2011. július 30., szombat

Sokkoló játékoscserék és a Nnamdi meglepetés

Az elmúlt két napban megélénkült a piac, a viszonylag lassú kezdetek után mára ott tartunk, hogy az UDFA-kkal a csapatok feltöltötték a kereteiket, a drafton kiválasztott játékosok esetében egyre több együttes jelenti be az összes újonc szerződéseit, de a sorra kerülő játékoscserék voltak az igazán érdekesek.

Tradelt játékosok
A cserékben élen járt a New England Patriots, amely két korábbi All Pro játékost szerzett meg egy 2012-es 5., egy 2013-as 5. és egy 2013-as 6. körös pickért... Chad Ochocinco ellenértéke volt a jövő évi pick, és a 2013-as 6. körös pick. A WR új szerződést is aláírt a Patriots-szal, amely három évre szól, ennek részletei nem publikusak. A másik szerzemény még érdekesebb, hiszen a Washington szurkolók rémálmáról, Albert Haynesworthről van szó. A Titansben annak idején domináns játékos 2009-ben írta alá legendás 100 millió dolláros szerződését. A 100 millió dollárból megkeresett 2009-ben és 2010-ben összesen 35,6 millió dollárt (5 millió aláírási pénz+9,6 millió dollár fizetés+21 milliós option bónusz), amiért cserébe a Washingtonnak gyakorlatilag csak állandó fejfájást okozott pályán kívüli ügyeivel, amihez társult még a pályán nyújtott gyenge teljesítmény is. Haynesworth minden idők legnagyobb csalódása az FA igazolások közül az NFL történetében. A két év alatt általa felvett tételek közelítik azt a pénzmennyiséget, amit a hasonló csalódást okozó JaMarcus Russell keresett négy év alatt újoncszerződése értelmében.
Mint annak idején beszámoltam róla, a Haynesworth szerződés lényegében két szerződés volt egyben. Az első a 2009-2012 időszakra, a második a 2013-2015 időszakra vonatkozott. A Pats abban a szerencsés helyzetben van, hogy a szerződés utolsó garantált tétele, a 2011-es 5,4 millió dollár az elmúlt évi teljesítmény következtében nem garantált tétellé alakult. A megörökölt szerződés 2011-re 5,4 millió dollár, 2012-re pedig 6,7 millió dollár és 500.000 dollár workout bónusz kifizetését követeli meg a Patriotstól, amely összesen 12,6 millió dollárt tesz ki. A lényeg azonban az, hogy ebből egy dollár sem garantált, ha a Patriots csalódik a játékosban, bármikor elküldheti következmények nélkül, nem ragad bent az elbocsátás miatt a capben büntetés. A 2013-as második csomagot pedig biztosra vehetjük, hogy nem hívja le a New England.

A Patriots mozgásain kívül kiemelkedő trade volt Kevin Kolb, az Eagles QB-jének Arizonába cserélése. Kolbért a fiatal CB, Dominique-Rodgers Cromartie és egy jövő évi második körös pick érkezett Philadelphiába. Ha az ellenértéket nézzük, és hozzávesszük azt, hogy Vince Young aláírt egy évre Vick cseréjének 5,5 millió dollárért, akár az is felmerülhet bennünk, hogy ebben a két tranzakcióban a csapat kapott egy tehetséges CB-t, egy második körös picket és még idővel az is kiderülhet, hogy javította csere QB helyzetét, de az egészen biztos, hogy olcsóbb backupot sikerült szereznie. Persze, ha Kolb befut a Cardsnál, akkor majd máshogy emlékszünk a tranzakcióra, de nagyon kevesen tudják azt elfelejteni, hogy Kevin Kolb összesen hét mérkőzésen kezdett pályafutása során... És hogy mennyit ért neki ez eddig? 2007-es szerződése értelmében keresett 4,29 millió dollárt, majd egy szerződéshosszabbítás révén további 12,26 milliót. Eaglesben töltött ideje alatt tehát összesen 16,55 millió dollárral gazdagodott. Arizonában pedig kapott egy 5 évre szóló, 21,5 millió garantáltat biztosító, maximum 63,5 milliós szerződést. Őrült számok ezek...

Két kisebb jelentőségű trade is lezajlott, de azért érdemes őket kiemelni, mert két érdekes játékosról van szó. Greg Olsent a Panthers vitte el áron alul Chicagoból egy harmadik körös pickért. Aztán kapott is egy új szerződést a TE, amely 4 évre 10 millió dollárt garantál neki 24 millió összérték mellett. A Carolina nagy pénzszórását már az első FA írásban kiemeltem, ez a szerződés is beállhat a sorba, és még nincs vége...
A másik játékos a korábbi USC sztár, Reggie Bush. A 2006-ban nagy reményekkel draftolt Reggie Jonathon Amaya és egy késői körös pickcsere ellenében került Miamiba. Megalázó trade ez egy olyan játékosnak, aki 2006-ban 6 évre 62 millió dollárért írt alá 26 millió dol
lár garantált mellett. Sajnos azt pontosan nem tudom megmondani, hogy Bush mennyi pénzt keresett a Saintsben, pedig érdekes lenne a szám. Annyi bizonyos, hogy a 26 millió garantáltat megkereste, a 2008-as szerződésmódosítása értelmében további 4 millió aláírási pénz járt neki, és egy 2009-es 4,5 millió dollár értékű roster bónusz is lehívásra került. Az összesített számok, a nem garantált tételekből megkapott számokkal valahol 45-50 millió dollár körül lehetnek, mindezt öt szezon alatt 2090 futott, és 2172 elkapott yardért...
Reggie új szerződést kötött Miamiban, amelynek számai:
2011: 2,5 millió dollár aláírási pénz, 2,5 millió dollár nem garantált fizetés
2012: 4,5 millió dollár nem garantált fizetés, 250.000 dollár workout bónusz

FA szerződések
Ismét egy táblázatban foglalom össze a legfontosabb és legérdekesebb átigazolásokat:


















Mindenképpen az élre kívánkozik Nnamdi Asomugha, hiszen az NFL egyik legjobb CB-je volt az idei piac legfelkapottabb neve. Meglepetésre a Philadelphia Eagles lett a befutó, és csak az utolsó pillanatokban, a szerződés aláírása előtt pár perccel derült ki, hogy egyáltalán versenyben vannak érte. Az Eagles azért is volt hihetetlen első hallásra, mert Asante Samuel mellé egy nappal korábban szerezték meg Dominique Rodgers-Cromartiet a Kolb-tradeben... A szerződés bővebb elemzése egyelőre elmarad, hiszen csak pár órája jelentették be azt. Amennyiben lehetőségem lesz hozzáférni az adatokhoz, megpróbálom majd évekre lebontva is tálalni a kontraktust. Egyelőre annyi tudunk, hogy Asomugha a Raiderses szerződéseihez képest (az elmúlt két évben 28,5 millió dollárt keresett, amely mind garantáltan járt neki) jelentős engedményeket tett a csapatnak. Állítólag az 5 évre szóló, 25 millió dollárt garantáló, maximum 60 milliós szerződés első három évében 36 milliót kereshet a CB, és a garantált tételek is ebben az időszakban járnak neki. Ez valamilyen szinten érthető, hiszen egy 30 éves játékosról van szó, 34 és 35 éves korára gondolni kell arra, hogy minél kevesebb garantált tétel legyen már hátra, könnyen elengedhető legyen. A szerződéssel még mindig Nnamdi a liga legjobban kereső defensive backje, de ahogy látható a táblázatból, például a Houstonba aláíró Johnathan Joseph is elég közel áll hozzá. Érdekesség, hogy a szintén CB Dunta Robinson tavaly 57 millió dollár összértékű, 25,5 millió garantáltat tartalmazó szerződést írt alá Atlantában, bár tegyük hozzá, az a megállapodás 6 évre szólt.

Érdemes még kiemelni a Panthers újabb nagy költekezését. Jon Beason az NFL történelem legmagasabb összegű szerződését kapta a belső LB-k körében. Beason fontos játékos, de egy MLB meglátásom szerint nem annyira döntő, hogy évi 10 millió dollárt kapjon. Jerry Richardson valami mágia áldozata lehetett a CBA vitában, és az elmúlt évek Al Davisének képzeli magát, más magyarázat nincs a milliók szórására... Nagyon jó szerződést kötött az Atlanta az OT Tyson Claboval és a DE Ray Edwards-szal. Mindkét játékos engedett annak érdekében, hogy SB esélyes csapatban játszhasson. Az számomra komikus, hogy Clint Session annyit keres, sőt kicsit jobb feltételű szerződést is kapott Jacksonvilleben, mint a két említett játékos. Roman Harper pénzéről pedig ne is beszéljünk, szerintem lehetett volna kicsit nagylelkűbb a Saints-szel a safety és ügynöke. Ha már a New Orleansnál járunk, érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy Busht egy hasonló stílusú játékos, Darren Sproles váltja majd a csapatnál, jóval olcsóbb lesz számukra a korábbi Chargers RB, mint Reggie lett volna. Michael Koenen szerződését azért tüntettem fel, mert Shane Lechler (4 év/16 millió/9 garantált) mögött a Tampa új puntere rendelkezik ezentúl a második legmagasabb éves fizetéssel az NFL történetében a posztot tekintve. Jason Babin esetében a garantált mező a fontos, a tavaly remeklő DE-t meglehetősen olcsón szerezte meg az Eagles, ha nem jön be a húzás, az elbocsátás is fájdalommentes lesz. Willis McGahee denveri szerződésével kapcsolatban ellentmondásos hírek jelentek meg, azonban, végül úgy tűnik mégiscsak aláírt a Broncoshoz. Nem elképzelhetetlen, hogy kezdő lesz 2011-ben, mivel Knowshon Morenoban nem igazán bízik a vezetés, és sokat is sérült az egykori georgiai sztár. Ilyen szemmel nézve, és McGahee múltját tekintve nagy nyereség lehet a megszerzése John Foxéknak.

A listán nem szerepel Willie Colon és a Pittsburgh megállapodása. A sérülésből visszatérő Steelers OT 5 évre írt alá 29 millió dollárért, feltehetőleg a garantált valahol 11 és 16 millió között lehet, de sajnos erről nincs pontos információ. Az ismert számok alapján ismét egy jó szerződés ez a Steelers front officetól. A Skins Chris Chesternek (OG/C) ad 5 évre 20 millió dollárt, a jó ég tudja miért, a Dallas pedig Marcus Spears (DE) szerződését hosszabbította meg 5 évvel, amely alatt 19,2 milliót kereshet. Garantáltak szintén nem ismertek. Nekem, és szerintem Sam Bradfordnak is tetsző megállapodás, amit a Rams Mike Sims-Walkerrel kötött. A WR, ha egészséges, remek játékos. A baj csak az vele, hogy többször sérült, mint egészséges... Ennek szól az
egy évre szóló, számára maximum 3,7 milliót biztosító megállapodás. Pár szerződés, amikre nagyon kíváncsi lennék, de sajnos egyelőre nem publikusak a részletek: Dawan Landry (S, JAC), Brandon Mebane (DT, SEA), Stewart Bradley (ILB, ARI), Harvey Dahl (OG, STL), Roy Williams (WR, CHI), Eric Wright (CB, DET).
Az elmúlt két napban elküldött nevesebb játékosok: Ty Warren (DE, NE), Brian Waters (OG, KC), Leonard Weaver (FB, PHI), Jacob Bell (OG, STL), Mark Tauscher (OT, GB), Channing Crowder (LB, MIA), Antwan Odom (DE, CIN), Derrick Harvey (DE, JAC), Nate Clements (CB, SF), Tony Brown (DT, TEN), Jamaal Anderson (DE, ATL), Michael Jenkins (WR, ATL), Flozell Adams (PIT).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése