2011. november 1., kedd

Edzői bérek - NFL vs. NCAA

Amikor arra vállalkozik valaki, hogy megpróbáljon egy kisebb kutatást folytatni azt keresve, hogy mennyi is az NFL-ben az edzők bére, igen nehéz dolga van. Mivel az edzői fizetések nem számítanak a salary capbe, és annyira nem is szignifikánsak a piac számára, mint a játékosok fizetései (értsd, nem árazzák hozzájuk még közel 2000 ember bérét), így az adatok szinte sohasem kerülnek publikálásra. Kicsit tehát olyan helyzetben vagyunk, amikor pontos számokat akarunk keresni, mint amikor a tavasz folyamán az NFLPA az NFL csapatok beszámolóit szerette volna megtekinteni, sikertelenül. A szerződések szinte elérhetetlenek. A legtöbb szerződéskötést követően nyilvánosságra kerül, hogy az adott HC x évre aláírt, de konkrét számokkal nem találkozunk. Két forrást használtam fel jelen cikk összeállításához, a Forbes magazin becsléseit, illetve egy olyan forrást, amiben egy kicsit jobban bízok, Bob McGinn-nek, a Journal Sentinel híres Packers beat writerének a tavaszi gyűjtését. A Forbes és McGinn listájában közös az, hogy mindketten a szerződés hosszában átlagosan kereshető pénzmennyiség alapján rangsorolták a főedzőket.
A Forbes januári top 10-es ranglistáján még szerepel Jeff Fisher is, aki 5,75 millió dolláros átlagbérrel rendelkezett a Titans együttesénél. Őt azonban nem szerepeltettem, mint azóta már elbocsátott főedzőt. Évek óta Bill Belichicket tartják nyilván az első helyen, míg Shanahan és Carroll viszonylag új a listán. Carroll esetében érdekes, hogy eddig 6,7 millióval számoltak, csupán júniustól jelennek meg a Forbes publikációkban 7 milliós tételek.

McGinn az összegek bizonytalansága miatt inkább összeghatárokkal számol. Nála a 7 milliós értéket csupán Mike Shanahan (WAS) lépi át. A 6 millió dollár feletti kategóriában szerepel Bill Belichick (NE), Pete Carroll (SEA) és Andy Reid (PHI). Az 5 és 5,5 millió dollár között keresők közé tartozik Mike McCarthy (GB), Lovie Smith (CHI), Tom Coughlin (NYG), Ken Whisenhunt (ARI), Sean Payton (NO) és Jim Harbaugh (SF). 4 és 5 millió dollár között keres Jack Del Rio (JAC), Mike Tomlin (PIT), Mike Smith (ATL), John Fox (DEN), Rex Ryan (NYJ) és John Harbaugh (BAL).

Az említett edzők többsége vagy nyert vagy játszott már Super Bowlt csapatával (esetleg korábbi csapatával), vagy a playoffban remekelt több alkalommal. Ezek eredményezik általában a nagyobb összegű szerződést. Hogy Jack Del Rio miért kap ennyi pénzt, azt pedig Wayne Weavertől, a Jaguars tulajdonosától kellene megkérdezni. McGinn szerint a jelenleg kommentálással foglalkozó, de főedzőként sikeres Bill Cowhert vagy Jon Grudent többnyire 8 millió dolláros éves átlagbérrel próbálták elcsábítani a csapatok az elmúlt offseasonben.
Általában, amikor egy HC múlttal nem rendelkező edzőt neveznek ki főedzői pozícióba, átlagos keresete 2 millió dollár körül alakul éves szinten első szerződése értelmében. Természetesen ez alól is vannak kivételek. A már NFL múlttal rendelkező, de igazán az egyetemi fociban sikeres Pete Carroll elcsábításáért alaposan a zsebébe kellett nyúlnia a Seahawksnak. Jim Harbaugh évi 5 millió feletti fizetését pedig az magyarázza, hogy az utolsó percig harcban állt a 9ers vezetősége a Michigan egyetemmel, muszáj volt hatalmas összeget garantálni neki.
Fontos még kitérnünk a koordinátorokra, akik közül a nevesebbek 1,5 millió dollár körül keresnek éves szinten, míg a kevésbé elismertek 1 millió dollár környékén. A pozíciós edzők fizetése 400.000 és 700.000 dollár között mozog általában.

A Michigan egyetem és Jim Harbaugh kapcsán felmerül a kérdés, hogy mennyire versenyképesek az egyetemi HC bérek az NFL bérekkel. A különbség talán kisebb annál, mint amire számítanánk. Nézzük meg előbb a hivatalos 2010-es top 10 bért a USA Today gyűjtése alapján:
Az említett edzők közül Urban Meyer már visszavonult, Jim Tressel távozott az Ohio State-től, a többiek azonban jelenleg is betöltik posztjukat. A legérdekesebb talán Jim Grobe bére a Wake Forest egyetemen, nem hiszem, hogy sokan tippelnék őt ilyen magas helyre egy hasonló táblázatban. 
2011-re egy nem hivatalos lista áll rendelkezésre, amelynek élén Mack Brown áll 5,2 millió dollárral. Mögötte a sorrend: Nick Saban (Alabama) 4,8 millió dollár, Bob Stoops (Oklahoma) 4,6 millió dollár, Les Miles (LSU) 3,9 millió dollár, Kirk Ferentz (Iowa) 3,8 millió dollár, Bobby Petrino (Arkansas) 3,7 millió dollár, Lane Kiffin (USC) 3,6 millió dollár, Mark Richt (Georgia) 3,5 millió dollár, Gene Chizik (Auburn) 3,5 millió dollár, Will Muschamp (Florida) 3,25 millió dollár, és Gary Patterson (TCU) 3 millió dollár. Az összegek esetlegesen lehívható bónuszok nélkül értendők. Fontos megjegyezni ezekkel az adatokkal kapcsolatban, hogy a USC és a TCU, mivel privát iskolák, sohasem publikáltak adatot a szerződésekről. Viszont a többi listán rögzített esetben sokszor maguk a szerződések is beszerezhetők, így majd egy-két érdekesebb kontraktust meg is nézünk közelebbről a közeljövőben.

Adódhat a kérdés, hogy hogyan tud egy egyetem közel olyan béreket adni a HC-jának, mint egy NFL csapat, amely profitorientált vállalkozás. Sokszor ez konfliktusforrás is az egyetemen belül. Példának okáért október folyamán Bob Stoops olyan új szerződést írt alá az Oklahoma egyetemen, amely számára a következő 7 évben közel 35 millió dollárt garantál. Ez éves szinten közel 5 millió dolláros átlagot jelent. Vajon hogy eshet ez az egyetemen tanítóknak? Pontosan 83-szor keres többet Stoops egy évben a szerződés szerint, mint egy Oklahoma egyetemen tanító professzor (éves átlagbér kb. 60.000 dollár), és több mint 41-szer annyit, mint egy tanszékvezető professzor (éves átlagbér kb. 120.000 dollár). Egy dolgot azonban nem szabad a számításból kihagynunk ezúttal sem, a fizetések csak részben kerülnek kifizetésre egyetemi forrásból, jelentős pénzmennyiség érkezik a csapatok boostereitől (külső támogatók) is.
Az egyetemeken a koordinátorok a BCS szinten általában 300.000 és 1 millió dollár között keresnek. Tavaly Will Muschamp, mint a Texas egyetem defenzív koordinátora, és Mack Brown távozása utáni leendő főedző (head coach in waiting) 900.000 dolláros keresetével állt a legjobban, megelőzve Kirby Smartot (Alabama) 762.000 dollár és Todd Granthamet (Georgia) 760.000 dollár. Idén azonban először átlépte a milliós határt egy koordinátor, Gus Malzahn (Auburn) 2011-ben 1,3 milliót tesz zsebre. A pozíciós edzők fizetése BCS szinten általában 150.000 és 400.000 dollár közé esik. Természetesen a non-BCS és alacsonyabb osztályú csapatok esetében ezeknek az összegeknek a töredéke jut a HC-knak és egyéb edzőknek is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése