2011. március 13., vasárnap

Hétvégi lockout hírek, tulajdonosok a Forbes listáján

A Jets bejelentette, hogy a terveknek megfelelően megkezdődtek a fizetés nélküli szabadságolások, illetve a 25 %-os fizetéscsökkentések az alkalmazottak körében. A Packersnél szintén meglépték utóbbit, de a jelek szerint leginkább a felsővezetés béreit érinti a megszorítás. Roger Goodell és Jeff Pash a hónapokkal ezelőtt bejelentetteknek megfelelően, összesen körülbelül 15 millió dolláros éves keresetüket 2 dollárra mérsékelték, 1 dollárt keres Goodell és Pash is. Az egy másik kérdés, hogy ez pontosan ennyivel több, mint amit a játékosok kereshetnek idén kollektíven, ha nem jár sikerrel a játékosok által benyújtott végzés kérelme.

A Carolina Panthers egyik edzője közölte ügynökével, hogy azt az utasítást kapta Jerry Richardsontól, hogy semmilyen okból ne beszéljen a csapat pillanatnyilag lockout miatt nem alkalmazott játékosaival. Ha erre sor kerül, akkor akár el is bocsáthatják emiatt az alkalmazottakat.
Igaz, legalább megszorításokról nem döntött a keményvonalas tulajdonos.

Tom Lewand a Detroit Lions elnöke a bérleteseknek kiküldött levelében érdekes módon egyetlen szóval sem utalt arra, hogy az NFLPA vagy az NFL felelős lenne a kialakult szituációért. Pozitívum olvasni egy olyan levelet végre, amiben nincs egymásra való mutogatás.


Hogyha a vita egészen a training campekig húzódik, és azok is elmaradnának, annak szintén jelentős hatása lenne az adott terület gazdaságára. A New York Jets például külső helyszínen bonyolítja le campjét rendszeresen és átlagosan 40.000 látogatójuk van, ami 4-5 millió dollár elköltését hozza magával a régióban.


Mike Brown, a Cincinnati Bengals tulajdonosa kiosztotta a játékosokat, mert szerinte csak a pénz érdekli őket, azért fajult el eddig a vita. A kérdés csak az, hogy őt mi érdekli?

Pete Kendall, a Jets és Skins visszavonult guardja, aki ott volt a mediációk többségén, hazugnak nevezte a tulajdonosokat, mert a kiszivárogtatott utolsó ajánlatuk szerinte nem felel meg a valóságnak.


Pat Bowlen, a Broncos tulajdonosa és Joe Ellis CEO bejelentette, hogy ők bizony megmutatnák a Broncos beszámolóit, ha úgy dönt a többi csapat is. Fel is ajánlották még ezt a többi tulajdonosnak DeMaurice Smith ultimátumakor, de nagyon sokan a beszámolók visszatartása mellett álltak.


A Brady vs. NFL eredetileg Richard H. Kyle elé került be, de ő lemondott az ügyről (1992-ben az NFLPA oldalán működött közre az akkori foglalkoztatója a CBA vitában), majd az átkerült Patrick J. Schiltzhez, de várhatóan nem marad a 2005 óta pozícióban levő bíró kezében. Hétfőn lesz végleges döntés, és mindenki David Dotyt várja, mivel ő a legrutinosabb a CBA ügyekben. Először várhatóan még a végzés kerül megtárgyalásra a TV ügyben, majd a végzés ügye a lockout megállítása kapcsán, aztán a trösztellenes per. Érdekesség, hogy kiderült az, hogy az NFLPA által beadott lockout megállítására vonatkozó végzés indítványát az a Barbara P. Berens írta alá az NFLPA részéről, aki korábban David Doty alatt dolgozott.


Az NFLPA nyilvánosságra hozott pár levelet, amelyeket az NFL-nek írtak.

A pénzügyi információkról: 2010.06.07 Jeff Pash, 2010.07.08. Jeff Pash, 2010.10.27. Jeff Pash
A TV-s szerződésekről: 2009.09.06. Jeff Pash, 2010.05.18. Jeff Pash
A játékosok egészségének, épségének és biztonságának védelméről: 2010.12.15. Dennis Curran

A Forbes magazin a lockout érvénybe lépésének napján tette közzé legújabb dollármilliárdosokról szóló írását, furcsa egybeesés ez. A világ 1210 milliárdosa között megtalálható 16 NFL franchise tulajdonos is. Igazán előkelő pozícióban "csak" Paul Allen, a Seahawks tulajdonosa található, aki azonban vagyonának nagy részét a Microsoftnak köszönhetően szerezte. A listán szereplő tulajdonosok:


57. Paul Allen (Seattle Seahawks) 13 milliárd dollár

362. Stephen Ross (Miami Dolphins) 3,1 milliárd dollár

440. Malcolm Glazer és családja (Tampa Bay Buccaneers) 2,6 milliárd dollár

440. Stanley Kroenke (St. Louis Rams) 2,6 milliárd dollár
595. Jerry Jones (Dallas Cowboys) 2 milliárd dollár

833. Robert Kraft (New England Patriots) 1,5 milliárd dollár

833. Stephen Biscotti (Baltimore Ravens) 1,5 milliárd dollár

879. Robert McNair (Houston Texans) 1,4 milliárd dollár

879. Jim Irsay (Indianapolis Colts) 1,4 milliárd dollár

938. Arthur Blank (Atlanta Falcons) 1,3 milliárd dollár
993. William Clay Ford (Detroit Lions) 1,2 milliár dollár

1057. Alex Spanos és családja (San Diego Chargers) 1,1 milliárd dollár

1057. Dan Snyder (Washington Redskins) 1,1 milliárd dollár

1057. Kenneth Adams (Tennessee Titans) 1,1 milliárd dollár

1140. Jeffrey Lurie (Philadelphia Eagles) 1 milliárd dollár

1140. Tom Benson (New Orleans Saints) 1 milliárd dollár


A teljes lista megtekinthető a következő linken:
http://www.forbes.com/wealth/billionaires

A listáról jutott eszembe egy érdekesség, amiről a blogban még nem számoltunk be. Jeffrey Lurie executive producere volt az idén Oscar díjat kapó Inside Job dokumentumfilmnek, a Super Bowl viszont még mindig hiányzik a Hollywood világába 13 évnyi szünet után 2009-ben visszatérő Eagles tulajdonos gyűjteményéből. Ki gondolta volna, hogy hamarabb fog Oscar díjat nyerni?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése