2013. március 7., csütörtök

A három (és fél) napos előzetes tárgyalási periódus

Új jelenség 2013-ban, hogy a csapatok rendelkezésére áll a március 12-ei piacnyitás előtt egy három napra kiterjedő időszak, amelyben már megkezdődhetnek a tárgyalások. Ennek az időszaknak a hivatalos szabályai a következőek Greg Bedard írása szerint:

-a hivatalos időszak 87 órás, szombat 00:00-tól (szombat 6:00 CET) kedden délután 3:59-ig tart (kedd 20:59 CET),
-a csapatok csak az ügynökökkel beszélhetnek és tárgyalhatnak, a szerződéseket csak a kedden délután 4:00-kor (kedd 21:00 CET) megvalósuló piacnyitás után lehet aláírni,
-a csapatok a saját játékosaikon kívül más játékosokkal nem találkozhatnak sehol, és nem kerülhet sor közvetlen kapcsolatfelvételre a csapat és más csapat játékosa között,
-azon játékosokkal, akik nem rendelkeznek ügynökökkel, nem lehet kapcsolatot felvenni ebben az időszakban,
-nem kerülhet sor csapatok meglátogatására, és azok megtervezésére a kedden délután 4:00-kor (kedd 21:00 CET) megvalósuló piacnyitás előtt,
-a periódus csakis a leendő UFA játékosok esetében él, RFA és tagelt játékosok ebben az időszakban nem kereshetőek.

Hogy mi ennek az értelme?
-Gyorsítja a tárgyalásokat, ideális esetben a top FA-k rögtön piacnyitás után aláírnak majd új csapatukkal, ami egy amolyan National Signing Day hangulatot kölcsönözhet március 12-ének. Segítheti továbbá azt, hogy a csapatok saját FA-iket hajszállal jobban kontrollálni tudják.

Fog-e ez így működni?
-Nem. Eddig is minden szabályt megkerültek a csapatok és az ügynökök, amit lehetett. Valószínűleg tudni fogjuk a periódus alatt is, hogy ki kivel tárgyal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése