2011. február 27., vasárnap

Egy ügynök vallomása 3. - Wichard gameplanje

A sorozat első két részében megismerhettük Josh Luchs kezdeti éveit Doc Daniels mellett, majd pedig végig követtük a vele való munka leggyümölcsözőbb eredményének, egy potenciális franchise QB-nek az elbukását. Az ügynök visszaemlékezéseinek harmadik részében a North Carolina egyetem tavalyi botrányának főszereplőjével való együttműködéséről lesz szó.

Ha egy egyetemista megkérdez arról, hogy hogyan lehetne játékosügynök, mindig azt mondom neki, hogy alakítson ki jó viszonyt egy NFL tehetséggel, majd keressen meg egy ügynökséget, és ajánlja fel nekik a játékost. Ez elengedhetetlen, mert senki sem fog alkalmazni, bevezetni az ügynökök világába, ha nem tudsz letenni semmit az asztalra.
Volt egy képességem, a nyugati parton bármely nagy iskola tehetségeihez hozzáfértem, meg tudtam őket szerezni, csak egy olyan embert kellett találnom az ügynökségek világában, aki értékeli ezt. Gary Wichard cége, a Pro Tect Management volt az egyik legnagyobb, amely szóba jöhetett. Wichard ekkor képviselte többek között Keith Brookingot, Brian Boswortht, Jason Taylort és még sorolhatnánk... Egy dolog azonban hiányzott, hiába volt a Pro Tect központja Kaliforniában, nagyon kevés nyugati parti kliensük volt. A 2000-es Senior Bowlon vettem fel vele a kapcsolatot először. Gary hamar realizálta, hogy mit is tudok neki adni, és meg is egyeztünk. 25 %-ot kaptam minden, a nyugati parton és a hegyi időzóna (Mountain time zone) területén beszervezett játékos után, kivéve a University of Utaht, ahol Wichardnak belső embere volt. Az anyagi rész rosszabb volt, mint annak idején Doc-kal, nála 50-50 %-ban egyeztünk ki anno, de mivel megházasodtam, és növekedtek ennek következtében a költségek, így nem nagyon volt választásom.

Elsőként Gary elmondta, hogy véget kell vetni annak a módszernek, amit eddig alkalmaztam, nem lehetett mindenkit megvásárolni, óriási rizikó volt ez a cége számára. Újra kellett programozni elmondása szerint. Nem volt több partizás a játékosokkal, nem volt pénz juttatás sem, és ez zene volt a füleimnek (Wichard inkább ajándékokat osztogatott bőszen, nem készpénzt, de az ugyanúgy NCAA szabályszegés). Visszatértem a régi útra, jöttek a hideg telefonhívások, iskolába mentem a játékosok után, bemutatkoztam nekik, közel kerültem hozzájuk és a családjukhoz. A különbség az volt, hogy volt egy speciális árum, amit "eladhattam", mégpedig Gary és az ő klienseinek névsora.

Gary zseniális volt a fiatalok előtt. Ha egy szobába zártam egy játékossal és elő tudta adni a mondókáját, akkor nagyon jó esélyünk volt arra, hogy a tehetség aláírjon hozzánk. Minden egyes játékoshoz külön gameplant állított össze. Minden gameplan egy nagy kötött könyv volt, amely többek között tartalmazta azon játékosok névsorát, akiknek a draft értékét Gary megnövelte. Természetesen azok valahogy kimaradtak, akiknek az értéke esett, de az volt a lényeg, hogy az egyetemisták haraptak a csalira.
Egy ponton feltartott két gameplant, egyet-egyet a két kezében, az egyikben egy játékosé volt, aki velünk szerződött le, és előrébb kelt el a drafton, a másikban egy, aki végül nem minket választott, és ennek (is) a következtében esett az értéke draft napjára. Ezután megkérdezte az előtte ülő tehetségtől: "A következő évben melyik kezemben legyen a gameplaned?" Briliáns volt.

Gary előszeretettel használta a toborzás során a médiakapcsolatait. 2000-ben, mielőtt találkoztunk volna Willie Howarddal, a Stanford védekező falemberével, megbeszélt egy telefonhívást az ESPN draft szakértőjével, Mel Kiperrel. Éppen beszélgettünk Gary szobájában, amikor csörgött a telefon. Kiper volt a vonal másik végén. "Viper, hogy vagy? - kérdezte Gary. (Így hívta Melt többnyire, vagy Vipe-ot, vagy Vipert használt.) "Viper, képzeld, az egyetemi foci legjobb védekező falembere ül itt mellettem. Tudod, ki ő?" Kiper válaszolt: "Valószínűleg Willie Howardról van szó." Gary mindig így használta Kipert, az ügynökök világában mindenki tudja, hogy Gary és Mel milyen közeli barátságot ápol, és sokan azt is feltételezik, hogy Gary klienseit rendszeresen előrébb rangsorolja Kiper, hogy kedvezzen neki.
Első Garyvel töltött évemben kliensünkké vált Willie, és mellette két Arizona State sztár, Adam Archuleta és Todd Heap. A két ASU játékos első körös lett, Willie pedig a második kör elején kelt el. Hiába volt rosszabb a szerződésem, mint Doc-kal, jobban kerestem a több magasan elkelő játékos miatt. És nagyon is kellett a pénz, pár hónappal a draft után megszületett az első gyermekem, és ekkor Gary azt mondta a feleségemnek, hogy nagyon kiváló ügynök vagyok, és remek jövő áll előttünk, szóval sok jóra számíthat még a család.

Gary a média mellett felhasználta az edzői körökben meglevő kapcsolatait is. Ezek közül az egyik a figyelem középpontjába került az utóbbi időben. John Blakeről, a North Carolina egyetem alkalmazásában álló segédedzőről van szó, akit azzal vádoltak, hogy játékosokat szervezett be Wichardnak és ezért pénzt kapott tőle. Nevettem, amikor Gary kiállt a média elé, és azt mondta, hogy sohasem dolgozott Blake a Pro Tectnek. Mikor a Pro Tectnél voltam, John velünk dolgozott, és Wichard partnernek nevezte. John a Dallas Cowboys Super Bowl győztes csapatainak védőfal-edzője volt 1992-ben és 1993-ban, majd az Oklahoma egyetem főedzője 1996 és 1998 között. Az egyik legjobban toborzó edző volt azok közül, akiket valaha láttam. 2002-ben a két legnevesebb kliensünket nagy részben Johnnak köszönhettük. Garyvel és velem együtt jött a Fresno State egyetemre, hogy felvegyük a kapcsolatot Alan Harper védekező falemberrel, és később a UCLA-s Kenyon Colemannal. Mindkét esetben John vezette le a fizikai felmérőket és pozíciós gyakorlatokat, amelyek NCAA szabályszegések voltak, de mégsem olyanok, mintha pénzt adtunk volna a srácoknak. Amire azonban szomorúbban emlékszem vissza a 2002-es draftról, azon játékosok köre, akiket nem sikerült leigazolnunk. Jeremy Shockeyt, a Miami Hurricanes TE-jét elvittem Gary westlakei házába a 2002-es bowl meccse előtt, ahol nem más fogadott minket, mint Brian Bosworth. Az Oklahoma egyetem korábbi LB-je kitűnő csali volt az Adában, Oklahomában felnőtt Shockeynak (nem mellesleg a személyiségük is igen hasonló). Az ebéd kitűnően sikerült, de végül Jeremy Drew Rosenhaushoz írt alá. Szintén megszerveztem egy találkozót a Cal defensive backjével, Nnamdi Asomughával, és a Washington DT-jével, Larry Tripplettel. Gary azonban nem akart velük találkozni. Miért akarna Gary elmulasztani két potenciális első körös picket? Érthetetlen, legalábbis elsőre. Ebben az időben történt, hogy az egyik legnevesebb ügynök, Leigh Steinberg társa, David Dunn kilépett a közös vállalkozásukból, és magával vitt jó pár klienst. Ezek után minden nevesebb ügynök gyanakvóbban tekintett fiatalabb beosztottaira. Azt hiszem, Gary is így nézett rám, mert egyszer a következőt mondta: "Ami Steinberggel történt, az sohasem fog velem megtörténni. Muszáj rendet tartanom a saját házam körül."

2003-ban segítettem Garynek megszerezni az Arizona State defensive endjét, Terrell Suggst, illetve a USC futóját, Justin Fargast. A probléma az volt, hogy egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy limitálja a mozgásteremet, és egyre kevésbé számít rám. Megkért, hogy egyes játékosokkal ne találkozzak, valamint nélkülem találkozott azokkal, akiket én toboroztam. És ez még nem volt semmi, a nyilvánosság előtt többször utalt arra, hogy nincs egyetemi diplomám se, és semmi sem lennék nélküle. Közben megszületett a második lányom, jól kerestem, de egyre inkább pokol volt Garyvel dolgozni. Még egy évig tartott az ügynöki kapcsolatunk, de 2004. augusztusában betelt a pohár, benyújtottam a felmondásomat, és azután egy órán keresztül hallgattam, amint azt próbálja bemagyarázni nekem, hogy új szakmát kellene tanulnom. Tudtam azonban, hogy a történet csak arról szólt, hogy nem akarja, hogy velem kelljen versenyeznie egy tehetségért. Ahogy kisétáltam az irodából, megköszöntem neki az együttműködést. Bár úgy érzem, hogy többet tettem érte, mint ő értem, bármennyire is nehéz elismerni, igaz az, hogy nagyon sokat tanultam tőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése