2011. április 14., csütörtök

Támadás a kartell ellen, a Villanova-ügy és a Fox-Big12 egyezség

2011 hivatalosan a trösztellenesség éve lesz lassan a fociban. A Wall Street Journal értesülései szerint 21 közgazdász és jogász egy beadványban fordult a Justice Departmenthez azzal kapcsolatban, hogy vizsgálják felül az egyetemi foci BCS rendszerét a trösztellenes törvény értelmében. A DOJ-hez eljuttatott irat a BCS-t egy olyan kartellnek nevezi, amely bevételekhez és piacokhoz való hozzáférést biztosít az általa favorizált tagok számára (a BCS konferenciákra (ACC, Big East, Big12, Big Ten, Pac-10, SEC) kell itt gondolni és a Notre Dame egyetemre). A BCS rendszer áll útjában annak, hogy a college futballban is kialakuljon egy egyenes kieséses rájátszás, amelyben két csapatnál is többnek van esélye arra, hogy eljusson a bajnoki döntőbe. Jelenleg az így ténylegesen több téttel bíró alapszakaszt tartják az "előselejtezőnek", azonban olyan helyzeteket egyszerűen nem lehet kivédeni és kezelni, mint például amikor 2004-ben négy csapat zárta veretlenül az alapszakaszt, és ketten kiszorultak a National Championship Gameről (USC-Oklahoma döntő volt, az Auburn és a Utah csak más BCS Bowlon szerepelhetett). És ez az eset csupán egyetlen a sok-sok BCS által előidézett igazságtalanság közül, amelyeknek része az, hogy a non-BCS konferenciák (MWC, WAC, C-USA, MAC, Sun Belt) csapatainak sokkal kisebb esélye van arra, hogy részesedjenek a BCS Bowlok többi bowl meccshez képest jelentősnek mondható kifizetéseiből, és az általuk generált jelentős médianyilvánosságból. Emellett sorakoznak olyan problémák, mint a korábban taglalt Fiesta Bowl fiaskó, vagy az, hogy egyes egyetemek 1 millió dollárt meghaladó veszteséggel zárták az elmúlt BCS Bowlokat a rendszer követelményei miatt. A fő vád a BCS ellen, hogy a top 6 konferencia és a Notre Dame megegyezett egy olyan rendszerről, amely saját céljaikat szolgálja a többi csapattal szemben, akiknek limitált esélyt adtak a bevételekből való részesedésre. 2009-ben sor került már egy hasonló támadásra a BCS ellen, akkor a Utah egyetemmel szemben fellépő igazságtalanság miatt fordult Barack Obamához és a DOJ-hez egy képviselő. Most azonban nem egy politikus, hanem egy szakértőkből álló testület teszi ezt meg.

Az 1998 óta létező BCS rendszer keretében eddig 57 mérkőzést rendeztek meg, ezeken a bowlokon tehát összesen 114 csapat szerepelt. A 114 résztvevőből 107 volt a top 6 konferencia reprezentánsa, vagy a Notre Dame; 7 hely jutott az öt kisebb konferenciának. A C-USA, a MAC é
s a Sun Belt még nem juttatott BCS bowlra csapatokat, az MWC-t és a WAC-ot is két-két csapat képviselte a bowlokon (MWC: TCU 2, Utah 2; WAC: Boise State 2; Hawaii 1). A hét szereplésből egy alkalommal a TCU és a Boise State egymás ellen küzdött meg, a fennmaradó öt mérkőzésen a kisebb konferenciák összesített mérlege a nagyobb konferenciák ellen: 4 győzelem, 1 vereség. Természetesen már az is nagy lépés a kezdetekhez képest, hogy ezekre sor került, 2004-ben a veretlen Utah nyitotta meg a kaput, majd 2006-tól, amikor a korábbi négy BCS Bowl ötre bővült a National Championship Game hozzáadásával, valamivel könnyebb lett a non-BCS csapatok bekerülése a BCS bowlokra. Azonban ma is az kell ehhez, hogy top 12-ben rangsorolják őket a BCS rangsorban, vagy a top 16-ban és megelőzzenek egy BCS konferencia bajnokot. Ehhez pedig, bár a szabályzatban nincs leírva, veretlennek kell lennie az együtteseknek...

2010-ben beindult a college futball átrendeződése, amelynek következtében már-már követhetetlen események zajlottak. Ennek a folyamatnak az egyik állomása a Big East konferencia kibővítése, amelynek első lépése már le is zajlott, a TCU Horned Frogs 2012-től belép a konferenciába, és így non-BCS státuszból BCS státuszba lép. Tavaly szeptemberben meghívták a konferenciába a Villanova Wildcatset is, amely minden más sportban Big East tag már, csak a fociban nem. Ott a másodosztályban (FCS) szerepelnek, nem is akárhogy, hiszen tavalyelőtt bajnoki címet szereztek, tavaly pedig elődöntőt játszhattak. Azért lehet fontos a Big East számára a Villanova, mert így nem nő tovább kosárlabdában a TCU leendő belépésével már 17 fős tagság, ami elképesztően sok csapatot jelent már. A Villanova számára elsősorban anyagi döntés a csatlakozás. A legnagyobb költségtételek között szerepel a minimum 15.000 fő befogadására képes stadion biztosítása, az infrastrukturális fejlesztés (pl.: edzőtermek, épületek, felszerelések, berendezések állagának javítása és mennyiségi bővítése), további 22 amerikaifoci-játékos ösztöndíjának finanszírozása (az FBS scholarship limitje 85 fős, az FCS-é 63 fős), és ugyanilyen arányú sportösztöndíj emelés a nőknél a Title IX. szabályozásnak megfelelően.

A legnagyobb probléma a stadionkérdés, mert a campuson található Wildcats stadion csak 12.000 fő befogadására képes. Így úgy döntöttek, hogy egy 18.500 fős philadelphiai soccer stadiont bérelnek ki, lehetett volna szó a Lincoln Financial Fieldről (69.144 férőhely), az Eagles otthonáról, de azt már bérli a Temple egyetem. A Villanova addig halogatta a döntést, hogy a Big Eastnek kezdett megterhelő lenni a procedúra. Végre ebben a hónapban, több mint nyolc hónap után szavaztak volna a belépésről, de ismét sikerült elhalasztani a szavazást jövő hét hétfőre. A Big East csapatok közül eközben többen elkezdtek lázadozni a tervek ellen, fő érvük, hogy nagyon kicsi az a 18.500 férőhelyes stadion, ennél nagyobbat szeretnének. A Villanova garantálta, hogy 30.000 fősre bővítik majd az létesítményt, de ez sem tűnik elégnek, még így is a legkisebb stadion lenne a konferenciában. Most már az is elképzelhető, hogy a Villanova dönt a csatlakozásról és az őket meghívó konferencia utasítja azt el... A nyolc, fociban Big East tagnak minősülő egyetemből hatnak kell a szavazáson a Wildcats felvétele mellett szavaznia a belépéshez. És hogy miért is jó ez a bővítés a konferenciának? A TCU esetében megnyílik a texasi piac és a toborzási tér a csapatok számára, és az egyik legtekintélyesebb non-BCS tag belépése segít a konferencia megcsorbult renoméját részben helyreállítani. A Villanova esetében a kosárlabdában van előny, ahogy már írtam, illetve a philadelphiai piac nyílhat meg. Utóbbi nem feltétlenül akkora előny, mert Phily messze nem college város. Hatalmas a piac, de még egyetlen egyetemi csapat sem tudott rajta kellőképpen boldogulni, a Temple meccseire is alig járnak ki a szurkolók. Végezetül egy ábrán szemléltetném a tényleges és konferenciák által is kezdeményezett változtatásokat az egyetemi foci térképén (kattintással teljes méretben elérhető):








A Fox TV társaság és a Big 12 megállapodott egymással a konferencia közvetítési jogairól. A 13 éves szerződés évente 90 millió dollárt juttat a konferenciának, így a szerződés összértéke 1,17 milliárd dollár. 2016-ig továbbra is az ESPN/ABC lesz a Big12 elsődleges jogainak tulajdonosa. A Fox a megállapodás értelmében az FX, az FSN és az Fox College Sports csatornákon közvetít majd, illetve ki is adhatják más társaságoknak a mérkőzéseket. Főbb részletek:
-Minimum 40 futballmeccset közvetíthetnek évente, ebből joguk van három hétközi összecsapásra is.
-További minimum 40 mérkőzésre van joguk más sportokból, amelyben benne foglaltatik 25 női kosárlabda mérkőzés.
-Bajnoki döntőket közvetíthetnek minden sportágban, kivéve férfi kosárlabdában, ahol az ESPN a jogtulajdonos.


Egyéb college hírek:
-A Meineke Car Care Centers lett a Texas Bowl névadó szponzora. A vállalkozás három éves szerződést írt alá a bowl vezetőségével.
-Néhány héttel ezelőtt nyilvánosságra hozta négy volt Auburn játékos, hogy az egyetem fizetett nekik college pályafutásuk alatt. Az NCAA elkezdett vizsgálódni az ügyben.
-A Nike megtervezte az Arizona State és a Washington State egyetem csapatainak új arculatát. Az új logók és mezek megtekinthetőek a Nike blogjában
(Arizona State, Washington State). Illetve íme egy videó is a Sun Devilsről:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése