2015. március 3., kedd

Fizetési sapka és tagelt játékosok 2015

Az NFL-ben a tegnapi napon több olyan fontos adattal ismerkedhettünk meg, amelyek az idény során befolyásolják a csapatok gazdálkodását. Sor került az alkalmazott fizetési sapka értékének publikálására, amelynek révén eljuthatunk a csapatok által alkalmazandó korrigált sapka értékekhez, valamint a taggel ellátott játékosok bére is kiszámítható 2015-re. Emellett a tegnapi napig lehetett ellátni taggel a játékosokat is, amellyel a cél az volt, hogy a lejáró szerződésű játékosokat az együttesek legalább részben kivonják a piacról.

A fizetési sapka

2015-ben a fizetési sapka értéke 143.280.000 dollár lett, amely újabb jelentős, több mint 10 millió dolláros emelkedést jelent az előző évhez képest. A sapka értéke két év alatt 20,28 millió dollárt emelkedett, ami a második legnagyobb kétéves emelkedés a cap 1994 óta tartó történetében. 2005-ről 2007-re a sapka értéke 23,5 millió dollárral emelkedett. A fizetési sapka limitjei 1994 óta:


A tényleges csapatszintű fizetési sapka limitek

A csapatokra vonatkozó limitek kialakulását a 2011-es CBA óta az alapértéken kívül két tényező befolyásolja. A egyik a fel nem használt, és így átvitt fizetési sapka mennyiség az elmúlt évről, a másik pedig a korrekciós tételek nagysága. Az idei évre egyedül a St. Louis Rams nem élt a sapkahely átvitelének lehetőségével. A három legnagyobb összeget a Jaguars, a Browns és az Eagles csoportosíthatta át. Szintén 10 millió dollár feletti összeget írt jóvá 2015-re a Jets és a Titans. Íme a csapatok által átvitt fizetési sapka összeg 2011-től éves bontásban (kattintással nagyítható):


A csapatszintű cap értékét befolyásoló másik tételt korrekciós tételekként szokták említeni. Ezek a tételek olyanok, amelyeket elszámoltak az előző év sapkájában, de végül nem kellett volna (pozitív tétel, pl. le nem hívott LTBE teljesítményösztönzők, le nem hívott év végi opciók), vagy amiket nem számoltak el az előző év sapkájában, de el kellett volna (negatív tétel, pl. lehívott nLTBE teljesítményösztönzők). Az egyes csapatokra vonatkozó limitek 2015-ben (kattintással nagyítható):


A franchise és transition taggel ellátott játékosok bére

Február 16-tól március 2-ig volt lehetősége arra a csapatoknak, hogy egy játékosukat franchise vagy transition taggel lássák el. A lépéssel teljesen, vagy részlegesen lehetősége van a csapatoknak arra, hogy lejáró szerződésű játékosukat kivonják a piacról. Exkluzív franchise taget idén egyetlen játékos sem kapott, így a teljes kivonás esete nem realizálódik. Öten kaptak nem exkluzív franchise taget, ők két elsőkörös draft választási jogosultság ellenében vihetők el, amennyiben csapatuk nem matcheli az ajánlattevő rivális szerződés ajánlatát. Egy játékos kapott transition taget, amely esetében nincs kompenzáció, ha az eredeti csapat nem matchelne. Az idei évre vonatkozó általános fizetés sapka értéknek szerepe van a nem exkluzív franchise taggel és transition taggel ellátott játékosok potenciális, egyéves szerződésének keretében járó díjazás meghatározásában. Az egyes értékek a következők 2015-re:


Nézzük azt is, hogy kik, és milyen taget kaptak csapatuktól:


Dez Bryant, Demaryius Thomas és Justin Houston tagje nem volt meglepő, hiszen mindhárman meghatározó klasszisok posztjukon. Dallasban a Dez vs. DeMarco Murray kérdés nem sokáig állt fenn, hiszen inkább legyen a csapatnak egy 12,823 milliót kereső elkapója, mint egy 10,951 milliót kereső futója. Mind Bryant, mind Thomas várhatóan eljut addig valamikor a július 15-ig nyitva álló periódusban, hogy hosszútávú megállapodást kössön együttesével az egyéves tag szerződés helyett. Bryant helyzetét megnehezítheti az, hogy sok pletyka veszi körül egy esetleges korábbi törvénysértés kapcsán. Houston helyzete szintén kellemetlen lehet, mert nagyon szerette volna, ha a Chiefs nem él a taggel. Jelezte, nem kizárt, hogy nem jelentkezik játékra szezonkezdetkor a döntés miatt. A játékos emellett vitatja, hogy LB poszton kellene-e tagelni, szerinte van esélye arra, hogy kivívja a DE taget, mert azon a poszton is játszott az előző szezonban. A leendő beadvány tétje számára a DE és LB tag értékek különbsége, 1,618 millió dollár. 

A Giants tag leginkább Pierre-Paul potenciáljának, 2011-es remek szezonjának és a tavalyi év második felében nyújtott teljesítményének szól. Inkonzisztenciájával, sérülései miatti formahanyatlásával ő egy lépcsőfokkal a három említett játékos mögött áll. A Patriotsnak lehetősége volt, hogy döntsön Devin McCourty és Stephen Gostkowski között. Inkább a kickert preferálták a 120 %-os szabály ellenére, egy 9,618 milliós safety helyett. Így a Pats rá lesz kényszerülve arra, hogy a secondary két meghatározó játékosával, Revis-szel és McCourtyval is megegyezzen a következő egy hétben. Pontosan ennyi ideje van a Lionsnek, hogy megtartsa klasszisát, Ndamukong Suht, aki végül nem tageltek a 120 %-os szabály mellett. A tag értéke esetében 26,895 millió dollár lett volna, speciális helyzetéből adódóan. További nevesebb kimaradók, akik esetében csak kisebb, vagy minimális esély volt a franchise tagre: Jordan Cameron (TE, CLE), Torrey Smith (WR, BAL), Pernell McPhee (LB/DE, BAL), Jerry Hughes (LB/DE, BUF), Julius Thomas (TE, DEN), Randall Cobb (WR, GB), Jeremy Maclin (WR, PHI), Mike Iupati (OG, SF), Brett Kern (P, TEN).

Érdemes még kitérni a transition tagre Charles Claynél, amire biztos, hogy sokan felkapták a fejüket. Clay nem ismert játékos, és posztján sem szerepel az elitben. Ez a tag annak szólt leginkább, hogy a Dolphins nem akart piacra engedni egy olyan támadójátékost (Gibsont és Hartlinet már elbocsátották, Wallace helye sem túl biztos), aki legalább elfogadhatóan teljesített a csapatban az elmúlt két évben. A 7,071 millió dollár azonban meglehetősen sok érte egy szezonra Mike Tannenbauméktól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése