2011. április 15., péntek

Az első napon túl; Erin, a Reebok és az ESPN

Túl vagyunk a bírósági mediáció első napján. Nem sok információ szivárgott ki az egyeztetésekről, de azok szerint elsősorban azzal ment el az idő, hogy Arthur Boylan felügyelete alatt a felek megtalálják a normális hangnemet, a korábbi személyes sértődéseket, problémákat valahogy elsimítsák, és konstruktív egyeztetésekre alkalmas közeget teremtsenek. 9 és fél órán át voltak bent a teremben a tulajdonosok, kicsit tovább az Eller csapat, DeMaurice Smithék pedig 10 órát. Az Eller-féle perben ügyvédként közreműködő Michael Hausfeld mikor kijött, utalt arra, hogy Boylan addig akarja fenntartani a mediációt, amíg úgy érzi, van értelme. A tulajdonosok közül a második napon is a Kraft, Rooney, Hunt, Richardson négyes jelent meg, és úgy tűnik, John Mara (NYG), aki a legaktívabb tulajdonos volt az előző mediáció alkalmával, még hetekig nem fog ráérni arra, hogy befáradjon a bíróságra. Pontosabban, most is ott van, csak a manhattani szövetségi bíróságon, ahol egy nemzetközi drogkereskedőkkel kapcsolatos perben esküdtszéki tag. Próbált mindennel érvelni (hamarosan elérkező draft, főtárgyalói szerep a tulajdonosok bizottságában), hogy ne kelljen beülnie, de a bírót ez nem hatotta meg. Az eredetileg csak tartalék Mara a tegnapi nap folyamán lépett előre a tényleges esküdtek közé.

Januárban nagy visszhangot kapott az ESPN TV társaság riporterének, Erin Andrewsnak a Reebokkal kötött megállapodása, amelynek értelmében Andrews a Reebok Zigtech vonalának egyik arca lett. Eléggé neves társaságba lépett be ezzel a riporter, hiszen Peyton és Eli Manninghez, Sidney Crosbyhoz, Chad Ochocincohoz és John Wallhoz csatlakozott. Andrews pár év alatt a college foci közvetítések kultikus ikonja lett, amely hosszútávon ahhoz vezetett, hogy a népszerű beharangozó műsor, a College Gameday szereplőjévé is vált. Sporton kívüli népszerűségét elsősorban a Dancing With the Starsban nyújtott produkciójának és a Peyton Manninget és Justin Timberlake-et is szerepeltető Sony reklámoknak köszönheti. Erin szerződését sokan már januárban is negatívan fogadták, aztán szépen, lassan kiderült, hogy több TV-s személyiség is kap sportszergyártó cégektől, elsősorban a Niketól kisebb-nagyobb juttatásokat, elsősorban promóciókon való megjelenésért és prezentációért. Azért került most ismét a figyelem középpontjába a megállapodás, mert az ESPN új szabályozása szerint a hasonló szerződésekre a továbbiakban nincs lehetőség, és Andrews sem hosszabbíthatja azt meg, amint lejárt a megállapodás. Nem mindenkire vonatkozik azonban ez a kitétel, aki csak stúdiózik, az könnyedén kijátszhatja a szabályt, de Andrews az oldalvonal melletti riporterkedés miatt ezt nem teheti meg.



Ha már a médiáknál járunk, barangoljunk még egy kicsit az ESPN és az NFL Network háza táján. Az ESPN-nél az új szabályozások mellett más területen is viharok kezdenek kibontakozni. A két hetente megjelenő ESPN The Magazine új főszerkesztőt kapott, aki nem lett más, mint az eddig a csatorna pókerért felelős riportere, bloggere. Ennek okán a magazin megjelentetéséért felelős személyzet fele azzal fenyeget, hogy elhagyják az ESPN-t. A csatorna emellett kétségbeesetten próbál tenni azért, hogy visszanyerje korábbi nézőit az NFL drafttal kapcsolatosan. Az ESPN közvetítéseinek nézőszáma fokozatosan csökken amiatt, mert nem tudnak versenyre kelni az NFL Networkkel, amelynek közvetítései évről évre vonják el a célközönség egyre nagyobb részét. A nézőáramlás elsősorban Rich Eisennek és Mike Mayocknak köszönhető, akik jobb közvetítést produkálnak, mint Mel Kiperék az ESPN-en. Ennek érdekében kicsit átalakították a rendszert, az első két napon a stúdióban csak Chris Berman, Mel Kiper és Jon Gruden szerepel majd, és mellettük feltűnik majd Adam Schefter és Chris Mortensen, mint helyszíni riporter. Érdekesség, hogy Todd McShay csak a harmadik napon kap szerepet. Érzésem szerint ez a változtatás sem hozza magával az NFL Network térnyerésének lassulását, vagy a folyamat megfordulását. Egyszerűen ma már Berman és Kiper nem annyira eladható, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt.
Az NFL Network pedig a csütörtök esti NFL meccsek közvetítésein szeretne javítani. Ennek első lépéseként az SI szerint elküldték Joe Theismant és Matt Millent és a korábban említett Mayock több szerepet kap majd a közvetítések alatt helyükön. Elképzelhető az is, hogy a kommentátor Bob Papa is távozik, és helyére Amerika legkedveltebb sportriportere, Gus Johnson érkezhet.


Hírek máshonnan:
-A draft előtt három héttel az ügynökét, Rocky Arceneauxt elbocsátó Alabama RB, Mark Ingram végül a Reggie Busht is képviselő Joel Segalhoz írt alá.

-Roger Goodell az elmúlt napokban amellett, hogy a mediáción tartózkodik, több konferenciahívást bonyolított le a csapatok bérteleseivel. Hogy ez használ-e valamit, nem lehet tudni, egy új CBA-nak talán jobban örülnének a fanok, mint a komisszárral való csevegésnek.

-JaMarcus Russell pályafutása ismét fordulatot vett, ezúttal az történt, hogy kirúgta az erőnléti edzője. Nem írtam el, John Lucas, akinek Russell fizetett azért, hogy helyreállítsa pályafutását, edzésterveket dolgozzon ki, segítse fizikális állapotának javulását, megelégelte a QB viselkedését, és megmondta, nem kér a pénzéből a továbbiakban. Ez az eset talán végleg pontot tesz Russell pályafutására.

-Mióta elkezdődött a lockout, tíz játékost tartóztattak le valamilyen bűncselekmény elkövetése miatt. Első idei CBA cikkemben írtam arról, hogy megszaporodhatnak az ilyen esetek munkaszünet esetén, úgyhogy várhatóan a szám gyorsan bővülni fog... A "bűnös tízes": Chris Cook (CB, MIN), Mario Henderson (OT, OAK), Bryan McCann (CB, DAL), Johnny Jolly (DE, GB), Jason Peters (OT, PHI), Aqib Talib (CB, TB), Laurence Maroney (RB, DEN), Louis Murphy (WR, OAK), Mike Vrabel (LB, KC), Kenny Britt (WR, TEN).

-A Vikings stadionjának pénzügyi terve valószínűleg április 26-áig nem kerül a döntéshozók asztalára, így ismét az fenyeget, hogy nem sikerül kellőképpen megvitatni a tervezetet. Szakértők szerint hiba volt eddig várni, mert május 23-áig van csak lehetőség a terv elfogadására, a kevesebb mint egy hónap pedig nem tűnik elégnek egy ilyen döntés meghozásához. Eközben Zygi Wilf tulajdonos bejelentette, hogy a minneapolisi bírósági mediáció helyett valószínűleg többet látják majd a helyi törvényhozás épületeiben, igyekszik nyomást gyakorolni, lobbizni, a felmerülő problémákra (pl. helyi partner kérdése, egyéb pontok tisztázása) minél hamarabb választ adni. Wilf interjúja folyamán cáfolta azt is, hogy megfordult volna a fejében a Vikings eladása, teljes erővel az új minneapolisi stadionért lobbizik, másra nem is gondol jelenleg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése