2012. május 15., kedd

Szabadügynök-piaci szerződések: Az OT-k

Az érdekesebb irányítók és az elkapók által kapott szerződések után folytatjuk barangolásunkat a támadóoldali kontraktusok világában. Ezúttal a meglehetősen gyengének aposztrofált OT piaccal foglalkozok.

Az idei évben sokan hiányolták a nagyobb neveket, ennek ellenére voltak elérhető kezdő kaliberű FA-k. Az LT piacon főleg Jared Gaitherre és Demetrius Bellre, az RT-knél pedig a Texanstól meglepetésre elküldött Eric Winstonra volt érdemes licitálnia a csapatoknak. Először tekintsük át az LT piacot, ahol Gaither és Bell mellett megnézzük közelebbről Levi Brown és Jeff Backus kontraktusát is.

Jared Gaitherért mindenki nagy harcot várt, és esetleges elhúzódó licitet, erre azonban nem került sor. Gaither a piac második napján aláírt korábbi csapatához, a Chiefs fiaskó után neki lehetőséget adó San Diego Chargershez. Gaither szerződése négy évre szól, ezalatt 24,5 millió $-t kereshet, amiből 13,5 millió garantált. A garantált összeg a 8 milliós aláírási bónuszból, illetve az első két év összesen 5,5 milliós alapbéréből tevődik össze.


Demetrius Bell esete sokkal érdekesebb. A 19 éves Karl Malone és a 12 éves Gloria Bell kapcsolatának eredményeként világra jött játékos (anyja 13 éves volt, amikor életet adott Bellnek) nagyon hosszú ideig nem talált magának csapatot az igényei miatt. Nem akartak neki egy évnél hosszabb szerződést adni a csapatok, rizikós húzásnak gondolták. Ez a helyzet akkor változott meg, amikor az Eagles kezdő LT-je, Jason Peters megsérült, és kidőlt a 2012-es szezonra. A csapat azonnal lépett, és elsőre komoly befektetésnek tűnő, öt évre szóló 34,5 millió $-os szerződést kötöttek a játékossal. Közelebbről megnézve azonban szinte mindenki láthatja, hogy ez csupán egy egy szezonra szóló kontraktus, amely 3,25 millió $-t garantál Bellnek. Ahhoz, hogy az LT 2013-tól is a csapat rosterén szerepeljen, és kitöltse szerződését, jövő márciusban 8,25 millió $-os roster bónuszt kellene kézhez kapnia. Erre akkor van esetleg esély, hogyha Peters sérülése utáni felépülése nem a várakozásoknak megfelelően alakul. (A klasszis LT tegnap másodszor szakította el Achillesét, amiből kérdéses, hogy valaha visszatér-e, így Bell jövője kevésbé kérdéses ma, mint a szerződés aláírásakor.) Azonban valószínűleg még akkor is újratárgyalják a szerződést Andy Reidék, ha szóba kerülne Bell hosszabb maradása. Furcsa bejelentés volt a szerződtetés után, amikor a Phily közleményben jelezte, hogy Demetrius Bell átneveztette magát Demetress Bellre.


Levi Brown, az elmúlt évek egyik legnagyobb OT bustja kénytelen volt elhagyni Arizonát egy időre, addig, amíg a Cardinals rendbe nem tette fizetési sapkáját. Sokak meglepetésére a játékost nemhogy visszavitték (a Cards fala várhatóan ennek is köszönhetően 2012-ben is a liga vége felé fog kullogni), de még egy 5 évre szóló 30 millió $-os szerződést is elé tettek. A 30 millióból 8 millió garantált, az első éves alapfizetés (1 millió $), és a 7 milliós aláírási bónusz formájában.


Jeff Backus kis túlzással az idők kezdete óta a Detroit Lions kezdő LT-je, ez idén sem fog változni. A tapasztalt játékost 2 évre vitték vissza kedvezményesen 6 millió $-ért, amiből a 1,5 milliós aláírási bónusz garantált. Emellett Backus 2-2 milliót évente lehívhat teljesítményfüggő tételként, ezzel maximum 10 millióra növelve a kontraktus értékét.


Nem lehet túl nagy meglepetés, hogy egyik idei offseasonben kötött szerződés sem került be a top 10 LT kontraktus közé, meglepetés lehet azonban az, hogy nagyon közel voltak ehhez. Bell 11. a listán, és Gaithers valamint Brown is top 15-ös. A lista élén található három név nem meglepetés, de jól látható, hogy ezen a téren is jelen vannak még a meg nem hálált, előző rendszerbeli, draft hely alapján kötött szerződések (Williams, Okung, Monroe).


Az RT piacon nem szokott nagy tolongás lenni, általában akit érdemes megtartani, azt meg tudják a csapatok, ritkán kerül ki akkora klasszis a piacra, mint Eric Winston. A Houston volt RT-jének nem titkolt célja volt az, hogy az NFL történetének legjobban fizetett jobb oldali tackleje legyen. Ez nem sikerült neki, hiszen a legtöbbet ajánló Chiefs csak az ötödik legjobban fizetett RT-vé tette az NFL-ben. A négy évre szóló 22 millió $-os szerződésből 9,1 millió garantált, 8,2 millió aláírási bónusz formájában, 900.000 az első éves alapfizetésként.


Winston mellett két jelentősnek mondható szerződéshosszabbítás is történt, amelyek befolyásolták a jelenlegi RT-k top10-es fizetési listáját. Ezek közül első helyen szerepel az eddig is legjobban fizetett RT, Jason Smith szerződésének módosítása. Smitht LT-nek szánta a Rams, de csúnyán megbukott, sohasem érdemelte ki a draftolásakor megkötött 6 éves 61,8 millió $-os szerződést, amiből 33 millió garantált volt. St. Louisban alakítgatták a szerződést, de csak idén jutottak el oda, hogy ultimátumot adjanak a játékosnak. Vagy elküldik, vagy marad lényegesen kevesebb pénzért. Az új két évre szóló szerződés 16,5 millió $-ról szól, amiből az idénre eső 4 millió $ garantált. Smith 6 millió $-ról mondott le azért, hogy maradhasson. Érdekes azonban, hogy a drasztikus csökkentés ellenére is megőrizte első helyét a listán átlagot tekintve. A Rams jövőre döntés előtt áll, hiszen a 2013-ra jutó 12,5 milliós tételből 11,75 millió $-t roster bónusz tesz ki. Jó esély van tehát rá, hogy emiatt Smith nem marad Bradfordéknál, csak ha óriásit fejlődik idén, akkor van hajszálnyi esélye a maradásra egy módosított kontraktus keretében. A top 10-be három évre szóló szerződéshosszabbítása után kúszott be Todd Herremans, aki éveken át kezdő guardként szerepelt, és tavaly lett kezdő RT. A jelenleg élő öt éves, 27,4 milliós szerződése részét képezi a hozzáadott 21 millió dollár három évre, illetve a további két évre garantált tartalom nélküli részt felváltotta 11 millió $-nyi garantált pénzmennyiség.


Elképzelhető, hogy a rangsorban még RT-ként feltüntetett Anthony Davis és David Diehl 2012-ben már kezdő guardként szerepel az NFL-ben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése