2011. március 9., szerda

Az eddigi leghosszabb egyeztetésen túl

Kilenc és fél órán át tartottak az egyeztetések az FMCS székházában Washingtonban, a résztvevők még ebédre sem hagyták el az épületet. A tulajdonosok oldalán csatlakozott a tárgyalásokhoz a Kansas City Chiefs részéről Clark Hunt, így John Mara (NYG) mellett újabb képviselőjük tette tiszteletét. Mellettük Bruce Allen, a Skins GM-je, és Rich McKay, az NFL versenybizottságának új elnöke is megjelent a találkozón, a szokásos arcok, Goodell, Pash és Batterman mellett. A játékosok képviselőinek száma is bővült, méghozzá 11 fősre (DeMaurice Smith, Kevin Mawae, Domonique Foxworth, Jeff Saturday, Charlie Batch, Sean Morey, Tony Richardson, Mike Vrabel, Jay Feely, Pete Kendall, Cornelius Bennett). Nem volt jelen Jeff Kessler ügyvéd, de már megérkezett Washingtonba.

A délután nyilvánosságra hozott hírek arról szóltak, hogy egy újabb hosszabbítás még mindenképpen szükséges lehet a megegyezéshez, majd a későbbiek folyamán az NFLPA nagy bejelentést tett. Kineveztek egy nemzetközi befektetési bankot arra a feladatra, hogy segítsenek nekik jobban átlátni azt, hogy a rendelkezésükre bocsátott pénzügyi kimutatásokból milyen következtetést tudnak levonni a csapatok helyzetére vonatkozóan. Ennek az információnak a hiányára panaszkodnak a játékosok az egyeztetések kezdete óta. George Attalah, az NFLPA szóvivője közölte, hogy nem nevezheti meg a nemzetközi befektetési bankot, mert titoktartási nyilatkozatot írtak alá velük. A hírek megjelenésekor kisebb félreértés támadt a bank neve körül, amely később egy jó viccé alakult át. Scott Fujita ugyanis nem azt közölte a hivatalos bejelentés előtt, hogy EGY nemzetközi befektetési bankkal egyeztek meg, hanem A nemzetközi befektetési bankkal. Utóbbi egy bahreini cég, amelynek még a profiljában is az szerepel, hogy iszlám befektetési bankról van szó. Gondoljunk csak bele ebbe korunk Amerikájának szemével, még hogy egy iszlám cég auditálja az NFL tulajdonosok kimutatásait...
Az este folyamán aztán kiderült, hogy az NFL felajánlotta az NFLPA-nek a 32 csapatra vonatkozó profitot szemléltető kimutatásokat, de abból az NFLPA nem tudott számottevő következtetést levonni, ennél teljesebb beszámolókra lenne szükségük. Az eset komoly vitához vezetett, így George Cohennek nagy munkát kell majd abba beleölnie, hogy újra békéssé váljanak a tárgyalások. Úgy tűnik, a szükséges adatokat a szakszervezet csakis bírósági úton tudja majd megszerezni.

Andrew Brandt érdekes megközelítéssel állt elő a jelenlegi CBA vitáról. Szerinte úgy is tekinthető a szituáció, hogy a kockázatvállalás mértékének csökkentése a cél mindkét oldalon. A tulajdonosok csökkenteni akarják a működési kockázatot. Mégpedig azáltal, hogy a szétosztásra kerülő bevételekből már lecsípett 1 milliárd dollár felett még további hozzájárulásra bírnák rá a játékosokat. A másik oldalon sokáig csak "kapust" játszott az NFLPA, és próbálta védeni a 2006-os CBA eredményeit. Az egyre több rossz hír ex-játékosok egészségügyi állapotával, halálával, öngyilkosságával kapcsolatban azonban megváltoztatta ezt. A egészségügyi és biztonsági kockázat fő téma lett. Dave Duerson, a Bears korábbi Super Bowl győztes safetyjének öngyilkossága különösen megrázó volt. Duerson nem volt akárki NFLPA szemmel sem, csapatreprezentáns volt, szakszervezeti aktivista, aki az egyik felperese volt az 1993-as White vs. NFL pernek, amely ahhoz vezetett, hogy a játékosok kiharcolták a ma is ismert free agency alapjait.
A játékosok azt szeretnék, hogyha az említett szempontok terén előrelépés lenne, többek között: csökkenne az offseasonben a kontaktus, több rosterhely lenne, karriert követően 5 éven túl is járna ingyenes egészségügyi ellátás, sisakok és felszerelések fejlesztésére alapot hoznának létre, új kötelező védőfelszerelések kerülnének bevezetésre, kötelező teszteknek vetnék alá a játékosok agyát szezonon kívül és közben is, és az 1993 előtt visszavonultakat is segítenék anyagilag.

A CBA vita megoldása Brandt szerint nem más, mint a kétoldali rizikó mértékének együttes csökkentése.

Kay Bailey Hutchinson, a Jay Rockefeller nevével fémjelzett szenátusi bizottság republikánus tagja levelében kifejezte örömét azzal kapcsolatban, hogy a mediáció folytatódott, mert szerinte ezzel megtalálták a legmegfelelőbb egyeztetési formát a felek. Szerinte nem lenne hasznos bevonni az egyeztetésekbe a Kongresszust, a mediátor a tökéletes személy a viták megfelelő mederben történő lebonyolítására.

Mike Freeman arról írt a CBSSportson, hogy mennyire átalakult a világ DeMaurice Smith alatt az NFLPA-n belül. Kapcsolódik ez a történet a tegnapi MMQB-ben tárgyalt Upshaw-Smith összehasonlításhoz. Régebben az unió tagjai általában kickerek voltak, nickelbackek, csere falemberek, az igazán nagy sztárok nem vállaltak ilyen szerepet. Általános gyakorlat volt a tulajdonosok részéről, hogy egy-egy ilyen "tucatjátékos" elbocsátásával zavart okoztak a szakszervezet működésében. Smith ezzel szemben minél több sztárt látott volna szívesen csapata reprezentánsaként vagy a bizottságban, és próbálta nekik is eladni azt, ami rájuk kevésbé, de a többi játékosra igencsak hathat. Visszavonult játékosokat is bevont, és helyet adott nekik a tárgyalóasztaloknál. A sztárok és régi nagyok beállása a sorba vezetett az unió megerősödéséhez és egységesedéséhez. Az igazi teszt azonban még hátra van, akkor derülhet csak ki ennek az összhangnak az ereje Freeman szerint, amikor a játékosok fizetéseik elmaradása miatt szorult helyzetbe kerülnek.

A 2012-es, Indianapolisban megrendezendő Super Bowl is a lockout áldozatául eshet. A mérkőzés elmaradása a Ball State egyetem professzora, Michael Hines szerint 200 millió dolláros veszteséget okozhat a városnak.
Mark Miles, a szervezőbizottság elnöke összesen 400 millió dollárnyi bevételt prognosztizált az eseményre, ha minden a lehető legjobban sül el.


Az ESPN írása a UFL lehetséges lockoutból való profitálásáról pár érdekes adatot tartalmazott. Újdonságot az eddig taglaltakkal szemben nem nagyon említ a cikk, de érdemes pár számot kiemelnünk. A liga 2009-ben 32, 2010-ben 50 millió dolláros mínusszal zárt, ami még annyira nem is sok, ha azt figyelembe vesszük, hogy nincs komoly TV-s szerződésük. Kiderült az, hogy a Versus és HDNet számára ők fizettek a közvetítésekért, és nem fordítva. Kicsit túlzónak érzem ezt a tételt, nehéz elhinni... A befektetők eddig 115 millió dollárt tettek bele a ligába, és az eredetileg kitűzött 150.000 dolláros NFL transzfer díjat is le kellett vinni 25.000 dollárra. Ennyit fizet a ligának az NFL csapat egy játékos átvétele után. Eddig több, mint 100 játékos igazolt az NFL-be a UFL-ből, igaz, szinte mindannyian kiegészítő szerepkörben játszanak/játszottak.

Nem lockouttal kapcsolatos hírek:
-Az AEG egy hónappal azután, hogy értékesítette a még nem létező los angelesi stadion névhasználati jogait, meggyőzte a város fejlesztési bizottságát, hogy egy mindenre kiterjedő felmérést készítsen el a stadion várható gazdasági hatásairól, és a folyamatba vonják be a város és vonzáskörzetének népességét is. Az AEG workshopokat is tartana az érdeklődőknek, nem csupán azt szeretné, ha elkészülne egy száraz jelentés, ami elsikkad az iktatott iratok között.

-Jerry Sanders, San Diego polgármestere hétfőn találkozott Dean Spanos-szal, a Chargers tulajdonosával, hogy megvitassák a csapat új stadionjának tervét. Évek óta próbálkozik a Chargers az új stadion felvetésével, és a Los Angelesben beindult folyamat nekik dolgozik, hiszen használhatják a tárgyalások során, mint lehetséges költözési helyszínt.

-Tiki Barber, a korábbi kitűnő RB bejelentette, hogy 36 évesen visszatér az NFL-be. A játékos 2006-ban vonult vissza váratlanul, sokak szerint korán. Barbernek anyagi gondjai vannak, miután válása és volt feleségével vívott bírósági harcai jelentősen megvékonyították pénztárcáját. Az egykori RB az NBC-nél kapott kommentátori munkája során ismerkedett meg 23 éves új barátnőjével, aki gyakornokként a TV társaságnál dolgozott. Ez lett a házasság felbomlásának oka, és Barber emiatt munkáját is elveszítette, pedig annak idején 300.000 dollárról szóló szerződést írt alá a csatornával. 2006-ban egyetlen klubja, a Giants játékosa volt, és két év volt hátra a szerződéséből, amelyek alatt összesen 9,3 millió dollárt kereshetett volna, amit veszni hagyott. A Giants továbbra is birtokolja jogait, de azokról le fog mondani, nem tervezi foglalkoztatni Tikit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése