2011. május 16., hétfő

Folytatódó mediáció és lockout elméletek

A mai napon folytatódik az egyeztetés Minneapolisban az NFL és a játékosok képviselete között Arthur Boylan előtt. Azonban jelentős eredményekre ne számítsunk addig, amíg a bíróság egyik vagy másik felet biztos előnybe nem juttatja. Ez várhatóan akkor történik majd meg, amikor az 8th Circuit döntést hoz a fellebbezés ügyében. Annak a procedúrának az eredménye jelentősen javítja majd az egyik fél alkupozícióját a másiké kárára.

Emellett ezúttal kitérnék két "népszerű" internetes elméletre, amelyek sajnos eléggé jelentősen befészkelték magukat az emberek gondolkodásába, annak ellenére, hogy esélyük nemhogy minimális, de a nullát közelíti.

Az első ilyen a PFT szakírója, Mike Florio által terjesztett tézis volt az elmúlt hetekben, középpontjában az állt, hogyha az NFL az 8th Circuiten vereséget szenved, akkor nem tesznek majd mást a tulajdonosok, minthogy teljesen megszüntetik az NFL működését. Magyarul annyi történik Florio szerint, hogy egy időre az NFL és csapatai eltűnnek a létezők sorából, megszűnnek működő vállalkozásoknak lenni. Az elmélet alapvető hibája, hogy nem épít a következményekre, mondhatnám azt is, hogy az NFL-re, amely jogászok hadát gyűjtötte össze, méltatlan stratégia lenne. Különösen úgy, hogy Florio elfelejti azt megemlíteni, hogyha egy vállalkozás meg akar szűnni (->végelszámolás), akkor ahhoz kell egy elfogadható indok, a hitelezőkkel szemben fennálló tartozásokat ki kell egyenlíteni, az adókat befizetni, és az NFL csapatok esetében, ha jól tudom, szükséges állami hozzájárulás is ehhez a tetthez. Az alapelmélet ezektől mind eltekint, pedig nyilvánvaló, hogy az NFL-nek és csapatainak se pénze, se szándéka arra, hogy kifizesse az összes fennálló adósságát. De nézzük azért meg, mi történik ebben az esetben, ha az NFL csak annyit tesz, hogy bejelenti a shutdown tényét, és azt, hogy ők mostantól nem léteznek, semmi mást nem tesznek. Először is nézzük meg az esetet abból a szempontból, hogy mi van akkor, ha 32 csapat egyszerre szünteti meg a működését. Több jogi szakértő szerint ennél nagyobb trösztellenes "bűntett" nem is létezik, 32 csapat egyszerre számolja fel a piacot, ezáltal a károsultak háromszoros kártérítésre lennének jogosultak. Aztán itt vannak a fennálló határozott idejű szerződések. A játékosok követelhetnék a szerződés lejártáig esedékes garantált fizetésük megtérítését, valamint szabadügynökké válnának. Innentől pedig már csak egy lépés a saját liga felállítása a játékosok részéről, hiszen a TV társaságok is mehetnének perelni, de közben "átörököltethetik" a szerződéseiket a játékosok ligájára. Ne feledjük, az NFL éves bevételeinek körülbelül 45 %-át a TV társaságok által biztosított pénzmennyiség teszi ki, ez a fokozatosan növekvő több milliárdos tétel óriási veszteség lenne a tulajdonosi körnek, akárcsak a játékosok elvesztése. És akkor még csak most jön a legérdekesebb rész, a tulajdonosok idézőjeles vagy tényleges adósságainak zöme. Azok közül is a legjelentősebb tételek, az államokkal/megyékkel/városokkal kötött határozott idejű szerződések következtében fellépő kötelezettségeik. Korábban írtam arról, hogy több csapat már akkor szerződést szegne az önkormányzatokkal szemben, ha csak egy mérkőzés is elmaradna. A Bucs már meg is egyezett Hillsborough megyével az ügyben, mégpedig úgy, hogy meghitelezte nekik a szezon alatt várható, őket megillető bevételeket, amelyet a megyének csak akkor kell visszafizetnie kamatok nélkül, ha mégsem maradna el a szezon. Várhatóan, ha addig halasztódik a lockout, amikor elmaradó mérkőzések fenyegetnek, több csapat is rákényszerül majd ilyen egyezségek megkötésére. Mi lenne akkor, ha a csapatok többsége megszegné ezeket a szerződéseket... Nem is beszélve arról, hogy a tulajdonosok azonnal az egész CBA vita gonosztevői lennének, nem lenne olyan ember az országban és a világon, aki szimpatizálna velük. Politikai nyomás alá kerülnének, az ágazatban nem érintett gazdasági szereplők is mind elfordulnának tőlük, össznépi felháborodás lenne minden téren. Ezért mondom azt, hogyha Bob Batterman annak idején egy eljátszott öngyilkosságnak nevezte a játékosok decertifikációs lépését, akkor ebben az esetben nyugodtan elhagyhatjuk az eljátszott szót... A teljes stop ellen szól az is, hogy az NFL dolgozik az esetleges kedvezőtlen döntés esetén érvénybe léptetendő szabályozáson, és egyes játékosok most is kapnak fizetést a ligától. Erről még nem volt szó, de bizony akad rá példa, hogy egy játékosnak halasztott járandóságokkal tartozik csapata, korábbi aláírási pénzek és egyéb bónuszok kapcsán. Csak pár nevet említve, ilyen címen Mario Williams (DE/LB, HOU) 4,25, Jason Smith (OT, STL) 3,8, DeMeco Ryans (LB, HOU) pedig 2,5 millió dollárt kapott csapatától a lockout kezdete óta.

Térjünk át a másik ügyre. Az NFL bejelentette, hogy hosszú évek elutasítása után teret ad a WADA kérésének és engedélyezi, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tesztelje a játékosokat a jelenlegi "házon belüli" tesztelés helyett, amennyiben le kell fektetniük egy szabályozást a bíróság döntése miatt. Ez problémát okozna a játékosoknak és a ligának is. Lehetünk akármilyen naivak, azt azért nem gondolhatjuk, hogy ezek a játékosok kenyéren, vízen és a napi két szem multivitaminon élnek, annak következtében születnek meg ezek a fizikális "szörnyek", akik évi több száz ütközést bírnak ki. Ne menjünk bele a könnyű drogok és a komolyabb szerek világába, de még csak a szteroidokba se egyelőre, tekintsünk át egy egyszerűbb témát, a vényköteles fájdalomcsillapítókét. Eléggé jól dokumentált az NFL játékosok körében az ilyen fájdalomcsillapítók túlzott használata. Az ESPN tavalyi reprezentatív kutatása szerint a vizsgált, ligában átlagosan 7,6 évet eltöltő NFL játékosok 52 %-a használt pályafutása alatt ilyen fájdalomcsillapítókat, és ezek 71 %-a túlzásba vitte használatukat. 15 %-uk visszavonulás után is függő volt. Ehhez még hozzájön az a tény, hogy a fájdalomcsillapítót használó játékosok 63 %-a illegális módon jutott hozzá a gyógyszerekhez, család, barátok, edzők, dílerek, vagy internet segítségével szerezték be őket. Több játékos bukott le különböző ópiumszármazékoknak minősülő fájdalomcsillapítókkal, de nem a teszteken, hanem a rendőrség kapta el őket igazoltatás vagy egyéb bűncselekmény kapcsán. Nick Kaczur, a Patriots OT-je annak köszönhetően kerülte el a börtönt, hogy együttműködött a hatóságokkal, miután 202 darab OxyContint vásárolt illegálisan egy beépített ügynöktől. Kaczur három-négy naponta vásárolt 100 darab gyógyszert. Dan Johnson, a Miami volt TE-je bevallotta, hogy pályafutása alatt volt olyan hónap, amikor ezer szemnyi Vicodint vett be. Kevin Ellisont, a Chargers volt kezdő safetyjét 100 Vicodin kapszula birtoklása miatt kapta el a rendőrség, a csapat emiatt elküldte, és jelenleg nagy potenciálja ellenére a UFL-ben kénytelen játszani. Jól dokumentált volt annak idején Brett Favre Vicodin függősége is.

Az összes profi sport közül az NFL rendelkezik a leglazább szabályozásokkal és doppingvizsgálati módszerekkel. A WADA kódex bevezetése azt hozná magával, hogy komoly eltiltást vonna maga után még a könnyű drogok használata is, nemhogy az ilyen narkotikumszármazéknak minősülő fájdalomcsillapítók, vagy az anabolikus szteroidok igénybevétele. Jelenleg, ha egy játékos első alkalommal lebukik egy könnyű droggal, bekerül az NFL drogprogramjába, ha eljár a beszélgetésekre, hamarosan megszabadul, kicsit többet ellenőrzik, de semmi drasztikus következmény nincs. Szteroidhasználatért is csupán négy mérkőzéses eltiltás jár. WADA szabályozás esetén ilyenekért hosszú eltiltás is járhatna, többszöri lebukás pedig karrierre szóló eltiltást is hozhatna magával. Nem is beszélve arról, hogy mennyire megszigorodnának az ellenőrzések, többek között vizelet mellett már vért is vizsgálnának. Az NFL játékosok egymás között a jelenlegi ellenőrzéseket IQ tesztnek nevezik, ez dönti el lényegében, hogy van-e egy játékosnak egy cseppnyi esze is... Akinek sikerül egy NFL doppingteszten megbuknia, azt még a játékosok is nagyon butának tartják.

Mindezek után kijelenthető, hogyha az NFL ezt a lépést megtenné, tönkretenné vele a sportot, ahogy ez történt a WADA térnyerésével a kerékpársporttal is, és megérintett olyan sportokat is a komolyabb doppingvizsgálat, mint a súlyemelés, az atlétika vagy az úszás. A felsorolt számok tükrében kijelenthető, hogy katasztrófát okozna a sportnak egy ilyen lépés. A tulajdonosok és az NFL nem hiába ragaszkodtak eddig a saját tesztjeikhez, ők is tisztában vannak a probléma létével, így azt is tudják, hogy egy ilyen lépés PR katasztrófa lenne a ligára nézve. Nemcsak a játékosok, de a liga imázsa is jelentős károkat szenvedne. Arról nem is beszélve, hogyha ez nem is riasztana el nézőket (tegyük fel, hogy tudnak erről ők is és nem álomvilágban élnek), akkor is eltaszítaná őket a stadionoktól, ha sztárjátékosok tucatjai buknának le. A szurkolók elsősorban a játékosok miatt mennek ki a stadionokba, nézik a TV-t, sokan ugyan kötődnek a csapathoz is már, de ha nem a kiváló franchise QB, a liga legjobb safetyje szerepelne a csapatban, kevésbé vonzaná őket a meccsre való kilátogatás. Mind az előző pont, az NFL shutdown esetében, mind itt fontos az, hogy az NFL termékének elengedhetetlen részei a játékosok, és közülük főképp a sztárok, az ő ideiglenes vagy teljes elvesztésük jelentős gondokat okozna a liga számára. Mint minden vállalkozásnak, így az NFL-nek és csapatainak is prioritás kell hogy legyen a fogyasztók lehető legjobb kiszolgálása, igényeik kielégítése. Az NFL a nyilvánvaló tények ellenére (a volt játékosok egészségi gondjait kikerülve) eddig ezt tűzte ki célul, és ha most meghátrálna, az hatalmas meglepetés lenne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése