2013. január 5., szombat

2012 legalulfizetettebb játékosai, a legjobb és legrosszabb FA szerződés

Lezárult a 2012-es alapszakasz, ennek apropóján egy kicsit böngésztem a játékosok idei kereseteit és az idei év FA igazolásait. Elsőként azokból a játékosokból állítottam össze egy tíz (plusz egy) fős listát, akik 2012-ben teljesítményükhöz képest a leginkább alulfizetettek voltak. Ezen a listán nem szerepelnek olyan játékosok, akik újoncszerződésüket korlátozások miatt nem tudják újratárgyalni. Itt a 2011-es draft választottakra kell elsősorban gondolni, ezért nem szerepelnek a felsorolásban olyan játékosok, mint Aldon Smith, JJ Watt, Richard Sherman vagy éppen Randall Cobb, akik újoncszerződésükhöz képest ma már nagyon alulfizetettnek számítanak.

1. Brandon Browner (CB, Seattle Seahawks)
2012-es bér: 465.000 $
Teljes szerződésérték: 3 év, 1,29 millió $
Brandon Browner első NFL kitekintése nem járt túl nagy sikerrel, így a CFL-be száműzték, ahol öt évet töltött és három évben a liga álomcsapatába választották. Innen szerezte meg a Seahawks, amelyben játszva első évében Pro Bowler lett. Zseniális 2011-es szezonját nem tudta idén megismételni, de továbbra is jól játszott a Seattleben. Keresete valójában nem is 465.000 $ volt ebben a szezonban, hanem 348.750 $, mivel négy mérkőzéstől eltiltották.
Fair piaci érték: 8,5 millió $/év

2. Geno Atkins (DT, Cincinnati Bengals)
2012-es bér: 540.000 $
Teljes szerződésérték: 4 év 2,262 millió $
Két DT van jelenleg, aki a liga legjobb 3 technique játékosa címre pályázhat, egyikük a tavaly berobbant Geno Atkins. Atkins kétszeres Pro Bowler és All-Pro. A Georgia egyetem volt DT-je idén 12,5 sacket jegyzett és az NFL legjobbja volt posztján. Ehhez képest az 540.000 $-os szerződése nevetség kategóriájába sorolható. 
Fair piaci érték: 9 millió $/év

3. Victor Cruz (WR, New York Giants)
2012-es bér: 540.000 $
Teljes szerződésérték: 3 év 1,31 millió $
Ha arra gondolok, hogy kik voltak azok a játékosok, akik a semmiből jőve dominálták a preseasonöket, mindig az elkapók jutnak eszembe első körben. Aki az NFL-t követi, azoknak biztos ismerős David Clowney, Jacoby Jones és Victor Cruz neve. A preseason csodák közül egyedül a Giants sztárja tudta teljesítményét megismételni tétmérkőzéseken is. Idény végén lejár a szerződése, RFA lesz, de jelezték, már közel kész a megállapodás. Mivel az NFL-ről beszélünk, én azért nem lepődnék meg, ha még egy évet az RFA tender által kínált 2,879 millió $-ért töltene ki a sorozatban kétszer 1000 yard fölé jutó egykori UDFA.
Fair piaci érték: 8,5 millió $/év

4. Jimmy Graham (TE, New Orleans Saints)
2012-es bér: 540.000 $
Teljes szerződésérték: 4 év 2,455 millió $
Amikor ezt a szerződést megkötötték, Jimmy Graham még nem a liga egyik legproduktívabb TE-je volt, hanem egy olyan játékos, aki alig focizott, nagyobb kosaras múltja volt. Aztán a tavalyi évben következett a nagy robbantás, 1310 yard és 11 TD elkapás. Idén kevésbé volt produktív, de állandó sérülései is közrejátszottak ebben.
Fair piaci érték: 7 millió $/év

5. Alex Boone (OG, San Francisco 49ers)
2012-es bér: 540.000 $
Teljes szerződésérték: 5 év 7,45 millió $
Boone, az Ohio State korábbi OT-je idén hatalmasat lépett előre, immár OG poszton. A 49ers egyik legproduktívabb blokkolója volt, a liga top 5 guardja közé küzdötte fel magát. Mindezek mellett a bére nevetségesnek tűnik.
Fair piaci érték: 6,5 millió $/év

6. Henry Melton (DT, Chicago Bears)
2012-es bér: 565.000 $
Teljes szerződésérték: 4 év 2,261 millió $
Említettem már Geno Atkinsnél a két kiváló DT-t, most elértünk a másodikhoz, Henry Meltonhoz. Melton egész évben terrort szabadított el a Bears védelmének közepén, idén Pro Bowler és All-Pro lett, játéka alapján akár 12-15-szörösét is kereshetné mostani bérének.
Fair piaci érték: 7,5 millió $/év

7. Jairus Byrd (S, Buffalo Bills)
2012-es bér: 615.000 $
Teljes szerződésérték: 4 év 4,15 millió $
Az Oregon egykori sztárja, 2009 Pro Bowlere és All-Proja az utóbbi években nem halmozza úgy az interceptionöket, mint abban a legendás szezonban. Ennek ellenére jelentősen alulfizetett posztja hasonló produktumú játékosaihoz képest. Idén free agent lesz, talán megmérettetheti magát a piacon, ha nem, taget fog kapni. Túl értékes ahhoz, hogy a Buffalo elveszítse.
Fair piaci érték: 6,5 millió $/év

8. Clay Matthews III. (LB, Green Bay Packers)
2012-es bér: 800.000 $
Teljes szerződésérték: 5 év 9,925 millió $
Clay Matthews az NFL egyik legjobb 3-4-es OLB-je, négy év alatt négy Pro Bowl szereplést vívott ki magának. A tavalyi kevésbé produktív szezonja után idén, sérülésekkel tizedelt szezonjában visszatalált az első két évének produktumához. 12 mérkőzésen 13 sacket ér el, amivel a Packers messze legeredményesebb QB siettetője volt. Matthews hamarosan kezdheti a tárgyalásokat csapatával, mert a 800.000 $-os idei keresetének körülbelül 13-szorosát érné a piacon.
Fair piaci érték: 10,5 millió $/év

9. Tim Jennings (CB, Chicago Bears)
2012-es bér: 900.000 $
Teljes szerződésérték: 2 év 6,6 millió $
Az idén az NFL legtöbb interceptionjét (9) és második legtöbb kivédekezett passzát (30) jegyző játékos 2012-ben állapodott meg a Chicago Bears-szel egy kétéves szerződéshosszabbításról. Az ügynöke egész biztosan többet kért volna Phil Emeryéktől, ha tudja, Tim Jennings lesz a 2012-es szezon legjobb CB-je..
Fair piaci érték: 9,5 millió $/év

10. Percy Harvin (WR, Minnesota Vikings)
2012-es bér: 915.000 $
Teljes szerződésérték: 5 év 12,05 millió $
Percy Harvin négy éve szerepel az NFL-ben, és még sohasem lépte át az 1000 elkapott yardot. Idén 677 yarddal és 3 TD elkapással zárt, de mindezt 9 mérkőzésen hozta. Mára az NFL legjobb slot elkapójává vált, maga mögé szorítva a még mindig nagyon produktív Wes Welkert. Harvin elkapott yardok terén sérüléséig top 5-ben volt, elkapás után szerzett yardmennyiségben pedig annak ellenére a harmadik helyen zárt, hogy a többiek közel kétszer annyi mérkőzést játszottak. 915.000 $-os fizetése teljesítményéhez nem mérhető, a piacon ennek 9-10-szeresét is kaphatná.  
Fair piaci érték: 8,5 millió $/év

+1. Aaron Rodgers (QB, Green Bay Packers)
2012-es bér: 8.000.000 $
Teljes szerződésérték: 6 év 65 millió $
Az NFL egyik legjobb QB-je idén 8 millió $-t keresett. Ez ahhoz képest, hogy pozíciója elitje 18 millió $ felett keres átlagban, meglehetősen kevés. Rodgers az utolsó a "nagyok" közül, akinek az irányító poszton érkeznie kellene már annak a szerződéshosszabbításnak.
Fair piaci érték: 20 millió $/év

Másrészt az FA szerződések átböngészése után kiválasztottam a legjobb és a legrosszabb kontraktust, amit a 2012-es szabadügynök szerződtetési periódusban kötöttek a csapatok. 2011-ről emlékezhetünk, hogy a legjobb szerződést az Eagles kötötte Evan Mathis-szel, a legrosszabbat pedig a Cardinals Stewart Bradleyvel. A 2012-es nyertesek a két kategóriában:

A legjobb FA szerződés: Peyton Manning (QB, Denver Broncos) - 5 év, 96 millió $, amiből 18 millió $ garantált
A Colts vezetése által elbocsátott Peyton Manning sérüléséből visszatérve remekelt, AFC első helyig vezette új csapatát, a Broncost, kiváló játéka miatt ismét az MVP cím egyik várományosa. Szimplán az érték alapján nem lenne ez a legjobb szerződés (átlag alapján mégiscsak a második legnagyobb összegű szerződés az NFL-ben...), de a struktúrája lehetővé teszi, hogy a Broncos tényleg csak addig tartsa meg Manninget, amíg ilyen bérezésre rászolgál. Nem került még sor az FA piacon olyan játékos megszerzésére, mint Peyton Manning.

A legrosszabb FA szerződés: Matt Flynn (QB, Seattle Seahawks) - 3 év, 19,5 millió $, amiből 10 millió $ garantált
Nem tűnt elsőre olyan rossznak a Seahawks befektetése, sőt, meglepően olcsónak tűnt Flynn megszerzése ahhoz képest, amit más csere, de potenciális franchise QB-k kaptak korábban a piacon. Azonban Matt Flynn Russell Wilson fantasztikus idénye miatt mindössze 9 passzkísérletig jutott 2012-ben. Azért pedig ennyit kifizetni luxus.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése