint ismert, az Egyesült Államokban a legális szerencsejáték bevételeinek jelentős része Nevada állam vállalkozásaihoz kötődik, az ottani vállalkozások fel vannak háborodva, hogy a fizetős fantasy játékokat egyelőre (?) nem tekintik szerencsejátéknak, míg például a sportfogadást igen. Az amerikai jog nem nevesíti a fantasy sportokat a szerencsejátékok között, és az oldalak fenntartói szeretnek azzal érvelni, hogy a fizetős fantasyban a képességeknek nagyobb a szerepe, mint a szerencsének. Akár egyetértünk ezzel, akár nem, az várható, hogy  minél nagyobb lesz a profit a fantasy sportok terén, és a bevételkiesés a szerencsejáték üzemeltetőknél, annál nagyobb lesz a vita. És annál nagyobb lesz az esélye a DOJ beavatkozásának, vagy egy kongresszusi vizsgálatnak a kérdéskörben. A felhasználók eleinte mindenképpen kis összegekkel "fogadnak" a játékok során, azonban a sok kis összegű tét akaratlanul is hatalmas anyagi kitettséget generálhat. Azt már az anyagi összetevő nélkül is tudtuk, hogy a fantasy sportok is képesek jelentős addikciót kiváltani a játékosoknál. A pénz faktorral kiegészítve mindezt, a rizikó az emberek életvitelére, anyagi helyzetére multiplikálódik.

2015. szeptember 12., szombat

Marcell Dareus, AJ Green, Julio Jones és TY Hilton új szerződései

A szezon első játékhetét közelítve a legtöbb csapat igyekezett lezárni a kulcsjátékosok hosszabbítási folyamatait. Nagyon sok egyezség született az elmúlt napokban, ezúttal, ebben a bejegyzésben Marcell Dareus és három elit elkapó szerződése kerül terítékre.

Marcell Dareus szerződése volt talán a legsokkolóbb ebben az időszakban. A kiváló védekező falember ugyanis annak ellenére kapott új szerződést, hogy problémák vannak vele a pályán kívül, az idei szezont is eltiltással kezdi majd. A szerződéshosszabbítás hat évre szól, így a következő hét évben Dareus a Bills játékosa lesz, hacsak nem történik valami váratlan esemény. A szerződés összértéke 104,16 millió dollár, amelyből 60 millió dollár garantált. Ez a legmagasabb összeg, amit védőjátékos valaha kapott garantált tartalomként az NFL-ben! A 60 millió dollárból 42,1 millió már aláíráskor garantált, a fennmaradó 17,1 millió dollár pedig sérülés esetére. Nézzük a struktúrát:


Az aláíráskor garantált tartalom része a 25 millió dollár értékű aláírási bónusz (öt éven át évi 5 milliós értéken könyvelve), az első két év, összesen 10,9 millió dollár értékű alapbére, valamint a 2016-os 7 millió dollár értékű opció (öt éven át évi 1,4 milliós értéken könyvelve). Ez adja együttesen a korábban említett 42,9 millió dollárt. A 2017-es alapfizetés a későbbiekben, a 2016-os év 3. napján válik teljes garantált tétellé a jelenlegi sérülés garancia mellett. A 2018-as 9,925 millió dollárból 7,35 millió dollár garantált jelenleg feltételesen, sérülés miatti elküldés esetére. Ebből 2,35 millió dollár teljes garantálttá válik a 2016-os szezon 3. napján, a fennmaradó 5 millió dollár pedig a 2017-es szezon 3. napján. Természetesen a Bills ragaszkodott ahhoz, hogy rögzítsék a szerződésben, hogy bármilyen rendőrségi ügy, és bármilyen eltiltás következtében törlődik a szerződés teljes garantált tartalma. 2016-tól a szerződés végéig 250.000 dollár értékű workout bónusz jár, 2019-től pedig 2 milliós, egyösszegű roster bónusz illeti meg a játékost az érintett szezonok 3. napján.
Az első évben Dareus gigantikus pénzmennyiséghez jut. A 25 milliós aláírási bónuszt több részletben kifizetik neki decemberig, és ehhez jön még a 3 milliós bére, így 2015-ben összesen 28 millió dollárral gazdagodik. A következő években a kifizetés éves szinten 10 és 15,15 millió dollár között ingadozik.
A garantált tartalmakat figyelembe véve ez a szerződés 2019-ig a Billsnek limitálja a lehetőségeit Dareus elküldését illetően. 2018-ban a költség még jelentős, 21,55 millió dollár, de 2019-re menedzselhető szintre esik a cap hit. A 2019-es elküldés 7,8 millió dollárba, a 2020-as 1,4 millió dollárba kerül sapka szempontból. A 2021-es elengedésnek pedig nincs sapka költsége.
Nézzünk meg pár, elit védőjátékos szerződést összevetve Dareus szerződésével. 


Már említettem, hogy Dareus szerződése a legnagyobb garantált tartalommal rendelkezik a védőjátékosok körében, de nemcsak ezen a téren kimagasló. Megelőzi a szerződés még Ndamukong Suh megállapodását is a garantált érték %-ában és az elsőéves kifizetés összegében. Magasan jobb szerződés ez, mint Watté, vagy McCoyé az átlagértéket, a garantált átlagértéket, az aláíráskor garantált tételeket tekintve, és az első három évben kifizetett összeget figyelembe véve is.

Térjünk át a WR-ekre, ahol három alanyunk is lesz, három Pro Bowler, AJ Green, Julio Jones és TY Hilton. AJ Green a tegnapi napon hosszabbított a Bengals-szal, de vele kezdem a sort, hiszen az ő szerződése a legjobb átlagú. Green szerződéséhez négy évet és 60 millió dollárt adtak hozzá, így a következő öt évben 70,176 millió dollárt kereshet, 46,85 millió dolláros garantált tartalommal.


Green esetében már idén jár 26,75 millió dollár, amely a szerződés teljes garantált tartalma. Ez a 15 millió dollár értékű aláírási bónuszból (öt éven át évi 3 milliós értéken könyvelve), valamint a 2015-ös 11,75 millió dollár értékű alapfizetésből áll. Az első éven túl már csak feltételes garantált tartalommal találkozunk. A 2016-os év 3. napján aktuális a 6 milliós roster bónusz kifizetése, és akkor válik garantálttá teljes mértékben a 3,8 milliós alapbér is. Szintén garantálttá válik a 10,3 milliós alapfizetés 2017-re az adott szezon 3. napján. Ha van gyengesége ennek a szerződésnek, akkor az ténylegesen az, hogy szinte csak az első év garantált a 26,75 milliós kifizetéssel. A Bengals jól pozicionálta magát, mert a 2016-os elküldés is csak 12 milliós költséggel jár sapka szempontból, ha nem sérülés miatt küldik el Greent, 2017-ben 9, 2018-ban 6, 2019-ben pedig 3 millió dollárt kell bennragadó pénzként elkönyvelni, ha távozásra kényszerítenék az elkapót.

Julio Jones Atlantában öt évvel hosszabbított, így esetében a következő hat évre szól a szerződés. Az új tartalom 71,25 millió dollár, a teljes érték pedig 81,426 millió, amelyből 47 millió garantált összesen. 


Jones szerződésének erőssége a garantált tartalom. Aláíráskor 35,5 millió dollár garantált, amely a 12 millió dollár értékű aláírási bónuszból (öt éven át évi 2,4 milliós értéken könyvelve), a következő két évben járó, összesen 12 milliós alapfizetésből és a két évre járó összesen 11,5 milliós roster bónuszból áll. Greennel szemben tehát Jonesnak két évben jár biztos pénzforrás. A 2017-es szezon 3. napján válik teljes garantált tartalommá a jelenleg csak sérülés miatti elküldés esetére garantált 11,5 milliós alapbér. Jones elbocsátásának költsége 2017 első napjaiban 7,2, 2018-ban 4,8, 2019-ben pedig 2,4 millió dollár, mind elviselhető cap hit. A 2020-as elbocsátásnak pedig nincs sapka következménye.

Green és Jones helyzete csapatukban egyértelmű, nélkülözhetetlen, NFL klasszis játékosok. TY Hilton esetében viszont, bár kezd ebbe a kategóriába belépni, sokan kérdésekkel álltak elő Grigsonék draft stratégiáját figyelve Indianapolisban. Egyrészt, amúgy is van a rosteren egy Hiltonhoz hasonló, gyors játékos, Donte Moncrief, de ezek után még tavasszal draftolták Philip Dorsettet is, akiben sokan elkezdték látni Hilton utódját, amennyiben nem jutnak egyezségre a felek. Úgy tűnik, mindhárom játékos része lesz a Colts jövőjének, hiszen hosszabbítottak Hiltonnal, mégpedig öt évre. A WR a következő hat évben 66,542 millió dollárt kereshet, amelyből 39 millió dollár garantált. A 39 millióból azonban aláíráskor csak 11 millió a teljes garantált tartalom, 28 millió dollár csak később érvényesíthető.


Hilton szerződése hasonlít AJ Greenére. Itt is csak az első évben fix egyelőre a kifizetés, az 1 milliós alapbér és a 10 milliós aláírási bónusz jár (öt éven át évi 2 milliós értéken könyvelve). Még a 2016-os roster bónusz értéke is megegyezik. A 2016-os szezon 3. napján aktiválódik ez az összeg, és ekkor válik teljes garantálttá a 3 milliós, jelenleg csak sérülés esetére garantált alapfizetés. A 2017-es év 3. napja változtatja feltételes garantáltból teljes garantálttá a 8 milliós alapbért, és ugyanez a helyet a 11 milliós alapbérrel is a 2018-as év elején. Érdekessége ennek a szerződésnek, hogy potenciális garantált tartalmak a negyedik évbe is húzódnak, amit sem Green, sem Jones nem mondhat el magáról. Az elküldés ennek ellenére könnyű a kezdetektől, idén 11 millió, jövőre 8 millió, 2017-ben 6 millió, 2018-ban 4 milliós, 2019-ben pedig 2 millió dollár az elküldés költsége sapka szempontból. 2016, 2017 és 2018 értéke természetesen magasabb akkor, ha az elküldés adott évben a 3. nap után lenne aktuális. A 2020-as elbocsátás esetén nem keletkezik a sapkában dead money.

Érdemes megnézni azt, hogy mennyire is erősek ezek a szerződések a pozíció legjobb kontraktusainak listázásával. Mindhárom megállapodás top 10-es, Greené egyenesen a második legerősebb éves átlag alapján.


Végezetül nézzünk egy kis összehasonlítást, az öt, elmúlt három hónapban kötött, kiemelkedő WR szerződés vonatkozásában.


Teljes összeget és garantált tartalmat tekintve is Julio Jones szerződése a legjobb, de ne feledjük, hogy neki egy évvel hosszabb a kontraktusa, mint Greennek, Bryantnek vagy Thomasnak. Átlagos értékek esetén Greené az első hely, akárcsak az első évben járó pénzt, és az első három év keresetét tekintve. Utóbbi téren azért nagyon kicsi az eltérés Green, Bryant, Thomas és Jones szerződése között, egyedül Hilton megállapodása lóg ki a sorból. Jól látható a többi szerződéssel összevetve, hogy a többiekhez képest alacsony az aláíráskori garantált, magas a feltételes garantált a Colts elkapója esetében, sőt, a szerződés második fele több kifizetéssel jár, mint az első.

2015. szeptember 3., csütörtök

NFL vereség a kerületi bíróságon, törölték Tom Brady eltiltását

A 2015. január 18-án kirobbant Deflategate botrány újabb szakaszába érkezett a mai napon. A jelentős lépés előtt azonban röviden taglalom az ügy előzményeit. Az egész történet akkor kezdődött, amikor az Indianapolis Colts New England Patriots elleni AFC Championship mérkőzésén azzal vádolták meg a Patriotsot, hogy szándékosan leeresztették a labdákat. Az eset következtében az NFL nyomozást indított, melynek eredménye a 2,5-3 millió dollár közötti összegért elkészült Wells Report lett. Ezt 2015. május 6-án publikálták. Az NFL feldolgozta a nyomozati anyagot, és több szankciót vetett ki Troy Vincent 2015. május 11-ei döntésében, amelyek a következőek voltak:
- Tom Bradyt, a Patriots irányítóját négy mérkőzésre eltiltották,
- a Patriots 1 millió dolláros pénzbüntetést kapott,
- a botrány központi figurái, Jim McNally és John Jastremski eltiltva maradtak (az eltiltást korábban a Patriots kezdeményezte) és nem helyezhetőek aktív állományba az NFL engedélye nélkül, McNally nem tevékenykedhet öltözőkben, Jastremski nem vigyázhat labdákra 2015-ben,
- a csapattól elvették a 2016-os első körös, és a 2017-es negyedik körös választási jogosultságot a drafton.
Vincent döntését Roger Goodell komisszár helyben hagyta 2015. július 28-án, ezek után fordult az NFLPA Brady képviseletében a kerületi bírósághoz. A fellebbezés és bírósági eljárás során már csak Brady eltiltását vitatták a felek.

Az ügy legújabb eseményeként a bíróság a mai napon törölte Tom Brady eltiltását. Richard Berman bíró 40 oldalas döntésének legfontosabb megállapításai, egyúttal az eltiltás törlésének fő okai a következőek:
- Az NFL nyomozása nem volt teljesen független, hiszen Ted Wells mellett közreműködött benne az NFL egyik jogásza, Jeff Pash is, aki átolvasta a dokumentumot publikálás előtt és javításokat eszközölt benne.
- Az NFL megtiltotta azt, hogy Jeff Pasht meghallgassák az ügyben, tanúvallomása fontos lett volna az ügy szempontjából. Pash elérhetetlenné tétele súlyosan sértette az arbitrációs folyamatot és törvénybe ütköző cselekedetnek bizonyul.
- Nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy Tom Bradynek tudomása volt arról, hogy a két, felszerelésekért és labdákért felelős személy, Jim McNally és John Jastremski mit tett a labdákkal.
- Nem áll rendelkezésre a játékosok számára olyan szabályozás, amely alapján az eltiltást foganatosították, a játékosok nem tudnak sem arról, mi minősül büntetendő cselekménynek a mérkőzésnapi előkészületek vonatkozásában, és a büntetések mértékéről sem rendelkeznek információkkal.
- A felszerelésekkel kapcsolatban a játékosoknak eljuttatott szabályozások csak pénzbüntetésekről szólnak, eltiltásról nem.
- Roger Goodell arról való érvelését, mely szerint szabályozásról és szankciókról való tájékoztatás nélkül is a ligát hátrányosan érintő, befeketítő cselekménynek minősül a tett, és az a CBA szerint büntetendő, nem találta a bíró elégségesnek.
- Berman bíró nem látta megalapozottnak azt, hogy a szóban forgó ügyet - pontosabban azt, hogy Brady a nyomozati anyag szerint feltehetőleg tudott a labdák leeresztéséről - a szteroidok használata miatti eltiltásnak megfelelő szankcióval kellene sújtani. Roger Goodell ezen magyarázata az arbitráció során számára logikátlannak bizonyult.
- Az NFL szabályozása alapján a játékos nem büntethető amiatt, ha megsemmisítette telefonját, és erre Ted Wells sem tett utalást, amikor Tom Brady szöveges üzeneteit kérte.
- Nem biztosította az NFL Tom Bradynek és képviseletének a nyomozati anyagot alátámasztó dokumentumokat az arbitráció folyamán, amellyel hátrányos helyzetbe hozták a játékost, és törvényt sértettek.

A döntés ellen az NFL fellebbez majd másodfokon, de Brady eltiltásának fenntartását nem fogják tudni kivívni a következő négy mérkőzésre. Ahhoz az kellene, hogy a liga bebizonyítsa, hogy számára jelentős, helyrehozhatatlan hátrányt jelent és kárt okoz, ha Tom Brady pályára lép. Ezt pedig lehetetlen bizonyítani. Felmerülhet a kérdés, hogy mi akadályozza meg az NFL-t abban, hogy újra eltiltsa vagy megbüntesse Bradyt a bírói döntést követően. A CBA tartalmazza azt, hogy egy játékost a liga, illetve annak csapata egy tettért csak egyszer szankcionálhat. Ezt a passzust az NFL megpróbálta kikerülni a Ray Rice ügyben az "új információ" érveléssel, de akkor sem jártak sikerrel, a Brady ügyben pedig ez szóba sem kerülhet. 

A fellebbezésre az NFL-nek 30 napja áll rendelkezésre, de várhatóan másodfokon - a korábban kifejtett helyrehozhatatlan kár hiánya miatt, illetve mivel a bíróság feltehetőleg nem ítéli sürgősnek az eljárást - csak egy éven belül lesz döntés, ami azt jelenti, hogy Tom Brady a 2015-ös szezonban biztosan a pályán szerepel majd.