2015. május 3., vasárnap

A La'El Collins szituáció anyagi vonatkozásai

A La'El Collins-szal történt események egyediek voltak minden tekintetben. Sohasem került még ugyanis olyan komoly rendőrségi ügybe a draft hetében játékos, mint ő. Annyit tudunk, hogy az ügy középpontjában egy nő gyilkossága áll, aki feltehetőleg Collins gyermekével volt terhes az esemény bekövetkezésekor. Sem az NFL, sem a játékos képviselete nem tudta a draft pillanatában, hogy a rendőrség szemében lehet-e gyanúsított Collins, vagy sem. A helyzet hatalmas találgatásokhoz vezetett. Az eredetileg elsőkörösnek tartott tehetség nem kelt el az első napon. Erre ügynökei jelezték, ha a második napon (a második, vagy harmadik körben) nem draftolják a játékost, akkor Collins nem ír alá csapathoz, hanem 2016-ban is kijön a draftra, hátha előrébb választják. Ez azonban csak akkor lett volna kivitelezhető, ha egyrészt biztossá válik, hogy nem emelnek vádat Collins ellen, nem gyanúsítják meg a gyilkossággal, vagy abban való részvétellel, másrészt valóban elviszi valaki a drafton. A 2016-os draftra ugyanis csak az a játékos jöhet ki ismét, akit 2015-ben draftoltak, de nem írt alá az őt választó csapattal. Az NFL is jelezte, hogy a CBA alapján, ha nem draftolják Collinst, akkor nem jelentkezhet a 2016-os draftra, hanem nem draftolt szabadügynök, UDFA lesz. Végül ez a helyzet következett be, hiszen Collinst senki sem választotta. Ügynökei beletörődtek a helyzetbe, és várják azt, hogy Collinst tisztázza a rendőrség. A játékos így először a rendőrségre megy, majd ha minden helyreáll, aláírhatja UDFA szerződését.

Az UDFA szerződések három évre szólnak, mindhárom évben minimálbérnek megfelelő alapfizetéssel, illetve aláírási bónusz tartalommal rendelkezhetnek. A bónusz maximális mértéke 2015-ben 86.957 dollár, de ezt az NFL csapatok az összes UDFA-ra költhetik el. A lenti táblázat felső része azt mutatja, amikor ezt a teljes bónuszt Collinsra költik el, ez jelenti a maximum keresetet. A lenti táblázat alsó részében vázolt helyzet a kézenfekvőbb, amikor az NFL csapatok nem tartalékolnak a várhatóan még napokig, hetekig rendőrségi vizsgálat alatt álló játékosra, hanem elköltik az összes aláírási bónuszt másokra. Ebben az esetben a háromévnyi minimálbér a maximális érték. Fontos ebből a garantált tartalom, de ha tisztázzák az OT-t, akkor biztos talál olyan csapatot, amely garantálja a teljes összeget.


A hároméves UDFA szerződések két év után újratárgyalhatóak, akkor lehet lehetősége arra Collins reprezentánsainak, hogy emeljenek keresetén. Amennyiben erre nem kerül sor, lehetséges a bér emelése a Performace Based Pay alapból is, ami jó teljesítmény és sok játékidő esetén eddigi tapasztalataink szerint évi maximum 300.000-320.000 dollárral emelheti a keresetet. Ha nincs szerződésmódosítás, akkor Collins szerződése három év után lejár, és RFA-vá válik. RFA státusz esetén a csapat adhat neki háromféle tendert (lényegében van csak matchelési jogos tender is, de ezt nem alkalmazzák a gyakorlatban), lehet draftolási körös tender, 2. körös tender és 1. körös tender. Előbbit várhatóan nem adja a csapat, ha Collins beválna, mert akkor ingyen elvihetné bármely csapat, amely offer sheetet ad Collinsnak és a csapata nem tudna matchelni. Utóbbi kettőnél a kompenzáció 2. vagy 1. körös pick. Ha 1. körös tendert kap, annak értéke várható 3.880.000 és 4.462.000 dollár közé esik majd, ha 2. köröst, akkor 2.728.000 és 3.136.000 dollár közé. Amennyiben az "ellenérték nélküli" tendert választják, annak értéke 1.786.000 és 2.053.000 dollár közé esik. A szerződések értékének alakulása az egyes tenderek minimum és maximum értékének felhasználásával:


A minimum, amit megkereshet tehát 3.361.000 dollár, de szerencsés esetben akár az érték lehet 6.037.000 dollár is. 

Ne feledjük, hogy a draftolt játékosok négyéves szerződést kapnak, így Collins potenciális keresete csak az RFA tender érvényesítése (vagy szerződéshosszabbítás) után vethető össze a mostani drafton elkelt játékosok szerződésével. A lentebbi táblázat mutatja a lehetőségeket. Amennyiben a tender "ellenérték nélküli", akkor a teljes összeg, amit kaphat az OT, a 64. és 65. pick értéke közé esik. Ha a tender 2. körös az összérték a 48. és 53. közötti pickek értéke között húzódhat. Amennyiben pedig 1. körös, akkor akár a 34. és 42. pick keresetét is elérheti az, amit Collins keres. Garantált tartalmat tekintve a három esetben nincs akkora "draftpick távolság", hiszen a tender értéke aláírást követően garantált, illetve feltételeztem a hároméves garantált minimálbért. Ezen a téren Collins elérheti azt a garantált értéket, amit a 32. és 42. pick közötti választás esetén kereshetett volna meg.


A szituáció alakulása nem kedvezett a játékosnak, de ha szerencséje van, tisztázza magát, és jó játékossá is válik, akkor megvan az esélye, hogy keresete annyi legyen, amennyit a második kör elején elkelve érhetett volna el. A veszteség azonban így is sok, ha az első kör első feléhez viszonyítjuk a potenciális keresetet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése