2011. február 12., szombat

A USC értékesítené marketing és média jogait

A bevezetőben ugyan említésre került, hogy néha egy-egy érdekesség miatt az NCAA-be is betekintünk az alapvetően profi futball kérdéseivel foglalkozó blogban, de eddig kevés szó esett az amatőr világról. Ezúttal azért merülünk el egy kicsit benne, mert érdekes témáról van szó, mégpedig az egyetemek marketing és média jogairól. A legtöbb amerikai college, már élt azzal a lehetőséggel, hogy speciálisan ezen a téren tevékenykedő cégek kezébe helyezte a jogokat, akik képesek lehetnek maximalizálni lehetőségeiket. Klasszikus példa a University of Texas, amely januárban sporttörténeti megállapodást kötött az ESPN-nel egy saját TV indításáról. Ehhez azonban elengedhetetlen volt első lépésben szerződést kötni az IMG College szervezettel az outsourcingról, amely évi 10 millió dollárt fizet az egyetem marketing és média jogaiért. Az IMG hatalmas lehetőséget látott az egyetemben, és később ők hozták tető alá a 20 évre szóló 300 millió dolláros szerződést az ESPN-nel a Longhorns Network elindításáról. A Texas egyetem az évi 10 millió mellett további évi 15 millió dollárral gazdagodik a megegyezésnek köszönhetően, és emellett azt is sikerült kiharcolni, hogy az ESPN komolyan gondolja a projektet. 400 millió dollárt garantáltan szánnak a produkciós munkálatokra!

A régimódi egyetemek maradtak meg csak annál, hogy házon belül végezzék marketing tevékenységüket, ők maguk tárgyalnak szponzorokkal, médiákkal. Közülük a legjelentősebb egyetem a University of Southern California, de például a Michigan State, Illinois, West Virginia és North Carolina State is ebbe a csoportba tartozik. A USC azonban már keresi a lehetőséget arra, hogy kiszervezze jogait. Nagyon sokat jelentett az, hogy Pat Haden váltotta tavaly Mike Garrettet athletic director poszton. Garrett nagyon az outsourcing ellen volt, mert szerinte kellemes előny az, hogy ők dönthetik el, ki lesz a partnerük, nem pedig egy olyan cég, amely képes adott esetben akár a tradícióktól is eltekintve üzletfelet találni, csak azért, hogy profitját növelje. Az új rezsim azonban nem ennyire maradi, megpróbálja a lehetőségeket felmérni és nyitottabb a kiszervezésre is.

Az egyetem, mivel privát intézmény, nem köteles publikálni beszámolóit, így csak becsülni lehet, hogy eddig mennyire voltak hatékonyak ezen a téren a házon belüli módszerekkel. A legpozitívabb becslések szerint sem jutottak azonban többre 6-7 millió dollárnál, amikor a legnagyobb egyetemek 10 millió körül profitálnak az outsourcingnak köszönhetően. Az elemzők szerint a USC-nek ott kellene lennie a top 5-ben minimum, hiszen kiváló piacon működnek, ahol nincs igazán komoly vetélytárs a UCLA-n kívül, és nagyon sok szurkolójuk is van. A fociban elért sikereik, még ha kicsit az utóbbi idők problémái be is árnyékolták a USC dominancia időszakát, még mindig eladhatóbbá teszik az egyetemet, mint a UCLA-t.

A USC eddig három potenciális partnerrel tárgyalt, két tradicionálisan ezen a területen dolgozó vállalkozással és egy kevésbé szokványos céggel. Utóbbi a Fox Sports, amely elkezdte terjeszkedését az egyetemi sportokban az első Big Ten Championship Game és Pac-12 Championship Game megvásárlásával. Nem elképzelhetetlen, hogy a csatorna egy Notre Dame-NBC viszonyhoz hasonló partnerségre tör (nyilván olcsóbban, kihasználva kicsit a USC jelenlegi "sérült" állapotát), bár ez nem túl reális terv a csapat konferencia tag mivolta miatt. Sokkal nagyobb esélyes lehet náluk az IMG College és a Learfield Sports, akik bizonyítottak már ezen a téren. Az IMG tavaly óta birtokolja hét Pac-10 csapat marketing jogait, köztük a UCLA-ét is, míg a Learfieldnél szintén megtalálhatóak két konferencia tag, illetve az idén belépő Colorado jogai. Látva az IMG egyedülálló Texas projektjét, nem lenne meglepő, ha ők lennének a befutók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése