2011. október 29., szombat

Az NCAA reform és a folytatódó átrendeződés

Az NCAA csütörtökön nagyszabású reformtervezetet fogadott el, amelynek következtében az egyes konferenciák maguk dönthetnek arról, hogy bevezetik-e a sportösztöndíjakon felüli 2.000 dolláros készpénz tételt, amit a játékosok az egyetem alatt szabadon felhasználhatnak. Hasonló "költőpénz" járt a játékosoknak 1972-ig, amikor megváltoztatták a szabályozást. Mark Emmert az NCAA elnöke kijelentette, hogy ebben az esetben messze nem arról van szó, hogy a játékosokat fizetnék és ezzel vége lenne az amatőr státusznak. Jim Delany, a Big Ten komisszárja elmondta, hogy kutatások szerint az egyetemisták költségei inkább 3.000-4.000 dollár körüli összeget érnek el, így kicsit kevésnek tartja a tételt.
A többi változtatás elsősorban a tanulmányokkal kapcsolatos, de egynek van hatása az egyetemek gazdálkodására is. Amennyiben a csapat négyéves átlagot tekintve nem éri el a 930 pontot az iskolai teljesítményt mérő Academic Progress Rate mutatóban (APR), akkor nem szerepelhet utószezonbeli mérkőzéseken, így a bowl találkozókon sem. Ezáltal pedig nem részesedik a bowl mérkőzések esetleges eredményéből, illetve nem kapja meg a TV-ben szereplés lehetőségét a postseasonben, ami nagy veszteség toborzási és marketing szempontból. Az átállást segíti, hogy a következő két évben még nem várják el azonnal a 930 pontot a korábbi 900 helyett, hanem elég az, hogyha 930 pont felett vannak a szezont megelőző évben, a harmadik évben pedig a szezont megelőző két évben kell minimum 940 pontot produkálni. A 930 pontos átlaglimit így lényegében majd csak 2015-től lép életbe. Ha a limit már tavaly élt volna, nyolc bowlra kvalifikációt szerző csapat lett volna kénytelen távol maradni az eseménytől. Szintén fontos változás, hogy a tanulmányi átlag (GPA) terén a négyes skálán a korábbi 2.0-ás értékről 2.3-asra emelik az egyetemre való sportösztöndíj kvalifikációhoz szükséges limitet. A junior collegeból érkező játékosoknak pedig legalább 2.5-ös átlagra lesz szükségük. Hozzányúltak a scholarshipekhez is, eddig mindig évente újították meg azokat, és gyakorlatilag bármely indokkal felmondhatóak voltak. Mostantól van arra lehetőség, hogy az egyetemek mind a négy focival tölthető évre azonnal ígéretet tegyenek egy játékosnak, ezáltal pedig ők mentesüljenek az egyetemről való teljesítményromlás, sérülés miatti kihullás veszélye alól. Természetesen ez nem érinti a tanulmányi okok (rossz jegyek, kreditproblémák, csalás) és deviáns magatartásformák miatti elbocsátás esetét.
A legfontosabb problémákkal, az ügynökök kérdésével, a közelmúltbeli egyetemi botrányokkal és a játékosok külső forrásból érkező meg nem engedett pénzeszközeivel, ajándékaival nem foglalkoztak bővebben...

Mindeközben ismét óriási lendülettel zajlanak az események a konferenciák körül, több egyetem igyekszik előrelépni, növelni a neki jutó pénzmennyiséget azáltal, hogy a jelenleginél rangosabb konferenciába lép be. Az eddigi, elsősorban non-BCS konferenciákat átható mozgások után most a BCS tagjain van a hangsúly. Legutóbbi konferenciával kapcsolatos ábránkat módosítottam, jelenleg így állunk (kattintással nagyítható):


Összefoglalva a legfontosabb mozgásokat:
-A Texas A&M elhagyja a Big12-et, és 2012-től csatlakozik az SEC-hez, ahol az egyik legnagyobb riválisuk, az Arkansas csoporttársai lesznek.
-Szintén az SEC-hez csatlakozhat majd a Missouri a Big12-ből, a mozgás egyelőre nem hivatalos, de a Big12 nem számol a továbbiakban a csapattal.
-A Big12 a távozó(k) pótlására elcsábította a magát már a Big East felé korábban elkötelező, de azt visszamondó TCU-t. Majd mellettük a West Virginiát is megkörnyékezték, és sikerrel jártak. A West Virginia már 2012-től szeretne Big12 tag lenni, de a Big East konferencia, hivatkozva a 27 hónapos notice kötelezettségre egészen 2014-ig visszatarthatja őket ettől.
-Szintén távozik a Big Eastból a Syracuse és a Pittsburgh, amelyek az ACC-be kerülnek. Rájuk is igaz a 27 hónapos késleltetés, így jelenlegi helyzet szerint nem 2012-ben, hanem csak 2014-ben csatlakozhatnak.
-A Big East kétségbeesetten küzd azért, hogy fennmaradjon, és a non-BCS részleg legalább felével tárgyaltak már, közülük a legtöbb esélye a magát tavaly az MWC mellett elkötelező Boise Statenek, a UCF-nek és a katonai akadémiáknak (Air Force, Army, Navy) van a csatlakozásra.
-A Big East széthullására próbálnak játszani az MWC és C-USA konferenciák, amelyek egyesülhetnek a következő évtől, ezáltal szeretnék kivívni azt, hogy az új konferenciájuk BCS rangot kapjon.
-A másodosztályban (FCS) szereplő csapatok közül az Appalachian State egyetem vezetősége úgy határozott, hogy támogatja a csapat FBS-be való fellépését. Egyelőre még nem tudni mikor és hova csatlakoznak, így az ábrában sem szerepelnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése