2012. március 2., péntek

A bounty program - bajban a New Orleans Saints

Az NFL vizsgálata megállapította, hogy a New Orleans Saints 2009 és 2011 között egy olyan illegális alapot tartott fent, amelynek célja az volt, hogy az ellenfél játékosainak okozott sérülésekért jutalmazza a Saints játékosait.
Az adminisztrációs feladatokat Gregg Williams, a csapat védekező koordinátora látta el több segédedző tudomása és együttműködése mellett. Az eseményekről a HC, Sean Payton is tudott. 22-27 játékos esetében bizonyosodott be, hogy érintettek voltak. 1.500 $-t fizetett egy "kiütés", 1.000 $-t, ha az ellenfelet kocsival kellett levinni a pályáról. A díjak a playoffban duplázódtak, illetve triplázódtak. Volt olyan időszak, amikor az alap összege magasabb volt, mint 50.000 $. Több alkalommal Williams is tűzött ki díjakat. Sean Payton ügynöke, Mike Ornstein két alkalommal tett így. A leghíresebb esemény a 2009-es NFC Championship Game előttre tehető, amikor Jonathan Vilma 10.000 $-t ajánlott fel annak a játékosnak, aki kiüti a mérkőzésről Brett Favret, a Vikings irányítóját. Pénz járt interceptionökért és fumble-ökért is, ez is megsérti a liga szabályozásait.
2010-ben, a vádak felmerülésekor a gárda tulajdonosa, Tom Benson felszólította a GM-et, Micky Loomist, hogy vessen véget az eseményeknek, erre azonban nem került sor. A teljes nyomozati anyag 18.000 dokumentumot ölel fel, és több mint 50.000 oldalas.
Az ügyben Roger Goodell fog majd döntést hozni, szó lehet pénzbüntetésről, eltiltásról és draft választási lehetőség elvételről is. A Saints a legtöbb forrás szerint súlyosabb büntetésre számíthat, mint a Patriots a Spygate kapcsán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése