2011. február 13., vasárnap

Jegyárak 2010-ben

A USA Today tavaly májusban kérdezte az NFL csapatokat arról, hogy hogyan alakulnak majd a jegyáraik a 2010-es szezonban. Az újság meglepetésére a csapatok több mint fele jelezte, hogy emelte jegyárait. Egy évvel korábban mindössze 8 csapat volt ilyen bátor, és az emelkedés üteme is minimális volt a 2010-re szólóhoz képest. 5-7%-os átlagos áremelkedés volt jellemző miközben az MLB például csupán 1,7 %-kal emelte árait. Viszont nem annyira fair az összehasonlítás más major ligákkal, hiszen az MLB esetében 81, míg NBA és NHL esetében 41 hazai mérkőzés van, az NFL pedig a preseasonnel együtt összesen 10 mérkőzést ad a hazai fanoknak. Emiatt is mondhatjuk azt, hogy az NFL szurkolók sokkal kevésbé árérzékenyek, mint más sportok fanjai. Természetesen összeköthetjük az áremelkedés tényét azzal, hogy a válság után ekkor már érzékelhetőek voltak pozitív jelek az amerikai gazdaságban.

A belépők árainak csökkenése is tapasztalható volt bizonyos konstrukciók esetében, de az általános árcsökkenés csupán Detroitban, Jacksonvilleben és St. Louisban következett be. Velük ellenben a szűk piacon üzemelő Minnesota Vikingsnál a jegyek 85 %-a esetében áremelkedésre került sor, és sehol sem csökkentettek, de legalább megmaradt az NFL legolcsóbb belépője (15 $) a Metrodomeban. A Vikes esetében 3 %-os emelésre került sor, a Houston 6,67 %-ot, míg a Steelers 7 %-ot emelt. A Dolphins esetén lehet jól látni azt, hogy mennyire nem egyértelmű sokszor, hogy egy csapat mit is tett. A Miami emelte az árat a helyek 56 %-a esetében, a fennmaradó 44 %-nak pedig csökkentette, és hat új árkategóriát léptettek életbe.


Az egyes csapatok árai (legolcsóbb-legdrágább), csillaggal jelölve, ahol emelkedtek az árak:


*BUF: 40-80 dollár (az NFL átlag alatt 15 %-kal van a bérletek ára, de eggyel kevesebb meccs is van, hiszen a Bills egy mérkőzést Torontóban játszik)

*MIA: 34-120 dollár (nőtt az ár a helyek 56 %-án, csökkent a 44 %-án)
*NYJ: 95-150 dollár (az új stadionnal a club seatek száma 500-ról 10000-re nőtt, és velük együtt az ár is)
NE: 65-169 dollár (nem emeltek, és 2011-ben sem fognak)

BAL: 55-135 dollár (a korábbi években sokat emeltek, ezúttal nem akartak)
*CIN: 60-85 dollár (1 dolláros emelkedés a kevésbé jó helyeken, 3 dolláros máshol)

CLE: 32-85 dollár (nem drágult semmi, de megnyitották a családoknak szóló kiemelt részleget)

*PIT: 64-98 dollár (átlagosan 7 %-kal emeltek)


*HOU: 30-120 dollár (6,67 %-ot emelkedett az átlagos jegyár, de még így is az olcsóbbak közé tartoznak)

*IND: 38-126 dollár (4 és 7 dollár közötti drágulás)

JAC: 30-98 dollár (a szezonra szóló bérletek ára 90 dollárral csökkent)

*TEN: 45-85 dollár (2 %-os emelés, de ez köszönhető a helyi adók emelkedésének)

DEN: 45-125 dollár (a club seatek ára 21 %-kal esett, és megnyitották a családi részleget)

KC: 30-145 dollár (olcsóbbak lettek a nem prémium jegyek, két év alatt 7 dollárt estek, de más téren volt növekedés)

OAK: 26-151 dollár (2009-ben az NFL legkisebb nézőszámát itt mérték, akárcsak a legalacsonyabb átlagnézőszámot)

SD: 54-98 dollár (a siker és az új stadion utáni vágy ellenére a csapat 2009-ben többször blackouttal küszködött (nem kel el az összes jegy, emiatt a helyi televíziók nem adhatják a mérkőzést))


DAL: 75-239 dollár (nem változtak az árak, de így is messze a legdrágább stadion Jerry Jonesé)

*NYG: 85-160 dollár (új stadion, új árak, PSL (adott székhez való jog) 1000 és 20000 dollár között)

PHI: 70-95 dollár (az árnak megfelelően nincs jelentős színvonalkülönbség a helyek között)
WAS: 29-99 dollár (2006 óta nem emeltek árat, ennek ellenére mindig a top 3-ban vannak összbevételben)


*CHI: 68-125 dollár (25 % maradt ugyanolyan szinten mint 2009-ben, de a nem kiemelt helyek 2 és 17 dollár közötti összeggel drágultak)
DET: 30-140 dollár (a két év alatti 2-30-as mérleg egyenesen vezetett az árcsökkentéshez 19000 hely esetén)

*GB: 67-83 dollár (2007 óta először emeltek, átlag 9 dollárral, de még mindig itt az egyik legolcsóbbak a top helyek az NFL-ben)

*MIN: 15-143 dollár (85 %-ban emeltek, de övék a legolcsóbb jegy is)


*ATL: 55-125 dollár (26000 hely esetében árat emeltek, 6800-nál csökkentették a jegyárakat)
*CAR: 32-97 dollár (a belépők 95 %-a drágább lett, 1 és 9 dollár közötti mértékben)

*NO: 25-190 dollár (10 dolláros volt a emelkedés maximuma)

TB: 25-115 dollár (új lehetőséget vezettek be 2010-ben, 16 év alatti gyerekek számára belépő már 25 dollártól)


*ARI: 25-112,5 dollár (sok helyen emeltek, de a 2300 legolcsóbb jegy árát 40-ről 25 dollárra vitték le)
*SEA: 52-110 dollár (3 %-os emelkedés volt, a bérletre várakozók száma a 10000-et közelíti)

*SF: 29-149 dollár (4 %-os emelés a stadion kétharmadán, a fennmaradó részen csökkenés, vagy maradt a régi ár)
STL: 25-140 dollár (a három év alatt elért 6-42-es mérleg miatt kénytelenek voltak a stadion kétharmadán csökkenteni az árakat)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése