2012. szeptember 9., vasárnap

Szabadügynök-piaci szerződések: LB és S

Nem sikerült ugyan a szabadügynök-piaci szerződéseket bemutató sorozat végére érni szezonkezdetre, de ez nem jelenti, hogy ne mennék végig a posztokon. Ezúttal a linebackereken és a safetyken a sor, a záró epizód a későbbiekben a védőfal tagjaival foglalkozik majd. 

A linebackereknél külön kell foglalkoznunk a 3-4-es és 4-3-as formációban szereplő játékosokkal. Az idei offseasonben az egyetlen nagyobb összegű 3-4 OLB szerződést Jarret Johnson kötötte, akire a Ravens és a Chargers licitált leginkább. A Chargersnek nagy szüksége volt egy kezdő OLB-re (és végül ide választottak a drafton is), hiszen Larry English eddig hatalmas csalódás, a szerződése utolsó évében járó Shawn Phillipsnek pedig valószínűleg nem akar majd új, nagyösszegű szerződést adni a csapat. Így esett a választás a Ravensben szürke eminenciásként megismert Johnsonra. A Chargersnek végül sikerült olyan összeget ajánlani, amit a Ravens már nem akart megadni. Johnson 19 millió dollárt kereshet a szerződés négy éve alatt, amiből 10 millió dollár garantált. A garantált tartalom a 6 milliós aláírási bónuszból, valamint az első és második év garantált alapbéréből épül fel.


Kiemelendő megállapodásnak számított az LB-knél London Fletcher új szerződése, a Saints két szerzeményének, Curtis Loftonnak és David Hawthorne-nak a kontraktusa, illetve a Lions egyezsége Steven Tullochhal.

Fletcher esetében szinte bizonyos volt, hogy Washingtonba tér vissza, és a 37 éves LB meg is tudott egyezni Snyderékkel egy új, két évre szóló megállapodásról. A szerződés a rutinos LB-nek összesen 10,75 millió dollárt fizet, amiből 6,75 millió garantált. A garantált tartalmat a 3,5 milliós aláírási bónusz, az első év 1,75 milliós bére, illetve a második év 5,5 milliós keresetének 1,5 milliós részlete teszi ki.


Loftoné volt ebben az évben a legjobb átlagot fizető kontraktus a szabadügynök LB-knél. Az öt év alatt 27,5 milliót fizető szerződés érdekes felépítésű, hiszen a garantált tartalom még a harmadik évben is jelentkezik. Ennek ellenére meglehetősen alacsony a garantált érték, mindössze 7,8 milliós. Ez annak köszönhető, hogy alacsony volt az aláírási bónusz (5 millió $) és az éves fizetések is (a három garantált év bére: 700.000 $, 1,1 millió $ és 1 millió $). A magas összegű, nem garantált roster bónuszok biztosítékot jelentenek. Ha azokat nem fizetné ki a Saints a második vagy harmadik évben, akkor is csak minimális cap hit keletkezik, és minimális a még kifizetendő garantált tartalom mértéke is. A szerződés a 27,5 milliós összeg fölé is emelkedhet, hiszen az 5 év alatt 6 millió dollárnyi teljesítményfüggő tétel is elérhető.


Hawthorne szerződtetésekor a Saints még a Lofton dealnél is biztosabb megállapodást kötött. Az öt évre szóló, 19 milliós szerződésből mindössze 4,5 millió $ garantált. Ez a tétel a 3,8 milliós aláírási bónuszból és a 700.000 dolláros idei keresetből áll.


A Detroit Lions nagyon elégedett volt a tavaly mindössze egy évre szerződtetett Stephen Tulloch játékával, így nem csoda, hogy minden áron meg akarták tartani. Hosszas huzavona után született meg az egyezség, amely öt évre szól. Tulloch ugyan az általa kívántnál kicsit kevesebbet keres, de a 25,5 milliós összértékből legalább 11 millió garantált számára. Ezzel Tulloché lett a legtöbb garantált tartalmat hordozó LB szerződés az FA piacon. A garantált részt a 6,25 milliós aláírási bónusz és az első két év bére (összesen 4,75 milliós $) teszi ki.


Az LB piacon az öt kiemelt szerződés mellett alig voltak hajlandók a csapatok komolyabban befektetni, nagyon sok minimálbér közeli megállapodás született. Ugyanez volt jellemző a safety piacra is, ahol még a kezdőnek szánt játékosok sem kaptak kimagasló összeget. A legjelentősebb kifizetésre a Bengals tett ígéretet, amikor szerződtették Reggie Nelsont, aki ugyan a Jaguarsnál megbukott, viszont Cincinnatiben meglehetősen jól játszott. Nelson 4 évre írt alá 18 millió $-ért, amiből 6,4 millió garantált. A garantált tartalmat a meglehetősen alacsony, 2,5 milliós aláírási bónusz, és az első két év, összesen 3,9 milliós alapfizetése alkotja. A Bengals óriási harcban volt a Jets-szel Nelson szolgálataiért.


Egyéb, kezdőnek igazolt safetyk szerződésének fő számai:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése