2011. július 20., szerda

A közösségi média az NFL terjeszkedésének szolgálatában és a Patriots.hu

Az NFL a lockout ellenére sem riadt vissza a nagyobb projektek indításától. Ezt jelzi az a folyamat is, amely a globális stratégiájuk új eleme, és a közösségi médiák használatán alapul. A világ különböző pontjain keresnek meg csapatokhoz kötődő fan clubokat, és próbálják vezetőiket, a munka iránt érdeklődő tagokat megnyerni azt illetően, hogy saját nemzeti nyelvükön közelítsék meg az eddig egyáltalán nem, vagy csak kismértékben elért piacokat az NFL nevében a Facebookon keresztül. Lényegében tehát arról van szó, hogy megpróbálják megoldani az angol nyelv okozta problémákat, és közelebb is hozzák az adott országok sportszerető közösségéhez a ligát. Az NFL egyénileg foglalkozik nagyköveteivel, és speciális, egyéni egyezségen múlik az, hogy valaki milyen feladatot lát el számukra. Az alapvető elvárás nem más, mint heti pár Facebook bejegyzés saját nyelven fordítás formájában, saját gondolatok, ötletek felvetése, amely közönséget vonzhat és visszajelzést indukálhat a szurkolók körében, valamint a sportszeretők adott országbeli szokásairól, érdekességekről készít rövid tájékoztató anyagokat az NFL számára.

A kampány viszonylag csendben zajlik, az interneten sem hirdették meg. Úgy jutott tudomásunkra mégis ez a lehetőség, hogy a Patriots.hu weboldalt megkereste az NFL egy ilyen ajánlattal. (Mint azt az olvasóim többsége feltehetőleg tudja, két oldal számára dolgozom elsősorban a blogon kívül, ezek a Bowl.hu és a Patriots.hu.) Az ajánlatot elfogadtuk, és a hamarosan induló projektben Magyarországot Dobozi Anna, a Patriots.hu és a hozzá kötődő magyar Patriots Fan Club (THPFC) vezetője képviseli majd. A Pats.hu-nak hatalmas utat kellett bejárnia ahhoz, hogy eddig eljusson, tudatosan, kemény munkával építettük fel az oldalt az elmúlt négy év folyamán, amely munka eddigi legnagyobb eredményének tekinthetjük a mostani sikert. A Patriots.hu semmire se ment volna sok lelkes szerkesztő munkája, az informatikai hátteret biztosító Németh Tibor, és Annával a kettőnk mögöttes szervező és kapcsolatépítő munkája nélkül. Érdekességként a Patriots.hu építésének legfontosabb állomásai:

-2005. 02.: kezdetek az Index fórumán

-2006. 05.: a fan club hivatalos bejegyzése a New England Patriotsnál

-2007. 10.: a Pats.hu alapítása, az oldal első említése a Patriots szurkolói hírlevelében

-2008. 01.: a legfontosabb engedélyek egyeztetésének lezárása, egyezség a Boston Globe, Boston Herald napilapok internetes oldalaival és a patriots.commal, a New England hivatalos oldalával tartalmak átvételéről

-2008. 07.: interjú Mike Reiss-szal, a Patriots elsőszámú beat writerével és Lori Baranskival, a Pats szurkolói kapcsolatokért felelős részlegének vezetőjével, korábbi cheerleaderrel Dobozi Anna és az én közreműködésemmel

-2008. 08.: második hivatalos megjelenés a Patriots szurkolói hírlevelében

-2008. 09.: megegyezés az ESPN-nel tartalmak átvételéről

-2009. 09.: megegyezés az ESPN Bostonnal
tartalmak átvételéről
-2010. 06.: Meskó Zoltán interjú kezdeményezése a Patriots és a játékos felé

-2010. 11.: Meskó Zoltán interjú a Gillette Stadiumban Spiegel György (Patriots.hu) részvételével, hivatalos meghívó az eseményre a Pats.hu-nak a New England Patriots részéről

-2011. 07.: NFL kapcsolat az NFL Facebook Ambassador programja révén

Bár egy szurkolói honlap sokszor kis vállalkozásnak tűnik, ez az eredménylista bizonyítja, hogy sokaknak van értelme belevágni egy ilyen projektbe, érdemes fan clubokat alapítani, tagokat toborozni, kialakítani egy csapatnak egy kis közösséget az interneten. Mindenkit bíztatok arra, akinek a fejében csak kicsit is megfordult szurkolóként, hogy hasonló fába vágja a fejszéjét, ne habozzon, megéri, ugyanis igény van rá, és nem mellesleg olyan kapcsolatokat tud ezen keresztül kialakítani, amit amúgy talán nem is remélne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése