2014. január 25., szombat

Csapatokra vonatkozó fizetési limitek az észak-amerikai sportligákban 2. rész - Az NBA

Az NFL fizetési sapka mechanizmusának, valamint az MLB luxusadójának bemutatása után ezúttal az amerikai profi kosárlabda bajnokság (NBA) alkalmazott fizetési limitjei kerülnek elemzésre. Elöljáróban annyit ki is lehet emelni, hogy a két elemből, egy soft capből, valamint egy luxusadó rendszerből álló szabályozás a legbonyolultabb és összetettebb a major ligákban.

Az NBA jelenleg érvényben levő kollektív szerződése a 2011-2012-es szezonban lépett érvénybe és a 2020-2021-es szezonnal bezárólag él. Lehetősége van azonban az NBA-nek, valamint a játékosok szakszervezetének is kilépnie a megállapodásból a 2016-2017-os szezont követően, amennyiben erről a másik felet 2016. december közepéig értesítik, valamint egyes speciális feltételek teljesülése is felmondhatja a kontraktust. A kollektív szerződés érvényben hagyta a korábban alkalmazott fizetési sapkára vonatkozó szabályozásokat. Az NBA először 1946-1947-ben alkalmazott sapkát, akkor egy átléphetetlen limitet (hard cap, 55.000 dollár értékben) szabtak meg a csapatoknak. Ezt azonban egy év után megszüntették. A sapka legközelebb az 1984-1985-ös szezonban jelent meg a ligában, onnantól kezdve egy bizonyos esetekben túlléphető limitként (soft cap) alkalmazták, és a liga ezt a rendszert alkalmazza azóta is. Az NBA soft capjének mértéke 1984-1985-től napjainkig:




Az NBA az elfogadott álláspontja szerint azért alkalmaz soft capet a hard cappel szemben, mert a soft cap jobban elősegíti, hogy a csapatok meg tudják tartani azokat a játékosokat, akik egy franchise arcai lettek. Magyarul, az ebben az esetben a lényeg, hogy a csapatoknak akkor sem kell lemondaniuk klasszis játékosukról, ha a tranzakció a sapka felé lökné őket. Így az a csapat is versenyképes lehet sztárjátékosáért ilyen körülmények között, amely komolyabb sapka gondokkal küzd. 
A sapka értékét évről évre alakítják ki, mégpedig az NFL-éhez hasonló mechanizmus révén, vagyis a kiindulási alap egy bevételkategória. Az NBA által alkalmazott bevételkategória nem más, mint a BRI (Basketball Related Income). Ennek összetételét az NFL-éhez hasonlóan az NBA CBA-ja is tartalmazza.
A sapka megállapításának mechanizmusa: Először kialakítják a szezonra kalkulált potenciális BRI értékét. Jelentős különbség az NFL-hez képest, hogy itt elsősorban a felek alkuján múlik a potenciális BRI mértéke. Ha júliusig nem tudnak erről megegyezni, akkor lép életbe egy másik mechanizmus, amely a potenciális BRI mértékét a következő tényezőkből generálja: országos TV bevételek + az előző évi TV bevételektől mentes BRI 104,5 %-a. Ezután a potenciális BRI-nek veszik a 44,74 %-át, levonják belőlük a játékosoknak adott egyéb juttatások költségét, majd a kapott értéket elosztják a csapatok számával, vagyis jelenleg 30-cal. 
Mivel a kollektív szerződés szabályozza azt, hogy a játékosoknak összesen garantáltan mennyi pénzt kapjanak, így minden év végén sor kerül sapka korrekcióra. Ha az adott év végén kiderül, hogy az előírtnál kevesebbet fizettek a játékosoknak, akkor a játékosok szakszervezete erről egyrészt kap egy csekket, az összegeket pedig kiosztja a csapatok között, másrészt a következő évi capet megnövelik. Ha többet fizetnének a csapatok, mint kellene, akkor az a sapka értékét csökkenti a következő évre. A sapka korrekció mellett a garantált tartalom biztosítását segíti az escrow rendszer is, amelynek alapja az, hogy a játékosok bérének 10 %-át visszatartják.

Az NBA szabályozásokban megjelenik a sapkához kötődően egy olyan pont is, amely arra tartalmaz szabályozást, hogy a fizetési sapka adott százalékát minimum el kell költenie a csapatoknak az adott szezonban. 2011-2012-re ez a sapka 80 %-a volt, 2012-2013-ra a 85 %, 2013-2014-től a kollektív szerződés lejártáig pedig 90 %. A limit nem könyvelési kategória, hanem a team playrollhoz köthető, amely az adott évben kifizetett tényleges pénzmennyiséget jelenti. Érdekes az NBA esetében az is, hogy nemcsak minimálbérrel találkozunk, hanem vannak szabályozások az egy játékosnak adható szerződések maximumáról is. Ennek mértéke egy játékos számára jelenleg 6 teljesített NBA szezonig a sapka 25 %-a, 7 és 9 év rutin között 30 %, 10 évtől kezdve pedig 35 %. Azonban ebben az esetben is vannak kivételek.

Általános szabály szerint egy csapat akkor bonyolíthat le egy tranzakciót, ha arra van helye a fizetési sapkában. Amennyivel alatta van, annyit költhet. Mi történik akkor, ha a csapat már a sapka felé kerülne az igazolással, vagy éppen a sapka fölött áll? Ekkor jönnek a kivételek. Az NBA szabályozása szerint a sapka kivételek lehetőséget adnak arra, hogy egy sapka fölött álló csapat is lebonyolítson tranzakciókat. A Larry Bird exception egészen a sapka 1984-1985-ös bevezetése óta él. Ez az a szabályozás, amely lehetővé teszi a csapatoknak azt, hogy saját szabadügynökeiket újraigazolják sapka túllépés esetén is. Az adott szerződés akár a maximális engedélyezett bér értékén is megköthető, maximum 5 évre. A Larry Bird exceptionhöz társult az évek során az Early Bird exception és a Non-Bird exception, amelyek előbbi módosított változatai és szintén a saját szabadügynökökre vonatkoznak. Vannak azonban olyan szabályozások is, amelyek nem csupán a saját szabadügynökök esetén alkalmazhatóak, hanem bármely játékos leigazolására, hat ilyen kivételt találunk. A Non-taxpayer mid-level exceptiont (maximális szerződéshossz: 4 év) azok a csapatok használhatják, amelyek nem fizetnek luxusadót, vagy az adó limitértékét a payrolljuk legfeljebb 4 millió dollárral haladja meg. Hasonlatos esetben használható a Bi-annual exception (maximális szerződéshossz: 2 év), amely azonban nem használható egymás utáni két évben. Ha a csapat payrollja a luxusadó limitjét legalább 4 millió dollárral meghaladja, akkor a Taxpayer mid-level exceptiont  (maximális szerződéshossz: 3 év) használhatja. A Room mid-level exception (maximális szerződéshossz: 2 év) akkor alkalmazható, ha a csapat már nem használhatja az előbbi kivételeket és egyéb speciális feltételek érvényesülnek. A Non-taxpayer mid-level exception, a Taxpayer mid-level exception, a Room mid-level exception és a Bi-annual exception esetében is meg van szabva a maximális első évben kifizethető bér összege. A négy említett kivétel megosztható több játékos között. A Minimum salary player exception kiosztható tetszőleges számú játékosnak. Segítségével bármely sapka felett álló csapat leigazolhat játékosokat maximum két évre, és mindkét évben a minimálbért kell számukra kifizetnie. A Disabled player exceptiont akkor kaphatja meg egy csapat, ha egyik játékosa legalább a következő év június 15-ig nem épül fel sérüléséből (ennek megállapítását az NBA orvosszakértője végzi). Ebben az esetben a csapat igazolhat egy játékost egy évre, vagy a sérült játékos bérének 50 %-áig terjedő bérért, vagy a Non-taxpayer mid-level exception értékéért. Emellett a csapat cserélhet is egy játékosért, akinek a bére nem éri el a sérült játékos bérének 50 %-át + 100.000 dollárt, vagy a Non-taxpayer mid-level exception értékét + 100.000 dollárt. Szintén fontos kivétel, amely az első körben választott újoncok szerződtetésére vonatkozik. A Rookie exceptiont alkalmazó csapat akkor is szerződtetheti elsőkörös pickjét, ha a tranzakció a sapka fölé lökné őket. A Reinstatement exception keretében pedig az olyan játékosokat lehet újraigazolni az előző szerződés értékén a sapka fölött álló csapatoknak, akiket eltiltott a liga. Léteznek még egyéb kivételek is, amelyek segítségével egy sapka felett álló csapat működhet. Ezek közül kiemelkedik a Trade exception, amely a játékoscserék lebonyolítását szabályozza ebben az esetben. Az ilyen tranzakcióban érkező fizetések és a könyvekből kivezetett, átadott fizetések egymáshoz viszonyított arányára létezik szabályozás.

Három fontos dolgot érdemes még megemlíteni az NBA sapka szabályozások alapjai kapcsán:
-a csapatok szabadügynökei mindaddig beleszámítanak a fizetési sapkába, amíg új szerződést nem kapnak csapatuktól, más csapathoz alá nem írnak, vagy a csapat le nem mond Bird jogukról,
-a CBA tartalmazza az egyes szerződések, szerződéshosszabbítások, valamint a különböző kivételek esetében azt, hogy egyes esetekben mennyivel emelkedhetnek a keresetek maximálisan évről évre,
-lehetőség van sign and trade tranzakcióra, ami azt jelenti, hogy eredeti csapata szerződést ír alá lejáró szerződésű játékosával, majd 48 órán belül egy másik csapathoz cseréli.

Túllépve a fizetési sapkán, érdemes még beszélnünk a luxusadó rendszeréről. A luxusadó intézménye az 1999-es CBA-ban volt először rögzítve, és 2002-től kezdve használják a mechanizmust. Az 1999-es szabályozások szerint minden csapat lehetett luxusadó fizető és kedvezményezett is. Utóbbi azt jelenti, hogy a csapat megkapta a jussát a luxusadóból befolyt tételek visszaosztása révén. A 2002 és 2005 közötti években csupán kétszer került sor adófizetésre, mert a liga egészére alkalmazott limitet együttesen nem lépték át a csapatok. 2003-ban és 2004-ben viszont előfordulhatott, hogy egy csapat egyszerre volt befizető és kedvezményezett is, így ezekben az években megjelent a nettó befizető és a nettó kedvezményezett kifejezés is. A 2005-ös kollektív szerződés életbe lépésétől számítva azonban ezek az értelmezések megszűntek. Azóta egy csapat vagy adót fizet, vagy a visszaosztott adók arányos részére volt jogosult.

A befizetett luxusadó mértéke csapatonként és összesen:


Jelenleg a befolyt pénzeszközök maximum 50 %-át lehet az adót nem fizető csapatok között felosztani, és a fennmaradó részt a liga saját céljaira használhatja fel. Mivel előbbi csak lehetőség, előfordulhat, ahogy 2012-ben is, hogy a 100 %-ot az utóbbi lehetőségnek szentelik. Akkor a liga a befolyó 32 millió dollárt visszaforgatta a bevételmegosztási rendszerbe.

A luxusadó limitje racionális esetben szerintem sokak szerint az lenne, ha a sapka fölé kerülő csapatoknak azonnal kellene fizetnie, de ez nem így van. Megállapítanak egy fizetési sapka limitnél jóval magasabb határvonalat, amelyet átlépve, a csapatok adót fizetnek. 2013-2014-ben a sapka 58,679 millió dollár, a luxusadó szempontjából a limitérték viszont 71,748 millió dollár. Ráadásul a luxusadó limitnek való megfelelés esetén vannak olyan tételek, amelyet ki kell hagyni a rayrollba való beszámításból, a luxusadó alapja tehát egy módosított payroll.
A 2011-es CBA értelmében a 2011-2012-es és a 2012-2013-as szezonban a luxusadó limit minden egyes dollárral való túllépéséért egy dollár adót kellett fizetnie a csapatoknak. Az idei szezontól azonban szigorodik a rendszer. Elsőként bevezetnek egy olyan rendszert, amely az egyenes arányú rendszert teljesen átalakítja. 2013-2014-től minden 0 és 4 999 999 dollár között túllépésért dolláronként 1,5 dollárt kell befizetni (maximum 7,5 millió dollárt), az 5 000 000 és 9 999 999 dollár közötti túllépésnél dolláronként 1,75 dollárt (összesen maximum 8,75 millió dollárt),  a 10 000 000 és 14 999 999 dollár közötti túllépésnél dolláronként 2,5 dollárt (összesen maximum 12,5 millió dollárt), a 15 000 000 és 19 999 999 dollár közötti túllépésnél dolláronként 3,25 dollárt (összesen maximum 16,25 millió dollárt) fizet az illető csapat. 20 millió dollár felett minden öt milliónként 0,5 dollárral nő a fizetendő adó (tehát 20 000 000 és 24 999 999 dollár túllépés esetén dolláronként 3,25 + 0,50, azaz 3,75 dollárt kell befizetni).
Ha egy csapat túllépi ebben a modellben a limitet 9 millió dollárral, akkor egyrészt a 0 és 4 999 999 dollár között túllépésért kifizet 7,5 millió dollárt és még ehhez hozzájön az 5 000 000 és 9 999 999 dollár közötti túllépés kategóriájában a fennmaradó 4 milliós túllépés 1,75-szöröse, vagyis 7 millió dollár. Tehát a 9 milliós limit túllépés idén már nem 9 millió dollárnyi befizetést eredményez, hanem 7,5 millió + 7 millió dollárt, összességében 14,5 millió dollárt. 
2014-2015-től pedig érkezik a luxusadót már korábban fizető csapatokra vonatkozó szabályozás, amely a dolláronkénti értéket tovább növeli, amennyiben a csapat mindhárom előző évben adót fizet. Az ismérlőkre vonatkozó szabályozás feltétele 2015-2016-tól tovább szigorodik, a növelt értékek azokra a csapatokra is vonatkoznak majd, amelyek az előző négy évből háromban fizettek adót.
A többszörös adófizetőket büntető emelt értékek:  0 és 4 999 999 dollár között túllépésért dolláronként 2,5 dollárt kell befizetni, az 5 000 000 és 9 999 999 dollár közötti túllépésnél dolláronként 2,75 dollárt, a 10 000 000 és 14 999 999 dollár közötti túllépésnél dolláronként 3,5 dollárt, a 15 000 000 és 19 999 999 dollár közötti túllépésnél dolláronként 4,25 dollárt fizet az illető csapat. 20 millió dollár felett minden öt milliónként 0,5 dollárral nő a fizetendő adó (tehát 20 000 000 és 24 999 999 dollár túllépés esetén dolláronként 4,25 + 0,50, azaz 4,75 dollárt kell befizetni).
Az adót fizető csapatokkal szemben emellett egyéb szankciókat is alkalmaznak, ha az adólimit felett állnak legalább 4 millió dollárral. A sapka feletti mozgás esetén alkalmazható kivételek kis része nem, vagy módosítva elérhető számukra, nem kapnak részesedést az esetlegesen a csapatoknak visszaosztott befizetett adóból, mert abból csak az adót nem fizetők részesülnek és 2013-2014-től sign and trade tranzakció keretében sem jogosultak arra, hogy játékosokat szerezzenek meg, ha a trade után is az adólimit + 4 millió dolláros érték felett lennének. Speciális esetben akár az is megtörténhet, hogy az ilyen csapatok számára az adólimit + 4 milliós határ kvázi hard capként funkcionáljon.

Az alkalmazott eszközök hatékonysága

Az NBA nagyobb hangsúlyt helyez a saját játékosok újraigazolására, minthogy lépéseket tegyen a csapatok közötti esélyek kiegyenlítésére. Dolgoznak elemeken természetesen, amelyek az utóbbit is segítik, de az NBA sajnos nem kellően igyekszik a "competitive balance" irányába. A soft capből és luxusadóból álló rendszer sem volt képes arra, hogy a 2011-es CBA elfogadásáig jó irányba terelje a liga és különösen csapatainak működését. A kollektív szerződés elfogadása előtt már létezett mind a két alkalmazott elem, de a költségek féken tartására alkalmatlan volt. Ez szülte a szabályok további elmélyítését, a joghézagok megszüntetését, a szabályozás bonyolultabbá tételét. Mindegyik major liga közül az NBA ügyeiben a legnehezebb kiigazodni. Azt azonban továbbra sem igazán látjuk, hogy a játékosoknak jutó pénzmennyiségek visszafogása érezhető hatást keltsen. Amikor látjuk azt, hogy a sapka felett mennyi eszköze van egy csapatnak a mozgásokra, vagy, hogy nincs komolyabb szankciója a sapka túllépésének, hiszen az adófizetés sokkal magasabb limithez kötött, felmerülhet a kérdés, hogy minek egyáltalán ez a soft cap... Bizonyos szempontból abszurd az, hogy az idei költségbecslések (hivatalos payroll adatok nincsenek) alapján mindössze hat együttes üzemel a fizetési sapka alatt, 24 túllépi azt.


Ennek alapján kimondható az, hogy az alkalmazott fizetési sapka, mint eszköz ebben az esetben nem kellően hatékony. A támogató mechanizmusok is csak kisebb limitet szülnek a csapatok számára. 2011 óta azonban látszódnak bizonyos pozitív jelek az elköltött pénzmennyiség szabályozására. A luxusadóval kapcsolatos előírások, feltételek fokozatos szigorítása reményt adhat annak érdekében, hogy hamarosan eredmények jelentkezzenek. 2011-2012-ben és 2012-2013-ban nem érződött az, hogy a luxusadó hozzájárult volna a pénzköltés limitálásához az "egy dollárért egy dollárt" rendszerben. Az idei évtől kezdődően alkalmazott luxusadó szabályozás, és a visszaesőket büntető rendszer hosszabb távon lehet már preventív hatású. Azonban, ha megnézzük az előző táblázatot, akkor jól látjuk, hogy az adólimit felett idén is hat csapat található (ez a korrekció nélküli payroll, de ennyi csapat lenne felette korrigált payroll esetén is a becslések szerint). A Brooklyn Nets közel 45 millióval többet költ, mint a fizetési sapka... És az idén beinduló rendszerben bizony nagyon meg fogják őket büntetni. Az adólimit 30 millió dolláros túllépése 85 millió dolláros luxusadó kötelezettséget fog eredményezni a Netsnél 2013-2014-re. Tavaly a büntetés még "csak" 30 millió dollár lett volna. Emiatt mondhatjuk azt, hogy a rendszer jó irányba tart a játékosokkal kapcsolatos költségek szabályozása terén, a módosításokkal talán lehet eredménye a luxusadónak. Azonban, még mindig jobb lenne a rendszer egy hard cap alkalmazásával, mert akkor nemcsak egy talán kialakuló produktív eszközről beszélnénk, hanem egy olyan limitről, amely minden csapatnak hasonló lehetőséget nyújt gazdálkodási téren, amikor a játékosokkal kapcsolatos költségekről beszélünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése