2013. július 14., vasárnap

A Roc Nation dilemma

Idén januárban Shawn Carter, a Jay-Z néven világhírűvé vált rapper-producer elhatározta, hogy ismét egy nagy fába vágja a fejszéjét. Ötlete az volt, hogy megjelenik az ügynökök világában, és NFL, NBA és MLB játékosokat fog képviselni. Áprilisra az ötlet olyannyira előre jutott, hogy sikerült is megalapítania világhírű cégének a Roc Nation LLC-nek a sportdivízióját, a Roc Nation Sportsot. A cég főhadiszállásának Beverly Hillst választották, ennek oka volt többek között az is, hogy a Roc Nation Sports a Creative Arts Agencyvel együttműködésben tevékenykedik majd. A CAA eddig is a világ legjobb NFL ügynöksége volt Condonnal, Dográval és Sextonnal, mi lesz itt, gondolták, ha ehhez még érkezik Jay-Z, aki soha nem látott lehetőségeket nyithat meg a potenciális kliensek előtt. Az azonban hamar kiderült, hogy Jay-Z nem akar közösködni, Dográék futball divíziójától függetlenül működik majd.

Robbie Cano - tánc az MLB-vel és Scott Boras-szal

A Roc Nation Sports első nagy fogása a New York Yankees világklasszis second basemanjének, Robinson Canonak a szerződtetése volt. Canot Jay-Z-ék nem akárkitől szerezték meg, a világ leghíresebb baseball ügynökétől, Scott Borastól orozták el. Az egyetlen probléma az volt, hogy Jay-Z nem volt ekkor még MLB által elismert játékosügynök. Ez a probléma megoldódott június végére, a liga - hogy milyen módon, az rejtély - megadta az ügynöki jogokat a sztárnak. Cano jelenleg a Roc Nation Sports egyetlen MLB kliense. Az MLB és Boras tetszését nem igazán vívta ki az, hogy Jay-Z egyik új számában arról rappel, hogy "lopta el" a világ legnagyobb ügynökének kliensét.

A Brooklyn Nets és az NBA

Jay-Z 2004-ben 1 millió dollárt fektetett be az akkor még New Jersey Nets néven, mára azonban Brooklyn Nets néven ismert csapatba. A befektetés révén a csapat 0,066 %-át birtokolta, és megszerezte a Nets otthonául szolgáló Barclay Center tulajdonjogának 0,2 %-át is. 2013 áprilisában a becsült piaci értéke ennek a két részesedésnek 2,35 millió dollár volt. A rapper, hogy NBA játékosokat képviseljen, kénytelen volt értékesíteni a csapatban fennálló 0,066 %-os részesedését. Az NBA kérésére lépett, és hamarosan a kosárliga is megadta neki az ügynöki jogosultságot. Az arénában levő részesedését megtarthatta.
A Roc Nation Sports első kosárlabdázó kliense nem NBA játékos volt, hanem a WNBA draftra készülő Skylar Diggins. Őt követte júniusban az első NBA kliens, az Oklahoma City Thunder játékosa, Kevin Durant. 

Az NFL probléma - runner, vagy nem runner?

Az NFL esetében ahhoz, hogy valaki egyáltalán megpróbálkozhasson ügynökké válni napjainkban, szükséges az, hogy a potenciális játékosügynök jogi diplomával rendelkezzen. Az Egyesült Államokban jogi végzettséget csak másoddiplomaként lehet szerezni, így Jay-Z-nek ahhoz, hogy játékosügynök lehessen gyorsan meg kellene szereznie két diplomát. Azonban mielőtt ezt megtenné, be kellene fejeznie a középiskolát... Elkerülendő ezt, és lehetővé téve a Roc Nation Sports működését az NFL piacon, Jay-Z szerződtette Kim Miale NFL ügynököt, akit kinevezett az NFL divízió vezetőjének. Miale kinevezésére még nem került sor, amikor a Roc Nation szerződtette első kliensét, Victor Cruzt. Cruz alapvetően már a CAA kliense volt, csak átkerült a Roc Nation szárnyai alá. Az NFLPA, amely a ügynökökkel kapcsolatos szabályozásokat határozza meg nem vizsgálta Cruz szerződtetését, mivel a CAA kliense volt alapból. Más volt a helyzet Geno Smith esetében, a QB a draft után rúgta ki ügynökét, és több ügynökség versengett érte. A nagy ügynökségek azonban nem tudtak mit tenni Jay-Z ellen. Rögtön kérvényezték is az NFLPA-től, hogy kezdjen vizsgálatot az ügyben, hogy vajon az időközben kinevezett Miale, vagy a rapper volt-e az, aki Smitht az ügynökséghez csábította. 2012 óta ugyanis csakis NFL ügynökök toborozhatnak klienseket, minden, nekik dolgozó, fizetett vagy nem fizetett közvetítő (úgynevezett runner) illegális tevékenységet végez. Jelen esetben Jay-Z Miale főnöke, de mégsem NFLPA által elismert ügynök, mivel nem teljesítette az ügynökökre vonatkozó előfeltételeket. Így sokak szerint runnernek minősül. Mások azt mondják, sokkal inkább closer, utalva arra, hogy mindig Jay-Z lesz az az ember a Roc Nation esetében, aki az utolsó pillanatban képes lesz majd egy-egy klienst a cég felé terelni. Azzal azonban, hogy közreműködik, megsérti a szabályozásokat. 

Miale és Jay-Z jelenleg NFLPA vizsgálat alatt áll Geno Smith szerződtetése miatt. Smith tanácsadója előbb elismerte Jay-Z közreműködését, később tagadta azt. Smith és Jay-Z közös fotóját azonban nehéz lesz letagadni, amely a szerződtetés előtti napokban készült. Mialet eltilthatják az eset miatt, Jay-Z-t pedig akár ki is szoríthatják a piacról. A rapper egyelőre nem látja a probléma gyökerét, az ügynökökkel kapcsolatos szabályozásoknak való megfelelés, az NFLPA által elismert ügynöki státusz elérése helyett egyelőre a szabályozások kijátszására törekszik. Természetes, hogy ez sem az évek kemény munkáját a szakmába való betörésre, tanulmányokra fordító ügynököknek, sem az NFLPA vezetésének nem tetszik. Jay-Z úgy gondolja, hogy semmire sem került volna sor, ha a rivális ügynökök nem rettegnének tőle. Nem izgatja különösebben a nyomozás, július 4-én megjelent új albumán elhangzik a következő is: "NFL investigations, oh, don't make me laugh, FBI investigation, we stood up to that."

A lényeg azonban az lenne, hogy a rapper megértse, a szabályozások bizony mindenkire vonatkoznak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése