2012. május 25., péntek

Végső igen a Vikings stadionra

A Minnesota Vikings megkapta Minneapolis város képviselőinek végső hozzájárulását, így minden akadály elkerült a csapat új stadionjának felépítése elől. Az új létesítmény a jelenlegi Metrodome helyén épül majd fel, a stadion átadására 2016-ban kerül sor. A megvalósítás időszakában a Vikings a Minnesota egyetem futball stadionjában, a TCF Bank Stadiumban játssza majd mérkőzéseit, amelyet az egyetemmel kötött szerződés értelmében akár négy éven keresztül is használhatnak. A csapat 250.000 $-t fizet majd mérkőzésenként az egyetemnek.

A következő lépés a Stadium Authority felállítása lesz, amely a stadion üzemeltetését végzi majd. Ennek vezetésébe Minnesota állam három, Minneapolis város két képviselőt delegál. Amikor ennek a folyamatnak pont kerül a végére, a Vikings-szal közösen elkezdődhet a tervek véglegesítése. Körülbelül egy év múlva indulhat meg a kivitelezés.

A sokáig akadozó és kilátástalannak tűnő folyamat április második felében gyorsult fel, amikor Roger Goodell komisszár és Art Rooney II., a Steelers tulajdonosa villámlátogatást tett Dayton kormányzónál, ultimátumot adva Minnesota államnak. Dayton innentől kezdve személyes missziójának tekintette a stadion projektet. Nem is csoda, hogy hamarosan a törvényhozás asztalára kerültek a tervek annak ellenére, hogy állítólag idén már senki sem látta esélyét annak, hogy valóban legyen eredménye a Vikings évtizedes küzdelmének az új stadionért. Az eredeti tervezet több változtatáson ment át, az egyik legjelentősebb módosítást az állam részesedésének 105 milliós csökkentése, és a csapat részesedésének ennyivel való megnövelése jelentette volna. Ezt a módosítást a szenátus 73-58 arányban elfogadta, de végül visszatáncoltak a csapat fenyegetésére. Másnap már csak egy 50 milliós csomagról szavaztak, amelyet 71-60 arányban fogadtak el, így az összeg átcsoportosításra is került az állam kötelezettségeiből a csapathoz. A végleges építési költségek a következőképpen összegezhetőek:


Ez a tervezet az, amelyet Dayton kormányzó május 14-én törvénybe foglalt aláírásával. A másik fontos esemény állami szinten egy Minneapolisra vonatkozó rendelet hatályon kívül helyezése volt. A város 1997-ben elfogadott egy olyan szabályozást, amely szerint minden olyan sporttal kapcsolatos projektet népszavazásra kellene bocsátani, amely esetében a közpénzekből való hozzájárulás meghaladja a 10 millió $-t. Jelen projektben 498 millió $ érkezik ilyen forrásból és akkor még az üzemeltetésről nem is beszéltünk... A szabályozás eltörlése révén Minneapolis elkerülte a népszavazás kiírásának kötelezettségét. Ez a döntés sokak haragját váltotta ki, hiszen az összeget mégiscsak az adófizetők fizetik ki, és talán lenne a futballnál fontosabb terület is, amire a közel 500 millió $-t el lehetne költeni... Minneapolis város képviselői a mai napon mondták ki a végső igent a tervezetre, 7-6 arányban szavazták meg azt.

Érdemes egy kicsit összehasonlítani a projektet a már az alapkőletételen (április 19.) túl levő Santa Clara-i 49ers stadion feltételeivel. A 9ers stadionja két évvel korábban, már 2014-ben megnyithat, de a Vikings szerződése sokkal kedvezőbb a csapatnak. A 49ers papíron az építési projekt 88 %-át finanszírozza, miközben a Vikings csak 49 %-ot. Mi több, a Frisco stadionja 200 millió $-ral többe is kerül. Ami hasonlóságot jelent a két projekt között, hogy az építési költségek túllépéséért mindkét esetben a csapatok felelősek és a PSL bevételek teljes összege őket illeti meg. A működtetési költségek esetén a tervtől való eltérésért, a plusz költségekért Santa Clarában a 49ers, Minnesotában pedig az állam felelős. Míg a 49ers 40 éves bérleti szerződést kötött a Stadium Authorityvel, a Vikings csak 30 évre kötelezi majd el magát. A mérkőzésnapi bevételek teljes összege a csapatot illeti meg a San Francisco esetében, míg a Vikes kénytelen lemondani a város javára a parkolásból származó bevételekről. Míg Santa Clara város maga értékesítheti a stadion névadó szponzori jogát, Minneapolisban a csapat tulajdonosai, Zygi Wilfék jogosultak erre. A parkolási költségek mellett az egyetlen olyan terület, ahol a 49ers jobb szerződést kötött, a nem NFL rendezvényekkel kapcsolatos. Az ilyen események után a Frisco jogosult a bevételek felére, a Vikingst viszont nem illeti meg semmi, kivéve, ha Wilfék MLS franchiset indítanak a városban. A fő adat azonban az elsőként említett 88 % és 49 % közötti különbség, amekkora pozitívum ez a Vikings megvásárlásához kötődő hitelét még mindig nyögő Wilf családnak, akkora áldozat az 51 %-os hozzájárulás az állam és a város meg nem kérdezett lakosaitól...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése