2011. április 11., hétfő

Egyeztetések, Kroenke és az Arsenal, merchandising, az adidas és a draft

Több forrás szerint Susan Nelson bírónő a pénteki konferenciahívás alkalmával azt mondta az NFL-nek és a játékosoknak, hogy bíróságilag kikényszerített mediációra kötelezi őket. Nelson az értesülések szerint még nem határozott az egyeztetések helyszínéről, arról a hét elején tájékoztatja majd a feleket, és a folyamat a hét második felében be is indulhat. DeMaurice Smith játékosoldali belépése után az NFL is lépett, és kinevezte ügyvédjének Robert M. Coopert, aki David Boies cégének a Boies, Schiller & Flexner LLP-nek a beosztottja. Cooper fő szakterülete a sportjog és a trösztellenes jog.

Az AP információi szerint Stanley Kroenke, a St. Louis Rams tulajdonosa arra készül, hogy döntő részesedést szerezzen a londoni Arsenal FC-ben. Kroenke eddig is birtokolta a klub 30 %-át, de ezt az AP szerint 62 %-osra akarja növelni, ezzel pedig átvehetné a Premier League csapat irányítását. Kroenke elég jelentős sportcsapat "állománnyal" rendelkezik, mint ismeretes, az NFL tulajdonosi szabályozása miatt azonban el kell adnia ezeknek a jelentős részét. Úgy döntött a Rams tavalyi megvásárlásakor, hogy a fiának adja el a Colorado Avalanchet (NHL) és a Denver Nuggetset (NBA). Ennek oka, hogy egy NFL franchise tulajdonosa csak az NFL csapat piacán működő, más sportágban szereplő major ligás csapatot birtokolhat. Illetve olyan együttest vásárolhat meg még pluszban, amely olyan piacon működik, ahol nem működik NFL franchise. Kroenke sportklub "portfóliójának" továbbra is tagja az Arsenal mellett saját néven a Colorado Rapids (MLS) és a Colorado Mammoth (NLL), amelyek nem tartoznak a szorosan vett major ligák klubjai közé.
Ha már ezt a speciális NFL tulajdonosokra vonatkozó szabályt említettem, tekintsük át a többit is:

-minden olyan szituációt, amikor egy új tulajdonos lépne be egy csapathoz, megszavaztatnak, és ha 10/12-es arányban (83 %) nem szavazza meg a többi tulajdonos, akkor a tulajdonos nem adhatja el a részesedését az új befektetőnek,
-minimum 30 %-ot birtokolnia kell a többségi tulajdonosnak, ebből 2009 óta 10 % a saját részesedés minimális mértéke, de ebben az esetben 20 %-nak kell lennie a családi részesedés mértékének (ennek esetleges jövőbeli megváltoztatásáról már írtam korábban),
-tilos a corporate ownership, egyetlen csapat sem lehet vállalatok kezében (egyetlen kivétel volt, amikor a 49erst 1986-ban Eddie DeBartolo "átjátszotta" a cégének, de ezt az állapotot végül meg kellett szüntetni, és meg is büntették DeBartolot),

-tilos a public ownership, kivéve a Green Bay Packerst, amely az 1970-es szabályok lefektetése előtt kezdte meg működését olyan formában.


Vártam a napokban, hogy az NFL merchandising adatai nyilvánosságra kerüljenek, hiszen lezárult a március 31-ig tartó üzleti év, de egyelőre semmi információ nem érkezett az NFL Shoptól, amely lehet, ezúttal a lockout miatt nem is szándékozik éves kimutatást publikálni. Így úgy döntöttem, nézzük át az előző üzleti év, illetve a tavaly április 1-től január 2-ig tartó háromnegyed év adatait.
A 2009 áprilisától 2010 márciusáig tartó üzleti évben a 2010 februárjában története első Super Bowlját nyerő New Orleans Saints értékesítette a legtöbb jelképeivel ellátott terméket az NFL Shop publikációja szerint. A játékosok mezeladása terén is jól szerepeltek, hiszen Drew Brees és Reggie Bush is a top 10-be került. A mezeladásokat tekintve a Vikingsba szerződött Brett Favre állt az élen.

A top 10-es csapatlista (2009.04-2010.03.):

1.
New Orleans Saints
2. Pittsburgh Steelers

3. Dallas Cowboys

4. Minnesota Vikings

5. Indianapolis Colts

6. New York Giants

7. New England Patriots

8. Chicago Bears

9. Philadelphia Eagles

10. Denver Broncos

A top 15-ös mezeladási lista (2009.04-2010.03.):

1. Brett Favre (QB, MIN)

2. Drew Brees (QB, NO)
3. Peyton Manning (QB, IND)
4. Troy Polamalu (S, PIT)

5. Adrian Peterson (RB, MIN)

6. Tony Romo (QB, DAL)

7.
Tom Brady (QB, NE)
8. Eli Manning (QB, NYG)
9. Jason Witten (TE, DAL)

10. Reggie Bush (RB, NO)

11. Ben Roethlisberger (QB, PIT)

12. Aaron Rodgers (QB, GB)
13. Mark Sanchez (QB, NYJ)

14. Larry Fitzgerald (WR, ARI)
15. DeSean Jackson (WR, PHI)


A 2010-es alapszakasz folyamán viszont már nem a címvédő Saints, hanem a Steelers zárt az első helyen. A játékosoknál egy védő, Troy Polamalu volt az első, ilyenre nem volt példa a 2006-os idény óta, amikor Brian Urlacher vezette a mezeladások listáját. Érdekesség, hogy a közzétett top 12-es listán Polamalun kívül csak DeSean Jackson az a játékos, aki nem irányító. Michael Vick ezen a téren is tarolt, akárcsak Tim Tebow, aki megelőzte Peyton Manninget és Tom Bradyt is, mi több, Tebow a szezon felénél kiadott listán még első volt! Valószínűsítem, hogy Aaron Rodgers a hetedik helyről az utolsó negyedévben a csúcsra, vagy legalább a top 3-ba lépett előre.

A top 10-es csapatlista (2010.04-2010.12.):
1.
Pittsburgh Steelers
2.
Dallas Cowboys
3. New Orleans Saints
4. Philadelphia Eagles
5. New England Patriots
6. Chicago Bears

7. New York Giants
8. Green Bay Packers
9. Indianapolis Colts
10. New York Jets


A top 12-es mezeladási lista (2010.04-2010.12.):

1. Troy Polamalu (S, PIT)
2. Drew Brees (QB, NO)
3. Tim Tebow (QB, DEN)
4.
Peyton Manning (QB, IND)
5. Tom Brady (QB, NE)
6.
Michael Vick (QB, PHI)
7.
Aaron Rodgers (QB, GB)
8. Eli Manning (QB, NYG)
9. DeSean Jackson (WR, PHI)
10.
Mark Sanchez (QB, NYJ)
11. Tony Romo (QB, DAL)
12. Brett Favre (QB, MIN)

Az Under Armour szponzori szerződéseiről már beszámoltam korábban, most az adidast említjük meg. A cég legújabb, többek között David Beckhamet, Lionel Messit, Katy Perryt, Derrick Roset felvonultató globális kampánya mellett az NFL-re is fókuszál. Nem olyan ismeretlen számukra az NFL világa, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen az adidas mellett a Reebok, az NFL hivatalos mezszponzora is az Adidas AG tulajdonában van 2005 augusztusa óta. Az adidas márka azonban még csak pár éve kezd az NFL piacra betörni, és ennek szellemében szerződést is kötöttek öt leendő újonccal. Prince Amukamara (CB, Nebraska), Kyle Rudolph (TE, Notre Dame), Titus Young (WR, Boies State), DeMarco Murray (RB, Oklahoma) és Jerrel Jernigan (WR, Troy) fog adidas cipőket viselni profi pályafutása során. Ők csatlakoznak az adidas eddigi öt fős kontingenséhez, Mario Williamshez (DE, HOU), Reggie Bushhoz (RB, NO), Lawrence Timmonshoz (LB, PIT), CJ Spillerhez (RB, BUF) és Eric Berryhez (S, KC).

Az NFL időközben hivatalosan is meghirdette a 2011-es draft programját. Aki szeretne ott lenni New Yorkban a drafton április 28. és 30. között, annak 475 dollárjába kerül majd az esemény. Amellett, hogy testközelből nézheti meg a látogató a csapatok választásait, egyéb szolgáltatásokat is kap, amit a TV-n keresztül nem érhet el. Külön beszélgetésen vehet részt draft szakértőkkel, fotót készíthet a kedvenc csapatának képviselőivel, bejárhatja a draft prezentáció és az NFL Network színpadjait, a 2011-es draftra készült egyedi kitűzőket és sapkát kap, valamint a Radio City Music Hallban felhasználható kuponok, ingyenes new yorki tömegközlekedést biztosító MTA Metrocard, és 25 dolláros NFL Shop ajándékutalvány is megilleti. Sőt, kedvezményes jegyet is kaphat a Vince Lombardinak emléket állító musicalre, amit egyik este megtekinthet a Broadwayn.

Akinek nincs ennyi pénze, annak is van egy "nagyszerű" programajánlatunk. A Minnesota Vikings beomlott stadionját, az éppen felújítás alatt levő Metrodome-ot ugyanis már 4 dollárért meg lehet látogatni szerdánként, csütörtökönként és szombatonként egészen novemberig. Az első 2.000 látogató még a tető darabjait is hazaviheti. Mi mindenből tudnak üzletet csinálni a kreatív amerikaiak...

Ha már téma volt itt, és az előző bejegyzésekben is a Vikings a jelenlegi és leendő (?) stadionja révén, érdemes kicsit kitekintenünk a san diegoi helyzetre is, ahol - ahogy erről már beszámoltunk - az elmúlt hónapban találkozott egymással Jerry Sanders polgármester és Dean Spanos tulajdonos. Azóta azonban semmi érdemleges előrelépés nem történt. A polgármester és a stadion ügyekben illetékes Chargers alkalmazott, Mark Fabiani is kijelentette azonban, hogy a San Diegoban maradás a prioritás. Nagyon nehéz lesz azonban nemet mondani a los angelesi csábításra, ahol nagy előrelépések vannak, elkelt a névhasználati jog és már a kivitelező is megvan. San Diegonak nagyon gyorsan el kellene kezdenie a lépéseket, ha nem akarja, hogy megszülessen a Los Angeles Chargers. Ahogy a combine alatt is pletykálták, jelenleg annak van a legnagyobb esélye, hogy a Chargers lesz az a csapat, amely LA-be költözik. Spanoséknak 2020-ig szól a bérleti szerződése a Qualcomm Stadiummal, de bármely évben kivásárolhatják a fennmaradó időszakot.

A Lions bejelentette, hogy bár eddig nem voltak a lockout kapcsán elvonások, szabadságoltatások, az első hónap lejártát követően már lépéseket terveznek. Elsősorban a felsővezetés lesz soros. Tim Lewand, a csapat elnöke közölte, hogy a Ford család a Ford Motor Co. esetében is hasonló lépéseket tett a gazdasági válság következtében 2009-ben és 2010-ben. Annak idején a Lions tulajdonosának, William Clay Fordnak az autógyártó cégtől származó fizetése 30 %-kal csökkent. A tervek szerint alacsonyabb szinten nem lesznek tapasztalhatóak megvonások.

Terrell Suggs, a Ravens OLB-je nem panaszkodik, jól eltölti a lockout miatt felszabadult idejét. Vásárolt magának egy kis filmgyártással foglalkozó marylandi vállalkozást (Team Sizzle Worldwide), amelynek elnöke és CEO-ja is jelenleg. Suggs reggel letudja napi workoutjait, majd egész nap a filmekkel foglalkozik. Nem meglepő választás, hiszen eddig is rendszeresen ő látta el néznivalóval baltimore-i csapattársait és családja egészét áthatja a filmek szeretete. A cég elsősorban rövidfilmek gyártásával foglalkozik. Lehet, hogy az Oscar díjas Philly tulajdonosnak, Jeffrey Lurienak hamarosan NFL-hez köthető riválisa lesz a rövidfilmek "piacán"?!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése