2012. március 17., szombat

Könyvajánló: Field of schemes

Időről időre ajánlok majd az olvasók figyelmébe egy-egy gazdasági szemmel érdekes, amerikai futballal foglalkozó, vagy ahhoz kötődő írást. Az első ilyen könyv nem másról szól, mint a stadionok finanszírozásáról az amerikai major sportokban. A könyv kiemelt figyelmet szentel az MLB és NFL stadionoknak, de említésre kerülnek benne az NBA arénák is. 


Alapmű ez a könyv azok számára, akiket érdekelnek a stadionok finanszírozásának visszásságai, és kíváncsiak arra, hogyan lehetséges az, hogy szinte minden stadion építésének költségét valamilyen részben a franchise tulajdonosai áthárítják az államokra, városokra, amelyek közpénzt juttatnak a projektbe. Mindezt azok ismeretében, hogy a stadionok építése általában nem térül meg a közpénzt rendelkezésre bocsátók számára, hiszen a bevételek nagyobbik része mindig a csapat tulajdonosaihoz áramlik. Allen Sanderson, a University of Chicago közgazdász professzora mondta a következőket a stadion projektekkel kapcsolatban az állam szemével: "Két dolog van, amit nem érdemes tenned egy értékes földterületen. Az egyik egy temető létesítése, a másik egy stadion építése."

A közpénzek kisarcolása igazi művészet, amiben előbb-utóbb minden franchise tulajdonosa megméretteti magát. Megtudhatjuk, hogy Bud Selig, MLB komisszár hogyan harcolta ki azt még csapattulajdonosként, hogy Milwaukee egy olyan stadiont építsen neki, ahol rá szinte semmi költség nem hárult. Hogy Pat Bowlen, a Broncos tulajdonosa milyen ügyeskedéssel szabadult meg kellemetlen bérleti szerződésétől a régi Mile High Stadiumban és kapott új létesítményt, vagy azt is, hogy a jobb ígéretek miatt hogyan költöztette el majdnem Robert Kraft a Patriotsot Foxboróból Connecticutba (miközben a költözési fenyegetéssel sakkban tartotta Foxboro és Boston lakosságát). Megismerhetjük, hogyan zajlott le az NFL két nagy költözése, a leghíresebb, amikor a Baltimore Colts egy 1984 márciusi estén felpakolta teherautóit, és meg sem állt Indianapolisig, illetve amikor Clevelandet otthagyta az eredeti Browns és Baltimoreba költözött Ravens néven új életet kezdve (sokan nem is tudják, hogy a mai Cleveland Browns egy 1999-es expansion csapat, amely megkapta a jogutód státuszt a ligától). Olvashatunk új stadionokért való kampányokról, régi stadionok felújítását preferáló helyi közösségekről, és a két fél harcáról sok-sok példán keresztül. A legfrissebb könyvben említett példák a 2000-es évekbeli New York-i csatákat vázolják fel a város olimpiai kampányának előterében (potenciális új stadionok: Yankees, Mets, Jets, Giants, Madison Square Garden felújítás, stb.), illetve a legendás bostoni Fenway Park egy szurkolói csoport általi megmentését mutatják be.

Az igazán sokkoló és formabontó olvasmány azonban az a része a könyvnek, amely bemutatja a major sportok csapatainak egyedülálló forgatókönyvét, avagy a playbookot ahhoz, hogy új stadiont kapj, lehetőleg minél több közpénzből és minél kevesebb magántőkéből, majd ennek köszönhetően jelentős magánprofitra tegyél szert. A stadionért való harc folyamán a franchise tulajdonosok a legrafináltabb politikusok játszmáit játsszák a közpénzekért.

Az első lépés mindig a kampány, elültetik annak a magját a közvéleményben, hogy a régi stadion majd összedől, felújítani egyáltalán nem éri meg. Hamarosan a korszerűtlenségre hivatkoznak. Nem tudunk lépést tartani a többi csapattal, nem vagyunk kompetitívek, mondják. A valóságban arról van szó általában, hogy másoknak újabb, több luxushelyet tartalmazó stadionja van, ergo több a profitja. Ha ez nem kerül meghallgatásra, érkezik a "non-threat threat", avagy a tulajdonos fenyegetése arra vonatkozóan, hogy a csapat költözni fog. Amikor ebben a szakaszban járunk, már mindig érkezik a csapatközeli média támogatása, a tulajdonos szavait zengik a legnagyobb újságok hasábjai. Elenyésző azon csapatok száma a történelemben, amelyek be is váltották a költözési fenyegetést, a közelmúltban a leghangosabb esemény a Seattle SuperSonics Oklahoma Citybe távozása volt. Hogy maradjunk a friss példáknál és az NBA-nél, a Sacramento Kings addig fenyegetett költözéssel, hogy a jelek szerint megkapják az új arénát a városban, legalábbis a tervezet már elkészült a finanszírozásról.

A csapatok előszeretettel felkérnek gazdasági elemző cégeket arra, hogy nagy számokkal támasszák alá a stadion igény jogosságát. A lényeg ekkor nem a valóság, hanem, hogy minél meggyőzőbbek legyenek a számok. Rendszeresen találkozunk 13.000 új munkahely teremtésével tanulmányokban, több mint 200 millió $-os gazdasági hatással. Arról azonban elfeledkeznek, hogy a munkahelyek, ha még a századáról is beszélünk az említett számoknak, maximum az építkezés végéig állnak, és általában létminimum alatt fizetnek. Illetve, hogyha egy városon belüli fogyasztást vizsgálunk, akkor lehet az majd az új stadion környékére koncentrálódik, de máshonnan az a fogyasztás eltűnik, a városba érkező turisták száma egy-egy mérkőzés miatt pedig nem hozza össze ezt a 200 millió $-t, különösen olyan ligákban, ahol kétnaponta vannak mérkőzések.

A tulajdonosok mindig siettetnek, határidőket szabnak, hogy lehetőleg elkerüljék a hosszas vita közepette a népszavazás kiírását, vagy a komolyabb törvényhozási vitanapokat. Ha pedig elkészült a megállapodás, sokan kényelmesen hátradőlhetnek. Nem egy olyan stadion épült a múltban, ahol az előre becsült költség közel kétszerese szerepelt a végső elszámolásokban. Bármennyire is biztosítják be magukat az államok, városok, amikortól elkezdődik a projekt, nekik is ugyanolyan érdekük lesz a stadion felépítése, és ha időközben a tulajdonos elkezdi őket zsarolni további közpénzekért a túllépett költségtervek miatt, akkor általában az államok engednek... Egy félkész stadion számukra egyrészt haszontalan, másrészt egy félbehagyott milliárdos beruházás a döntéshozók politikai jövőjét is tönkreteszi. Ilyenkor a csapatok előszeretettel állnak elő ismét a költözés színlelésével, addig, amíg meg nem kapják a vágyott forrásokat.

Sokszor a liga komisszárja is beáll a fenyegetőzők közé, határidőket szab, hamis ígéreteket tesz (nem egyszer hiteti el Super Bowl vagy All Star mérkőzés rendezésének lehetőségét). Baseballban a tulajdonosok már olyan záradékokat is alkalmaztak sztárjátékosok szerződésében, amely lehetővé tette a játékos szabadügynökké válását abban az esetben, ha a csapat nem kap új stadiont egy adott határidőig. Gondoljunk csak bele, mekkora szurkolói nyomás fojtogatná most a minnesotai döntéshozókat, ha a Minnesota Vikings bejelentené, hogy Adrian Peterson szabadügynök lesz a szerződése értelmében jövőre, ha a Vikings stadionról idén nem egyeznek meg...
Minden idők legnagyobb trükkje megint csak Bud Selig nevéhez kötődik. 2002-ben, a játékosokkal való kollektív szerződés vita közepén, amikor elég sok csapat nem kapott még új stadiont, bejelentette, hogyha a játékosok nem engednek, akkor 2-4 MLB csapatot felvásárol a liga, és utána megszünteti működésüket. Ez egyrészt fenyegetést jelentett a játékosoknak (munkahelyek megszűnése), másrészt a stadionépítésre nem nyitott városoknak (ha nem kap új stadiont a csapat, megszüntetik). Nem lehet ennél az ember okosabb ligavezető, mindkét felet egy fenyegetéssel tartotta sakkban.
És akkor még a döntési folyamatban a megvett képviselőkről nem is beszéltünk. Nem kell itt feltétlenül illegális juttatásokra, feketepénzekre gondolni, elég a törvényhozási alkukat felhozni. Gondoljunk bele, ha egy állam fő döntéshozói támogatják a projektet, de azt még meg is kell szavaztatni több tucat, több száz képviselő előtt, akkor a fő döntéshozók által adományozott plusz források egy adott várost/városrészt képviselő reprezentáns által tervezett/előterjesztett potenciális projektre igen meggyőzőek lehetnek. Azonban általában a stadionra hajtó csapatok és ellenfeleik is jelentős lobbitevékenységet folytatnak. A Jets első (sikertelen) harca az új stadionért, illetve a Cablevision ellenkampánya összesen 50 millió $-nak megfelelő költséget emésztett fel, és ez csak a lobbitevékenység...

A másik oldalon pedig ott vannak a régi időkben nem ismert bevételforrások, amelyekhez még ma is limitált az "adakozó" városok, államok hozzáférése: luxus részlegek, névadó szponzori bevételek, PSL-ek. Megjelentek a közpénzek juttatását elfedő alternatív finanszírozási konstrukciók, a TIF és a PILOT, és még nagyon sok minden, amiből a tulajdonos profitál. A legújabb stadionok esetében "State of Art" záradékkal találkozunk, amelynek keretében a felépült stadionok korszerűvé tételének költsége az esetek többségében a városokra, az államokra, vagy az általuk felállított, stadion üzemeltető szervezetekre hárul. És a legokosabb tulajdonosok már nem csupán a stadion építését próbálják eladni a közvéleménynek, hanem a potenciális stadiont körülölelő egész terület fejlesztését, amiből természetesen végeredményben szintén ők kerülnek ki győztesen. Mindezekről, és sok más érdekességről olvashat a könyvben az, aki veszi a fáradtságot, és nekilát a 424 oldalas angol nyelvű olvasmánynak.

Végezetül álljon itt a könyv elején található egyik idézet: "Ha ez a könyv létezett volna az ókori görög időkben, a görögök megtanulhatták volna, hogy számlázni is kellett volna a trójaiaknak a falóért."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése